LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Jogtiprás

Valami nagy baj van a a jog körül Európában. Az EU már két éve húzza az ügyet, és az eddig érintett szervei sorra hárítják el magutól a döntés felelősségét. Azt azonban egy alkalommal sem mulasztják el, hogy Magyarországot terhelő megjegyzéseket mellékeljenek.

Fondorlatos módszer arra, hogy az ártatlanság vélelmének érvényesülését semmissé tegyék. Amikor az emberek még beszélnek az ügyről, hatalmi és befolyásos helyzetükkel visszaélve kialakítják a számukra megfelelő közvéleményt, amikorra pedig az ítélet megszületik, annak eredményére már csak a megrágalmazott kíváncsi.
Magam részéről nem tudok hinni sem a szlovák kormánynak, sem az uniós szervezeteknek, mivel sorra kapjuk az övön aluli ütéseket, olyan dolgokban is, amit pontosan képes vagyok megítélni. Nem akarom elhinni, hogy az a Sólyom László köztársasági elnök (a körülötte kötelezően bábáskodó apparátussal), aki az Alkotmánybíróság elnöke is volt, ne tudná, mit tehet és mit nem. Nem titokban cselekedett, lett volna alkalom ellenvélemény közlésére. Ha semmi másnak, csak annak a módnak, ahogyan a kulturemberi formákat mellőzve, a megvitatás lehetőségét kizárva érvényesítették ellenvéleményüket, már ennek megengedhetetlennek kellene lennie. Ez a mód az emberi méltóságában alázta meg a személyt, az államfőt, Magyarországot.

A száraz tényeket és a fotót (Fazekas István) a HVG tegnapi számából vettem. http://hvg.hu/vilag/20120306_solyom_laszlo_eu_birosag
Tóth Béla 2012.03.07.