LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

A fészbukkfüggőségről.

Mottó: "Nem írok, nem olvasok. Én magyar nemes vagyok!" (Petőfi)
Az apropó: polgármester urunk tegnap leszólt hozzánk valami olyat, ha kérdésünk van, vegyük a fáradságot eljuttatni az Úrhoz.
Noha a kampányidőszakban ő sem vetette meg a pórnép szokásait. Akkor még(!) fennen hirdette a teljes nyilvánosságot. Az udvar második kinyilatkozásai végén már így fogalmazott: "Pénteken Sorg-villa bejárás. Szeretettel várom a képviselőket, akinek kedve van, jöjjön el." Levélbeli rákérdezésemkor sem kaptam meghívást. Igaz, a levél is elektronikus volt.
Tehát. Vagyunk, akik tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. A legtöbb polgármester sem. Ezért jobban szeretjük úgy elmondani a véleményünket, hogy sokan hallják. A mi szemünkben a teljes nyilvánosság fogalmába nemcsak az tartozik, hogy szabadon csodálhatjuk az Úr alakját és hangját - ezért cseréltük le -, hanem azt hisszük, ott mi is meghallgattatunk.
Csakhogy. Másik szólás: "a szó elszáll, ..." Még a LeányfaluTV-ből is. (Mert a mai világban kinek van ideje két-három órányi jól-rosszul sikerült videót végigülni, hogy azt a két-három mondatot meghallja, ami őt érdekli?) Az on-line közvetítés jó, mert vacsorakészítés közben is lehet követni (amikor lehet hallani), de a napok múlásával hatványozottan zuhan az archívum értéke. Sokkal jobban használható a jegyzőkönyv. Persze akkor, ha hiteles tömörítvény. Méginkább az lenne, ha az is (mint a fészbukk) adatbázisba rendezve pillanatok alatt azt adná elő, amire kíváncsiak vagyunk.
Igaz, hogy legtöbben szórakoztató céllal használják a fészbukk-ot, de a Lányfalusi Kaszinóban a Vízilabda Akadémia vita bebizonyította, hogy van érdeklődés a nagyobb fajsúlyú véleményalkotás lehetősége iránt. Való igaz, az eredményessége az erősen kérdéses maradt.
A folyamatos teljes nyilvánosság révén a hallgatóság megismeri a fészbukk függő személyiségét, szavahihetőségét is. Ilymódon tud szelektálni a betelefonálós demokráciában szokásos darab-darab lehetőségein túlmenően.
A pofozkodásnak is nagyobb súlya van. Itt azonnal vissza lehet kapni, nem kell kivárni a következő hónapot, hogy a királyi sajtó reagált-e rá. Jóval a döntések után.
Igen. Mi sem szeretnénk, ha a polgármester naphosszat a fészbukk-on ülne. De azt igen, ha minden bennünket is érintő téma ott is megjelenne - mivel nem érünk rá bemenni a hivatalba, a honlapon meg valamit megtalálni az külön művészet, kivárni amíg előjön, az a másik. Továbbá a hivatal (általunk vélt) szabad kapacitásából valaki témafigyelőként gyűjtené és adatbázisba rendezné a lakossági véleményeket. Kevesebb idő kellene hozzá, mint egy urna feldolgozásához, és nagyságrenddel több lakossági vélemény gyűlne össze (ha netán volna valakinek ilyenre szüksége a "bölcsek tanácsá"-ban)
Az tény, hogy a nyilvánosság nagy teher. Értelem nélkül használhatatlan hangzavar. De kivétel nélkül minden képviselő megígérte. Igaz, az ígéret kifejtésének részleteit már minden hallgató a saját képességei szerint képzelte mögé. Hiszen a mai világban a lehetőség egészen a telefonjáig közelítette meg az embert. A szemén át már csak az agya lehet útban.

Dr. Tóth Béla 2014.11.24.

A Vízilabda Akadémia ügy másik igazsága(i)!

Döntöttek képviselőink a Vízilabda Akadémia támogatásául 470 MFt jelzálog befogadásáról. És hozzá 40 MFt hitel felvételéről.
A facebook Lányfalusi Kaszinójában néhányan nagyon sokat vitatkoztunk a hogyanról. Jónéhányan (mintegy 60-an) pedig betűről betűre követték. A vitában érlelődött szempontok egy töredékét - a legfontosabbakat - figyelembe is vették a képviselők. Egy kivételével a régiek mindegyike igennel szerepelt a 4:3 erejű döntésben.
A közvéleménynek azonban tudnia kell arról, hogy mi, az „ellenlábasok” is, külön-külön is kifejtettük, hogy örülnénk egy Vízlabda Akadémiának, és a KÓPÉ ÚVSE-nek nagy tisztelője (vezetőikkel együtt) vagyunk. De úgy, ahogyan építeni megtervezték, és ebben az egyezkedési valamint homályosan rendezetlen gazdálkodási formában a falu kockázatát túlzottan magasnak véltük. (A képekre kattintva kiegészítő információkat talál a kedves olvasó.)
Ide csak egy szempontot írok. Az ötletgazda KÓPÉ az egyik felvezető irományában is így állította be a sorrendet: 1. Egyezkedés a jövőről, 2. A jelzálog nyilatkozat aláírása. Valaki valamiért már áprilisban megfordította a sorrendet: majd ha aláírtuk a jelzálog befogadást, utána egyezkedünk. Nehogy már fölöslegesen dolgozzon az Illetékes Elvtárs, ha nem sikerülne a KÓPÉ-nak a rávaló begyűjtése! Hogy a fordított sorrend kiszolgáltatottá teszi a falut az alkuban? Mondá az Úr: „...ember: Küzdj, és bízva bízzál!”
Szerettük volna tisztán, rendezetten elkülöníteni: ami a falué az legyen a Falué, ami a KÓPÉ-é az legyen a KÓPÉ-é. Annak minden hasznával és terhével. Tudott arról, tisztelt Olvasó, hogy a „sátras téli üzem oltárán” (Ami a KÓPÉ-nak is nagyon sokba került. A vitában fel is emlegette.) négy év alatt 25 MFt vagyonvesztés keletkezett a strandon? Itt láthatja fehéren-feketén: http://georeal.webzona.hu/furdo/tablazat2013.html A nagyon rossz energetikai viszonyok miatt sátras uszodát már sehol nem építenek? A kormány rengeteget áldoz az adófizetők pénzéből az energiahatékonyságra, az alternatív energia lehetőségek hasznosítására? Mi mégis gázzal fűtjük a Faluházat. És szolgáltathatnánk távfűtést a polgármesteri hivatalnak, a CBA-nak, a benzinkútnak, a Kocsis-villának és uszodájának. Miközben gyógyfürdőhellyé válásra törekedhetnénk.
Cs. Kovács Gabriella képviselő asszony szétosztott valakiknek egy dörgedelmes szórólapot a képviselők meglobberelésére. Ennek tartalma és az én 15 konkrét ellenvetésem elolvasható a http://gazdpolleanyfalun.blogspot.hu blogom „Mi az, amiben nincs igaza Cs. Kovács Gabriella képviselő asszonynak?” című bejegyzésében. Hely hiányában itt csak a 12. pontot mutatom be:
"Leányfalu, és megbízhatatlannak, döntésképtelennek bizonyult vezetése"
12. "a jövőben nem remélheti a kormány együttműködését és támogatását"
Én pedig remélem, hogy ennek a kijelentésnek nincs kormányzati és kormánypárti alapja! Csak a helyi kiskirályok zsaroló riogatása. Szentendrén ott a példa, hogy az új fideszes polgármester jogi útra tereli az előző fideszes polgármester által elősegített "kitudjamiért" túlértékelt vállalkozó 580 milliós tartozásának elengedését.
Felhívom a feljelentgetők figyelmét, ha újra rágalmazással akarnak vádaskodni, már kétszer (az én ügyemben) megmondta a bíróság, hogy a kritika nem rágalom.
Ugyanis négy évvel ezelőtt jelen Polgármester urunk megírta a Leányfalui Hírekben, hogy a falunak a Faluház miatt a duplázó túlköltekezéséből fakadó eladósodása működési nehézségeket okozott. Én pedig hozzátettem, hogy a Közbeszerzési törvény nem engedi meg a pályázatban szereplő összegen túli számlázást (a közérthetőség érdekében bővebben írtam). Abban is csak bíznunk lehet, hogy most majd keményebben kezelik a közbeszerzési előírásokat. Mert nem hallottunk arról, ki, hogyan lesz a pályáztató.

Dr. Tóth Béla 2014.11.21.

Ne beszéljünk el egymás mellett!

Szentendre 10 MFt vesztesség/hó
A "hangulatkeltés"-nek titulált vitakezdemény azzal indult, hogy nagy köszönet a KÓPÉ-nak a lehetőségért, a fáradozásért és az összes múltbéli együttműködéséért. A KÓPÉ nagyon helyesen, és velünk szemben nagyon méltányosan teszi a saját dolgát a saját érdekében. Leányfalu önkormányzatai viszont soha nem eléggé körültekintően. Egyáltalán nem arról szól a vita, hogy legyen-e Vízilabda Akadémia, vagy ne legyen. Hanem arról, hogy kellően legyen előkészítve, és semmilyen hátránya ne keletkezzen ebből a falunak.
A téli sátor eredeti szerződésének csak három gyengéjét említem fel. Akarva-akaratlan úgy lett szövegezve a szerződés, hogy a strand területén mindenféle sportszolgáltatást kizárólag a KÓPÉ értékesíthet. Nem csak a sátorral kapcsolatosat, és nem csak az úszómedencére korlátozottan. Szerencsére el lehetett téríteni ennek a kikötésnek az érvényesítésétől. A másik, hogy a szerződés időtartamának a végén a szerződés nem rendelkezett a sátor és tartozékai tulajdonjogáról. Harmadszor a téli üzem kényszerré vált, holott elviszi a nyári nyereséget. Olyannyira, hogy a strand állagmegóvása - különösen a kúté - veszélyeztetett. A működőképesség erősen kockázatos.

Ezek "apró" részletkérdések!? A szerződés később lesz megfogalmazva, benne ilyen részletekkel. Viszont az önkormányzat a részletek kidolgozása nélkül kötelezte el, kötelezi el magát és a KÓPÉ-t az ügyben, ahonnan már nincs visszaút (ami már a történések tanúságát látva már áprilisban bekövetkezett) Tehát a sport támogatása keményen korlátozza a falu önrendelkezését a strand és saját költségvetése felett.
Néhány megválaszolatlan súlyos kérdés:
- jogosan veti fel a KÓPÉ, hogy a homokos pálya alig 20 főt szolgált ki néha-néha, de
    -- már régen be kellett volna füvesíteni, és akkor több vendéget vonzana,
    -- ha ott lelátó fogja takarni a strand jelenlegi látványát, vendégvesztéshez vezet,
- más helyen, elkülönítettebben netán alkalmasabb lehetne a létesítmény,
- az eredeti 700 milliós elképzelésből már egy komplett fedett objektum lenne építhető, ami az üzemvitelt biztonságosabbá, vízkímélőbbé, végső soron olcsóbbá is tenné,
- a meglévő gépészet az összehangoltság, az automatizáltság hiányosságai miatt jelenleg is nehezen tudja feladatát teljesíteni, egy medencével több esetén megoldhatók még a problémák?
- az összehangoltság hiánya miatt időszakosan a vízzel való kiszolgálás jelenleg is kritikussá válik (medenceelhűlések), egy medencével több esetén megoldhatók még a problémák? (nyitott medencék esetén egy szeles derült nyári hajnal legalább olyan problémás, mintha tél lenne)
- a mai napig felvetődik a "szakértő" döntnökökben a kérdés, hogy a kút vize elegendő-e a strandnak (többnyire olyankor, amikor gyógyásztai bővítésről esik szó), egy medencével több esetén megoldhatók még a problémák?
- az új létesítmények tulajdonjoga, értékcsökkenéseik fedezete, kezelése,
- a fürdő 25 éve várt valódi, bevételnövelő fejlesztéseinek sorsa?
- a kút állapota és felújításának fedezete,
- mekkora vesztességet képes és hajlandó az önkormányzat elviselni?
- mikor lehet látni egy üzleti tervet a strandról és a KÓPÉ-tól?
- miért nem követelnek meg a résztvevők felelős hatástanulmányt?
2010-ben polgármester úr megmondta, leírta, hogy a nem kellően átgondolt Faluház építés megoldhatalan terheket hozott a büdzsére. Ha nem jött volna a kormányzati kimenekítés, hitelt hitelből kellene fedeznie, a strand fejlesztési pénzeire továbbra is ráülne. 2010-től mondom, írom, hogy a strand koncepciója vesztességet fog eredményezni. Lásd: http://georeal.webzona.hu/furdo/tablazat2013.html Itt most az Akadémia volna a kimenekítés. És ismét nem úgy, hogy a múltból hurcolt terhek csökkennének. Sőt, még távolabb kerülünk a termálvíz értékesítés lehetőségeitől.

Dr. Tóth Béla 2014.10.02.

A Vízilabda Akadémiáról tartott településfejlesztési és gazdasági bizottsági ülésről

(Áthozat a Leányfalui Hírek portálról)
Tény, hogy a KÓPÉ nagyon megérdemli, hogy támogassuk.
Tény, hogy a strandra ráférne néhány százmillió. És az kevésbé biztos pályázati pénz, ami még ki sincs írva.
Tény, hogy az építőmérnökök nagyon szeretik elkölteni azt is, ami nincs.
De!
Nemcsak jogszabályba ütköző, erkölcstelen is, ha később azért vonom vissza a szavam, mert először nem gondoltam kellően át az ígérvényemet.
A falut arról kellene megkérdezni - mert máig nem történt meg -, mit akar a strandból:
- helyi lubickolót, ami nullszaldósan ellubickol a retro gazdálkodásával,
- bevételi forrást a falu fejlesztéséhez,
- sportdicsőségeket? Akkor is, ha emiatt a strandot évről évre meg kell támogatni a falu költségvetéséből, és akkor is, ha 15 évre elzártuk magunkat a fejlesztési pályázatoktól úgy a strand, mint a termálvíz hasznosítás vonatkozásában?
Továbbá.
Üzleti terv nélkül ne működjön se a strand, se a KÓPÉ önkormányzatot terhelő része.
Legyen kimutatva ellenőrizhetően a bevétel növekedés, beleértve a nevezetes versenyek szentendrei rendezésének terveit.
Legyen kimutatva ellenőrizhetően a kiadás növekedése. Beleértve, hogy 15 év múlva is újszerű állapotban tartott objektummal gazdagodjon a falu. Azaz az értékcsökkenési leírása és tartalékolása a Számviteli törvény előírásai szerint történjen meg.
Áthidaló javaslat:
- a Vízilabda Akadémia kompletten épüljön fel a faházak helyén (a 700 millióba a feltöltés is vidáman belefér)
- a jelzálog kizárólag ezt az objektumot érintse, és
- legyen rajta teljesjogú fennhatósága a KÓPÉ -nak, élvezze az összes hasznát, viselje az összes terhét. Legfeljebb a terület használati jogát és a vizet adjuk neki ingyen 15 évre. De csak akkor, ha szakértetten optimalizált felhasználást biztosít.

Dr. Tóth Béla 2014.10.29.
Az én véleményem részletesebben a blogjaimban, a "Leányfalu - a Világ közepé"-n Ami könnyen jön, az könnyen megy? (2) címmel, és a "Pro vagy Kontra? Leányfalun" Tarlós farvizén címmel, és a belőlük továbbmutató linkeken keresztül.

Leányfalui Hírek, 1999. októberi számból!!!

Dr. Tóth Mária 2014.10.31.

Már megint szerencsénk van!

Kaptunk fél év türelmi időt! Korrigálni az egyszemélyes településfejlesztés elkapkodott 1 milliárdos tervét.
"Az önkormányzatoknak a hét végén esedékes választások után fél éven belül el kell fogadniuk az új gazdasági programot és fejlesztési tervet, vagy pedig a meglévő, ciklusokon átnyúló programokat kell minél előbb felülvizsgálniuk." Írta az mno.hu az "Ez vár az önkormányzatokra" című cikkében.
A néhány hete néhány nap alatt összelapátolt terv - mivel a feladatkiírás elkerülte a Fontos Elvtárs figyelmét - többek között  százmilliókat állított be a Polgármesteri Hivatal felújítására. A termálvíz hasznosításra ismét egy fillért sem.
Azaz még véletlenül se bevételhez vezető legyen az ajándék felhasználása. A polgármester körüli külcsín volt a fontos.
Szerencsére a választók ezt a vezérelvet leszavazták. Kiszolgálóját ugyan nem, de az új felállás talán erejét veszi.
Dr. Tóth Béla 2014.10.17.

Libikóka politika

Pontosabban libikókázó politikusok
A fővárosi "közgyűlés nagyrészt polgármesterekből fog állni, nem pártlistákról bejutott képviselőkből, így a munka kevésbé pártpolitikai alapon szerveződik. Ezt helyesnek nevezte," - Kocsis Máté az mno.hu "Így csökkentené a pártpolitizálást Kocsis Máté" című cikkében.
Még meg el sem ült a kampány visszhangja, máris nem lett fontos a "Csak a Fidesz!" csatakiáltás? Máris helyreálltak a megpolitizált agytekervények?
Nekünk Leányfalun pedig itt az eredménye. További öt évig küszködhetünk azzal a műemlékvédelmi szakmérnökkel, (volt?) településfejlesztési tanácsnokkal, akinek kiemelkedő szerepe volt a milliárdos értékű Sorg-villa és telke leértékelésében és a vele való 8 évig tartó semmittevésben.


Szentendrén pedig visszaszavazták azt a csapatot, aki elengedett a "kitudjamiért fontos" vállalkozónak 580 milliós tartozást. Termeltette a rezsicsökkentési törekvések ellenére a fűtőmű ráfizetését.
"Következmények nélküli ország vagyunk" - mondta dr. Bogár László

Dr. Tóth Béla 2014.10.16.

Nincs is igaza Bogár doktornak! Itt a következmény: a lakosság nyomására, a megkérdőjelezhetően gazdálkodó volt polgármester helyet újat jelölt, választatott meg a Fidesz.
A régit pedig eltette (2014.10.31.) komisszárnak - stílszerűen - a Budapesti Gazdasági Főiskolára
 

Dr. Tóth Béla 2014.11.02.

Búcsú?

Nagyon köszönöm mindazoknak, akik tettek a megválasztásomért. Kevesen voltunk.
Az új testületnek sok erőt, és ígéreteik beteljesülését kívánom.
Nekem át kell gondolnom a történteket. Amiben az is benne van, hogy lehet, nem is érdekli az embereket, amit én mondok. Akkor pedig ne terheljük egymást.

Leányfalu így választott (3)


Sorszám

A jelölt neve

Jelölõ

Szavazat

%

2

Loszmann János

Független jelölt

752

56.75 %

3

Nyíri Csaba

Független jelölt

505

38.11 %

1

Horváth Mónika

LMP

68

5.13 %



Sorszám

A jelölt neve

Jelölő

Szavazat

3

Loszmann János

Független jelölt

892

12

Adorján András

Független jelölt

784

2

Pereházy Pál Adorján

Független jelölt

580

8

Ott Józsefné

Független jelölt

546

7

Balláné Rák Éva

Független jelölt

525

6

Farkas Gyula

Független jelölt

469

14

Cs. Kovács Gabriella
Mária

FIDESZ-KDNP

427

1

Pető János

Független jelölt

390

10

Ruboczki László

JOBBIK

348

4

Vancsó Géza Péter

Független jelölt

328

13

Biró Antal

Független jelölt

285

11

Dr. Tóth Béla Álmos

Független jelölt

264

5

Horváth Mónika

LMP

220

9

Biró György

Független jelölt

140

Dr. Tóth Béla 2014.10.13.
Forrás: Nemzeti Választási Iroda   Frissitve: 2014.10.13. 05:19  feldolgozottság: 99,93 %

Mi a siker titka?


Szijjártó Péter külügyminiszterünk tegnap a siker titkáról beszélt
Bár a külpolitikáról mondta, de a többi területen sem ártana: "... fontos, hogy a magyar belpolitikai szereplők értsék egymást, és bár hosszú távon, bizonyos kérdésekben konszenzus alakulhat ki közöttük"

Bár a helyhatóságokban többnyire nem politikusok ülnek, de amit tesznek, az a politika, helyben. Bár a miniszterelnöktől kezdve az egész kormánykoalíció is ezt mondja, idelenn mégis az látjuk, hogy a kormány és helyi "politikusaik" elbeszélnek egymás mellett. Ami miatt éppen Szíjjártót említem az az, hogy ő egy eddig nem tapasztalt valós lépést tett a hangszórója mellé. Leült tárgyalni az ellenzékkel. Bár nála az erő, meghallgatja, és megkísérli őket meggyőzni.

Akkor mi az, amit nem vesz észre Szentendre és vidéke lakossága?
Az MNB azért vesz műemléket, hogy a hasznosítása mentén gondoskodjon a nemzeti értékek megőrzéséről. Leányfalun 8 év óta csak a leminősítésével hajlandók foglalkozni. Szentendrén kétévente vakolják.
Tarlós Budapest és a fürdők saját pénzén hatalmas megújításokat tervez, mi át akarjuk adni a sportkormányzatnak. Lásd "Tarlós farvizén", ide kattintva.
A kormány támogatja a megújuló energia hasznosítást, a leányfalui politikusaink nagy ívben elkerülik a termálvíz és a strandi hulladékhő hasznosításának lehetőségeit.
Szentendrén az új kút évek óta tervek nélkül csorgat a Dunába. Sőt hivatalnokai találtak egy paragrafust, amivel a kempinget is el tudják űzni a Pap-szigetről.
A kormány gőzerővel erősítené a turizmust, a belső Duna-kanyarban pang. Sokat veszített régi fényéből.
A rezsicsökkentés vége vitathatalanul jó. De Szentendrén a hozzá vezető út kövezete nem nevezhető jószándékúnak. A fűtőmű a rengeteg állami támogatás ellenére vesztességes. A túlárazottan megvett gázmotor áll. Az egész világon nyereséges, itt ráfizetésese. Annak ellenére áll, hogy a szomszédjában a fideszes önkormányzativá lett (pontosabban tett) V8 folyamatosan vesztességet termel.

Ilyen tények mentén itt helyben hogyan bízzunk a Fideszben?
Általában nem a felmutatott eszmékben van a hiba, hanem azokban az emberekben, akiknek az eszme kizászlózása arra való, hogy kényelmes jövedelmet teremtsen. Nekik. A helyi önkormányzatokban erre fokozottan oda kell figyelni, különben szaladnak az évek. Következmények nélkül (Bogár László dr.)
http://mno.hu/belfold/szijjarto-a-siker-titkarol-beszelt-1252315 A kép is az mno.hu-ról származik.

Dr. Tóth Béla 2014.10.10.

Ami könnyen jön, az könnyen megy? (2)

A képviselőjelöltek bemutatkozóján hosszas vita bontakozott ki a strandnak a KÓPÉ által megpályázott és jövő áprilisban tovább pályázandó "Vízilabda Akadémiá"-vá fejlesztéséről. Erről már megírtam véleményem ugyanazen a címen (kattintson ide!), de úgy látom célszerű még beszélni róla, hogy az előző áprilisban volt lobberek véleményével szembeni szempontok érthetőbbek legyenek.
Egy hölgy szemünkre vette, hogy nem a polgármester úr bemutatkozóján kérdeztük a jelenlévő KÓPÉ-sokat a témáról. Innen válaszolom, hogy azért nem, mert a felvetéseinkre a KÓPÉ nem tudna válaszolni. Mint már írtam, nekik csak köszönettel adózhatunk, hogy segítségüket nyújtanák.
Elmondtam, valószínűleg sokan nem tudják, a strand téli üzeme erősen vesztességes. Átlagosan körülbelül fél millió Ft bevételt kellene hozni naponta a nullszaldóhoz. (Mintegy 500 látogató naponta, télen több is kellene, mert nincsenek a szabadtéri szolgáltatások.) Miközben idényen kívül alig néhány bérletes lézeng.  Lásd az eredménykimutatásnál az éves bevételt. Természetesen lehet, kell áldozni a fiatalok sportolási lehetőségére. De ott, ahol a körülmények megengedik. Nekünk sem pénzügyileg, sem időráfordításban  nincs erre elegendő erőnk.  Sok elavult, tákolt eszköz karbantartását, felújítását lehetne elvégezni a nyáron megtermelt nyereségből a felszabaduló időben a dolgozói állománynak. A kúton a vizsgálat a béléscső falvastagságának csökkenését mutatta ki. Hamarosan rengeteg pénzt visz el a javítása.
Egy hozzászóló úgy fogalmazott, nem helyes, hogy elől van egy díszletünk, ami mögött az emberek a vállukon egyensúlyozzák az üzemeltetést.
Hogy akkor miért nem gondolkodunk a téli üzem szüneteltetésében? Azért, mert a sátrat mintegy 10 évvel ezelőtt a KÓPÉ vette a nagymedencére, és elköteleztük magunkat a téli üzemeltetésre. A szerződésben arra is, hogy minden sportszolgáltatást kizárólag a KÓPÉ értékesíthet. Szerencsére ebben sikerült vele utólag normálisabb alkut kötni. A leendő sportminisztériumi pályázat kikötése, hogy az új létesítményekben 15 évig elsőbbséget kell biztosítani a vízilabdásoknak. Hogy ez az új főépületben pontosan mit jelent, azt jelenleg homály fedi. Fontos, hogy jöjjön a 700 milla! És úgy járnánk, mint a Vizes 8-as a szomszédba'. Havi 10 MFt vesztességet termel. Csak nekünk kisebb a költségvetésünk, mint Szentendrének.
A medencék körüli zöldfelület már most is kevés. A homokos kézilabdapálya, ahová az új medencét tervezték, csak azért maradt füvesítés nélkül, mert kell egy strandon labdázáshoz is hely.
Ha pedig az új medence építési költségén befednénk a melegvizes medencéket, egy fedett folyosóval összeköttetésben a főépülettel, akkor egy valódi téliesítés mentén közelebb kerülhetnénk egy valódi gyógyfürdővé alakításhoz. A téli termálvíz felhasználást több, mint felére csökkentve (megújuló energia hatékonysági pályázatokból)

Dr. Tóth Béla 2014.10.05.

Eső után ...

Kedves Leányfaluiak, Választópolgárok!
Kár, hogy alig jöttek el meghallgatni a jövőbeli képviselők elképzeléseit (tisztelet a kivételnek). De ustream felvételről meggyőződhet arról, mit várhat tőlünk.
 
Amiben csaknem kivétel nélkül egyetértettük (még az "öregek" is);
- jelentősen fokozni kell a nyilvánosságot, a faluközösségnek a bekapcsolását a döntési folyamatokba,
- a Sorg-villának és 6 hektáros "erdejé"-nek a 8 év semmittevés is sok volt, nem folytatódhat újabb öt évig,
- a strand KÓPÉS indíttatású fejlesztésének előkészítetetlensége nem fogadható el,
- a lakosságnak a hivatalnok stílusú kiszolgálásával nem lehet egyetérteni, amely jelenségre egy ékes bizonyíték volt a képviselő jelölti listák csúsztatásos rendezése a központi újságban,
- nem elég a kormány támogatására várni, meg kell teremteni, elő kell készíteni az önálló fejlesztési körülményeket.
Dr. Tóth Béla 2014.10.05.

Tűzifa akció

"Tűzifa: még nagyobb támogatást kapnak a rászorulók" címmel írt cikket egy hete az mno.hu.  Újdonság, hogy "valamennyi, 5000 fő lakosságszám alatti település jogosult a szociális tűzifa támogatásra."

Azonban - nagyon helyesen - "a támogatást csak az a települési önkormányzat igényelheti, amelyik" rendeletben rögzítve vállalja, hogy a tüzelőanyag-elosztásnál előnyben részesíti bizonyos kiemelt okból szociálisan támogatottakat. Közöttük az adósságcsökkentési támogatottakat. Hát én azt láttam, hogy egy közismerten szociálisan gondozandó család az adóval adósok listáján 500 eFt-al szerepelt.

Kíváncsi vagyok, hogy a magát fideszesnek feltüntető önkormányzatunk hol áll ennek a jogszabálynak a kihasználásában. Hiszen egy kormánypárti politikusnak tudnia kellene a kormány által előkészítés előtt álló programokról, és a saját munkájában ugrásra készen kellene állnia a lehetőségek hozzáférésében. Mivelhogy "Az önkormányzatok tíz napig pályázhatnak", a miénk 1000 Ft/m3 önrésszel (a piaci ár 12 eFt/m3-től indul).

Persze az is előfordulhatna, hogy fölösleges lenne pályáznunk, mivel van nekünk saját belterületi őserdőnk a Sorg telken, hosszú Duna-partunk, mintegy 60 fő közmunkára alkalmas személlyel. Igaz, lehet, ez többe kerülne a büdzsének, hivatalnoki munkában mindenképp. De kellő hozzáállás mellett munkahelyteremtő vállalkozás nőhetne ki belőle, amelyik az üdülők, lakók kertgondozását is végzi.

Ha lehetőséget adnak nekem beleszólni, akkor az utóbbi megoldást igyekszem majd elősegíteni. Valamint azt, hogy minden várható pályázati lehetőséget előkészített anyagok várjanak ugrásra készen az íróasztal fiókban. Nem pedig határidő után lóhalálban dönteni milliárdokról.

Dr. Tóth Béla 2014.10.05.

Mulasztások

Képernyő kivágás a facebook-ból. Nézze át alaposan a képet az utolsó soráig - akár kinagyítva -, hogy jobban érthetőek legyenek az alá írt mondandók.
Nagyon megszívlelendő az üzenet.
Gondolatom.
Rengeteg okos dolog hangzik el a világban. Akkor is lehet okos, ha az ellenségünk mondja. Talán éppen ez az üzenete a keresztényi megbocsátás igéjének. Nem pedig az, hogy hagyjuk a bűnöst újra bűnözni.
Továbblépés.
Az okosság magában hordozza a fejlődést, ezért nem röghöz kötött. Talán így jobb érteni az üzenetet: "A jövő nem tudja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz." Ugyanis a jövő tőlem függetlenül teszi a dolgát. Ha én nem teszem hozzá magamat, akkor méginkább tőlem függetlenül.
TEHÁT KEDVES VÁLASZTÓPOLGÁR! 12-ÉN NE MARADJON OTTHON!

Hozzászólás Loszmnann János programjához

Majdnem minden programpontjával egyetértek. (A polgármesteri programot megtalálja ide kattintva.)
Amiben kissé másképp gondolkodom, alább fogok hozzászólni, sorrendben, a 31 pontból 3-hoz.
Elöljáróban általánosságban egy dologra felhívnám a figyelmet. A helyi és szentendrei Fidesz eredményei messze nem olyanok, mint az országé, vagy Tarlós Istváné. Sőt! Többször rámutattam, amikor szembementek az országos törekvésekkel (parkolóüzemeltetés, rezsicsökkentés, műemlékvéldelem stb.)
Továbbá azért csak az eltérő véleményemet fogalmazom meg Loszmann Jánossal kapcsolatban, mert nekem az a felfogásom, hogy ami jó, annak felemlegetésével ne húzzük egymás kevéske szabadidejét. Legfeljebb, ha szükséges, bizonyítékként kell felemlegetni. Arra kell erőket fordítani, hogyan lenne jobb a jövő.

Klein-villa. A bölcsődét lenne célszerű ide létesíteni. Egyéb alkalmas ingatlanunk amúgy sincs.
Sorg-villa. Nem elég a kertészetet hasznosítani. Le kell faragni a műemlékről az értelmetlenül védett területeket, és funkcionális részekre szétdarabolni. Ideiglenesen olyan hasznosításokat telepíteni minden részére, ami az állag normalizálását megoldja, hogy az esetleges értékesítés ne áron alul történjen. Részenként hasznosítási koncepciókat kidolgozni, a faluval közösen a végső értékesítési módot kiválasztani és végigvinni.
HÉSZ-módosítás. Ami ide van írva az kötelező (lett is volna). Sokkal közelebb kell menni a polgárokhoz és a helyszínekhez ezzel a felméréssel, hogy most már ne maradjanak értelmetlenségek benne. Mint például közútra nem csatlakozó lakóingatlan, vagy a strand és a Duna között húzódó 20 kV-os légvezeték, vízlefolyást keresztező ingatlan, kőkerítés, stb.

Dr. Tóth Béla 2014.10.01.

Mi fér bele 28 millió forintba?

2003-tól abban a tévhitben voltam, hogy 28 MFt alapítási érték nem tartalmazhat egy 100 milliós nagyságrendű termálkutat, és egy hasonló nagyságrendú épületet. Miközben "A termálkút és a strandi főépület az üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Kft tulajdonában van. A megalakítása óta" - tájékoztatott az igazgató úr.
Viszont az az ok, ami miatt én ezt minden alkalommal felemlítettem, az sajnos továbbra is fennáll. Nincs fedezete sem a strandnak, sem az önkormányzatnak sem a kút, sem a főépület  rekonstrukciójára.

Mentségemre két dolgot tudok felhozni. Két és fél évig dolgoztam a strandon, és nem sikerült a hites leltár, különösen beárazása közelébe kerülnöm.
Másik. Ahogyan fent említettem, az alapító mélyen alulárazta az átadott vagyont, ami a kút és főépület együttes értékének a 10 %-át sem tette ki. (Lásd ide kattintva, a legelső mérleget)
Továbbá a Szinna önkormányzat hozzátett 300 MFt beruházást, és mára mégis alig több, mint 170 MFt a mérleg szerinti eszközök összege. Lásd ide kattintva!
 
Bővebb kifejtéshez ide kattints!
Ilymódon feltételezhető, hogy a Kft kialakítása is egy majdani privatizáció előkészítése jegyében alakult. Hasonlóan a Sorg-villához.
Mégegyszer, én a mellékszereplő és nem közgazdász, elnézést kérek a falutól, hogy nem figyelmeztettem korábban az óriási vagyonvesztés, leértékelés folyamataira.

Dr. Tóth Béla 2014.09.30.
Megjegyzés: A napokban az igazgató úr beárazott leltár íveket mutatott nekem,  az aláírásaimmal. Tehát nem állíthatom, hogy nem kerültem ilyenek közelébe. Viszont azt nem tudom megérteni, miért nem emlékszem olyanra, hogy főmérnök létemre megkérdezett volna valaki arról, hogy egy-egy eszköz beszerzését, beruházását követően az eszköz mekkora elévülési idővel kerüljön leltárba. Vagy netán engem tett volna illetékessé a belső szabályzat, ennek az adatnak a rögzítésében. Miért nem akkor ellenkeztem a termálkút hihetetlenül alacsony könyvi értékével szemben? 2014.10.25.

Loszmann János polgármester jelölt

Szakszerű, dolgos, lakosságközpontú önkormányzatot ígért szombaton Loszmann János polgármester jelölt úr a bemutatkozóján. Szóban is, és a nem kevés lakossági kérdésre felelve is. Ide kattintva el tudja olvasni programját!

Ez az az önkormányzati stílus, amihez csatlakozni kívánok, és aminek érvényesülése érdekében nem akartam megosztani szavazataikat azzal, hogy fenntartom polgármesteri ambícióimat. Az is lehet, hogy idősebb korom miatt öt éven át már kevesebb hatékonysággal tudnám azt a feladatot ellátni. De esetlegesen az alpolgármesteri megbízatástól nem riadnék vissza, ahol a több oldalú szakmai ismereteim nagyobb hasznára lehetnének a falunak.

Aki követte közéleti megnyilvánulásaimat 1998-tól, tudja, hogy a kezdő mondat három célkitűzése jegyében dolgoztam, beszéltem, írtam, itt, ebben a blogban is. Ha megtisztelnek voksukkal, ismét munkámat tudom adni a közösségért. Hogy hogyan, ide kattintson!

Kedves Választó!
Ha ön mégis másik polgármester jelöltet választana, akkor az a tiszteletteljes javaslatom, hogy képviselőnek velem együtt Loszmann urat is válassza be. Ketten együtt nagyobb erővel tudjuk képviselni a szakszerűséget a korábbi gyakorlathoz képest a lobberek hangerejével szemben.

Dr. Tóth Béla 2014.09.19.

Leányfalu kormánypártisága

Ahol fennen hirdetik(-ték?) kormánypártiságukat a képviselőink.
Miközben szembemennek a kormányprogramokkal. Lásd: "Kiemelt támogatás a polgárőrségnek" ide kattintva.

Vajon mennyi a látszat és mennyi a valóság? A ruha és a "felmutatás" teszi a "politikust"?
Már a kezdetekkor: a Fidesz vezetés Budapesten a parkolók üzemeltetését - hatalomra kerülésük után azonnal - az önkormányzatok bevételéhez rendelte.
A mi vezetőink első lépésben megengedték a strandigazgatónak a meglévő parkoló automata helyett vállalkozó megbízását (jelentős díjemelés mellett!).  Később a parkolói bevétel beépítését a belépőjegyek árába. Lásd a korabeli hírt itt http://mittelwelt.blogspot.hu/2011/03/heureka-milyen-gazdagok-vagyunk.html
Később majdminden alaptaptevékenység kiszervezését (úszómesterek, takarítás) vállalkozókhoz. Meg is lett az akkortájt előrejelzett eredmény: vagyonvesztés és stabil vesztesség lásd ide kattintva.

Fontos bizony a fideszes beállítottságot felmutatni, hiszen a választók többsége a kormánypárttal szimpatizál. Lásd itt! ami önmagában örvendetes. De jobb lenne, ha teljesítményük alapján választanánk meg következő képviselőinket, mintsem az ilyen farvizeken előre evezőket.

Dr. Tóth Béla 2014.09.21.

Jusztícia eluralkodik?

A napokban találkoztam egy szavahihető kollégával, aki egy ijesztő esetét mesélte el.
A közelmúltban egy falu határától 2 km-re telepítendő mélyfúrás engedélyeztetését csinálták. A építési hatóság zajvédelmi szakvéleményt is követelt hozzá. Ismerősöm mondta neki, hogy a jogszabály úgy rendelkezik, hogy külterületen csak akkor kell zajvédelmi engedély, ha 500 m-en belül lakóépület van.
Erre a szerv azt válaszolta: "Igen, ezt mondja a jogszabály, de én azért vagyok, hogy felülbíráljam."
Leányfalun is vannak jelei az ilyetén megnyilvánulásoknak. Polgármester úr is írta, három alkalmazottját is találta alkalmatlannak a köztisztviselői posztra. Utólag!

Azért akarok képviselő lenni, hogy ismereteimmel segítsem az ilyen jelenségek megelőzését.

Dr. Tóth Béla 2014.09.14.
Bővebben, és néhány konkrét gyöngyszem polgármester úr hivatalának intézkedéseiből (csak amibe én, a falu 3500 lakosából egy, belebotlottam). Kattints ide!

Szemléletek és pofonok különbözők (2)

Előző otthonom már kezd magára találni,
ahol valódi kormánypárti vezetés "uralkodik"
Átadták az újjáépített várat
Diósgyőr - Ragyogás és újjászületés
Vesd össze ezzel,
ahol kormánypárti műemlékvédelmi szakmérnök ...
Hogy a Sorg-villáról ne is beszéljünk.

Az én "fürdős" múltam ott kezdődött, '62 környékén, a Vár tövében, a DVTK-s barlangkutató vájártanulókkal. Eleinte általános iskolásként,  később a villanytechnikumba járva. A vár melletti strandnak új 21 fokos víz (19 helyett) forrásfoglalásához ástunk 15 m mély "gödröt" a szikla tövébe.
Pihentetőül a Várhegy barlang alsó agyagszifonját bontottuk hónapokon, éveken át.

Dr. Tóth Béla 2014.09.13.

Tisztelt Polgármester Úr!

Én, a grafomán, az ön néhány gondolatához szólnék hozzá a Leányfalui Hírek újbóli megjelenése fölötti örvendezésében. Írásának másolata ide kattintva olvasható.
Ön azt írja a Hírek megjelenéséről: "... üdvözlendő mindaddig, amíg az írások célja nem a lejáratás, a hiányos ismeretből adódó félreinformálás (mert rosszindulatú ferdítésre nem is merek gondolni!) és a sugárzó gyűlölet." Később -"Válaszomat én valóban békés szándékkal, csupán tisztánlátás végett írtam." Egy mondattal előbb pedig: "Polgármester ugyan bárki lehet, - akit a választók többsége alkalmasnak tart - kocsmáros, autodidakta lapszerkesztő, boltos, magánzó, grafomán, volt munkásőr, katonatiszt, színész, úszómester, masszőz, stb., de azért azt engedjék meg, hogy leszögezzem: 24 évvel a rendszerváltoztatás után már szakértelmet, gyakorlatot, kapcsolati tőkét igénylő hivatás kell, hogy legyen."

Nos finoman fogalmazva ez kettős mérce. A nem finom jelző miatt most nincs időm bíróságra szaladgálni. És miután évekkel ezelőtt ez a stílus nyilvánvalóvá lett számomra, lettem grafomán, amit a facebook-os adatlapom borítójának képe úgy gondolom, minden vonatkozásában kifejez, noha messze nem olyan profi munka, mint az öné, Polgármester úr:
https://www.facebook.com/bela.toth.927
Azt, hogy még így is pusztába kiáltott szó, egyetlen mondat is bizonyítja. Az ön által egyszemélyessé szervezett "műemlékes" településfejlesztés kezében a Sorg-villa nyolc éve pusztul és bizonygatja, hogy értéktelen.
Viszont fennen hirdeti: "Bízzon a Fidesz-ben" Kénytelen vagyok ideírni, mert ezt is kiforgatják: én bízom a Fidesz néhány legfelső vezetőjében, akik az ellenzék óriási aknamunkája és a többiek ellenére elegendő erővel rendelkeznek az ország jobb sorsra fordításához. De semmi bizalmam a "Szentendre és Vidékén" megválasztott és jelölt képviselőiben. Mert ők már bizonyítottak! Csak nyitott szemmel kellene nézni.

Polgármester úr, ön valóban bizonyította a kapcsolati tőkéjét az előző ciklusában. Annak köszönhette újraválasztását. Azonban ez négy évvel ezelőtt kimerült. És amikor négy évvel ezelőttől kezdődően Loszmann Jánossal együtt megkérdőjeleztük az üzemeltetés rentabilitását, fokozatosan ellehetetlenült a Leányfalui Hírek, engem feljelentettek rágalmazásért. Ameddig meg nem jött az állami segítség kimerítette az összes hitelfelvételi lehetőséget.

A vezetői szakértelem és gyakorlat - már ne haragudjon - abban is megkérdőjeleződik, amit önmaga leírt. A Polgármesteri Hivatalba fölvettek három olyan dolgozót, akik ön szerint nem méltók a közalkalmazotti címre. Nem elég az önéletrajzot elolvasni a kényelmes íróasztal mögül. Utána kell járni a hitelességének. Egy vállalkozó nem engedhetné meg magának a kísérletezgetést. Így adódhatott, hogy a strandigazgató szakértelme is hiába volt gyanús, anno. Annak ellenére, hogy utólag, a falu pénzén tanulta ki azt, amit az önéletrajzában sejtetett, annak ellenére stabilan vesztességesbe fordította a strandot, jelentős vagyonvesztés mellett. Ha nem látta volna még, kattintson ide. Azok sem vetettek fel semmi kérdést önben, hogy gondnokká (leltárfelelőssé) a külsős könyvelője nyomdász férjét ültette, hogy Esztergomból hozta a műszaki vezetőjét, aki 40 milliós adósságot hagyott maga mögött, hogy amiért kapta a fizetését, azt majd' mind kiadta gebinbe? Ne haragudjon, de ezek után jobban örültem volna, ha a strand átvilágítását a következő testület indítja. Akinek esetleg nem lesz érdeke a mundér védelme.

Sokaknak talán nem volt világos, miért nem örültem, hogy négy évvel ezelőtt a gazdasági bizottságba beleszervezett minden képviselőt. Ennek (csak remélni tudom, hogy nem kitervezett, jól megfontolt) két következménye volt. A gazdasági bizottság ezzel elveszítette független, demokratikus, szakszerűségi alakzatát. Had ne fejtsem ki itt, miért. Aki nem érti, annak úgyis mindegy. Másrészt, ha nem jól sülnek el az "egész" testület által levezényelt gazdasági következmények, akkor elsősorban a bizottsági elnök, a rivális, Loszmann János fejére száll vissza. Még a képviselő testületi ülések jegyzőkönyveit is alig olvassa valaki, hátmég a bizottságokét. Ahová, a döntéselőkészítésbe az igazi demokratának a lakosság egészének véleményét kellene beleszerveznie.

Dr. Tóth Béla 2014.09.12.

A jelöltek hivatalos listája

Forrás: http://www.valasztas.hu/hu/onkval2014/883/883_0_index.html
"Egyéni listás települési önkormányzati jelöltek"-re kattints, és keresd meg Leányfalut

Polgármester jelöltek
Nyíri Csaba                   Független jelölt
Czánt Albert Elemér     Független jelölt
Loszmann János           Független jelölt
Horváth Mónika           LMP

Képviselő jelöltek
Vancsó Géza Péter                   Független jelölt
Balláné Rák Éva                      Független jelölt
Pereházy Pál Adorján              Független jelölt
Loszmann János                      Független jelölt
Cs. Kovács Gabriella Mária    FIDESZ-KDNP
Ott Józsefné                            Független jelölt
Farkas Gyula                          Független jelölt
Pető János                               Független jelölt
Adorján András                      Független jelölt
Horváth Mónika                     LMP
Ruboczki László                    JOBBIK
Dr. Tóth Béla Álmos             Független jelölt
Biró Antal                             Független jelölt
Biró György                          Független jelölt

Feltéve 2014.09.10.
Javítva 2014.09.11.
Dr. Tóth Béla

Köszönöm a bizalmat

Dr. Tóth Béla 2012.09.09. Kedves Ismerőseim!
Szombaton és vasárnap csaknem 40 családdal sikerült személyesen elbeszélgetnem. A szakmunkástól a büntető bíróig. Rendkívül jólesett, hogy annak ellenére, hogy többségük nem követi innen a netről viselt gondolataimat, mégis kedvesen és támogatólag emlékeztek vissza az egy évtizeddel ezelőtt kifejtett közszereplésemre. (Az igazság kedvéért, volt egy, nem is akármilyen család, ahová nem engedtek be. Innen üzenem nekik, hogy egyetlen voltak.)
A facebook-os és Google-os információ gyűjtésem nagyon csekély eredménnyel járt. Ahhoz is kevés volt, hogy eldönthessem, hogy honnan származott a nihil. A véleményüknek az esetleges kiszivárgásából adódó félelem? A fenti, mintegy 40 család nem titkolta szomszédai előtt, hogy hosszabb időt töltöttem náluk. Vagy hacker-ek lehettek közben? Mindenesetre két következtetést le kellett vonnom. Az egyik, hogy az interaktív információcserét ma még nem lehet az internethasználókra építeni (a facebookot használja 1096 falubeli, azaz a  családoknak több, mint a fele).
A másik következtetés, hogy nincs elegendő információm a polgármester jelöltként elérhető voksaim számának megbízható becslésére. Márpedig akkor nem szabad kockáztatni azt, hogy mindössze másvalaki esélyeit rontom. Ezért úgy kellett döntenem, hogy önkormányzati képviselőként (netán alpolgármesterként) készülök tovább rászolgálni a bizalomra.
A jelöltek közül Loszmann Jánostól rendelkezem kellő referenciával arról, hogy az esetleges állami támogatások nélkül is van elképzelése, miként, miből lehet fejlődést elérni a faluban. Anno meg is írta ő ezt rendszeresen a Leányfalui Hírekben. Alapos okkal feltételezhető, hogy ezért lett ellehetetlenítve a Hírek. János egyik cikkére reagáltam 2011. nyarán "Jenő! Azt írja az újság, ..." címmel (katt ide) El szabad olvasni! A bíróság másodfokon is kimondta - a képviselők többségével szemben -, az nem rágalmazás. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenthetem, nem azért tette, amit az érintettek híresztelnek, hogy a bíróság átszervezés alatt állt.
Egyszóval, ismételten nagyon köszönöm szimpatizánsaimnak a bizalmat, és arra kérem őket, hogy engem képviselőként, Loszmann Jánost pedig polgármesterként válasszanak meg. Akik pedig még nem ismernek bennünket eléggé, és felelősen szeretnének, hogy a falunk mielőbb hasonlítson Kehidakustányra, netán Hévízre, nézzenek alaposabban utána, melyik jelölttől mit várhatnak. Saját maguk nézzenek utána, mert nem én mondom: "A pokol kapuja is jószándékkal van kikövezve!" Nem biztos, hogy a jószándékú ajánló - legyen az nagy tiszteletű személy, vagy szervezet - biztos tudatában van annak, hogy másik út, illetve másvalaki nem lehetne-e  alkalmasabb a boldoguláshoz. Én igyekszem mindent megtenni, hogy állításaim ne maradjanak bizonyíték nélkül.
Kinek "térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt ..."
(kiemelés Radnóti Miklóstól)

Utcabontás

Bontják az utcát – egy év alatt ötödször
A 168 óra vetette fel az esztelen településfejlesztési témát (mint egy lerágott csontot). Pedig ma már nincs ebben semmi különös.
A '60-as években még, Rábai Miklós (fiataloknak tájékoztatásul: akinek életműve a Magyar Állami Népi Együttes) mesélte útjukról hazatérve a nekünk hihetetlent. A New York-i Metropotan-beli fellépésük előtt is és után is lebontották a teljes színpad világítást. Szerelvényeket. Berendezéseket. Kábeleket. A következő produkció felépítette a maga számára tervezettet.
Ez a fogyasztói társadalom. Mindig újra kell termelni a fogyasztás iránti szükségletet. Akkor még tátottuk a szánkat. Ma már tudjuk, a gyarmatok "hozadékából" tellett, amiről akkor azt hittük, csak szoci propagandaszöveg.
Rólunk azt híresztelték, hogy a teljes foglalkoztatás jegyében ásatjuk a rengeteg kubikossal a gödröt az Alföldön. Látótávolságon túl egy másik csapat pedig betemeti. Mivelhogy mi csórók vagyunk, és nem tudjuk megfizetni nap, mint nap a vadiúj világítástechnikát.
El is jutottunk 400 ezer hektár öntözött földig a '70-es évekre. A rendszerváltással magunkra hozott rombolási vágy kiélése után ma alig 200 ezret van lehetőség öntözni. Mert kubikosok helyett földmunkagépek gyártóinak fizetünk.
Leányfalu még ettől is le van maradva. Alig van utcája, amit lehetne bontani.
A Fidesz jelölt, településfejlesztési tanácsnok (egyszemélyes bizottság, mint ahogyan szociális bizottság sem kellett. Remélhetőleg okt. 12-ig!), műemlékvédelmi szakmérnökként, nyolcadik éve nem tud mit kezdeni a Sorg-villa 7 hektár belterületi földjével (telekárban milliárdos érték), a rajta lévő műemlék állagmagóvásával.
Szentendre és Vidékére sem jellemző az utóbbi időkben a gazdaságfejlesztő építkezés. Ellentétben a kormányzattal! Bocsánat! Leányfalun a futballpályára építettek korlátot. És ha nincs utca, amit bonthatnánk, akkor örökzöld téma a strand!
A strandot át akarjuk engedni a KÓPÉ-nak 700 milliós beruházás rátelepítésére. Amivel csak annyi a baj, hogy a bevételt ez a terv alig növeli, a KÓPÉ-nak pedig a téli úszósátor üzemeltetésére sem volt elég az ereje, nemhogy egy milliárdos értékre. Az új strandigazgató pedig felélt a strandból 30 millió vagyont, eljutott stabil vesztességbe, azaz a 17 milliós értékcsökkenés fedezetét nem képes kitermelni. De a magas önkormányzat úgy tartja, hogy az új beruházás révén 35 millióval megnövelt amortizációs költséget majd ki fogja tudni gazdálkodni. Különösen az építkezések miatti látogatói visszaesések után. Legfeljebb tévedtek. A jövő nemzedék nyakára! H'szen következmények nélküli ország vagyunk (Bogár László).

Egy igazi demokrata

Balláné Rák Éva képviselőjelölt asszonnyal együtt voltam képviselő és szociális bizottsági tag 1998-2003 között. Pontosabban ő volt a bizottság elnöke. Nagyon kevés ilyen képviselővel találkoztam.
Egy pillanatra sem hitte azt, hogy hogy attól, hogy őt megválasztottuk, neki attól kiváltságos képességei támadtak volna. Bekérte a bizottságba a korábbi családorvost, és egy eü. asszisztenst. A bizottság a feladatokat ezen két, a falu lakosságát közvetlen közelről ismerő személy szakismeretére támaszkodva igyekezett megoldani.
Balláné az ülések szervezésén, levezetésén kívül Pizágné Julcsival, a PH illetékesével folyamatosan járta a falut, felderíteni azokat a rászorulókat, akik maguktól nem szánták rá magukat segélyért kilincselni. Valamint azért, hogy pontos képük legyen a családi viszonyokról a segélyek célszerű szétosztásához. Nálam ez a tapasztalat akkora referencia, amit semmilyen önéletrajz, bemutatkozó szórólap nem tud felülmúlni.
Ez az oka annak, hogy
Balláné megválasztását nyugodt lélekkel ajánlom minden választónknak.

Helyi gazdaságpolitika

Tegnap a facebook Lányfalusi Kaszinójában kemény csörte alakult ki az egyik polgármester jelölt és az egyik Móricz unoka között. Dióhéjban az én véleményem.

A magáningatlanoknak több, mint a fele üdülő. De mivel a lakhatási jogosultságot eleink hagyták szétszóródni, így mind a 24 km elvárja, hogy megépítsük, karbantartsuk utcáikat, járdáikat. Miközben állami pénzeket csak az ittlakók után kapunk. Tehát rosszabb, mint 50 %-ban alulfinanszírozottak vagyunk.

Merőben új adópolitikát kell felépíteni a pótláshoz! Nem mindig az előző évi százalékokat csűrni, csavarni. Rá kell szorítani a máshol lakókat, hogy 2,5 személyt jelentsenek be Leányfalura. A polgármesternek pedig az országgyűlés fülét rongyosra kell rágnia, hogy ezt az ellentmondást oldja fel. Annak ellenére, hogy az országgyűlés ebben az évszázadban nem fogja meglépni. De ha az önkormányzat nem akarja befolyásolni az országgyűlés fejét, akkor az soha nem fogja észrevenni, mit kell tennie.

Munkahely kérdésében a döntő Budapest marad, akár akarjuk, akár nem. Az ott dolgozókat kell kiszolgálnunk. Teljesen tág értelemben vett közlekedéssel, az otthon fenntartásának körülményeivel, a szabadidő eltöltésének egészséges, pihentető, kuturális körülményeivel. Ugyanezek a feladatok olymódon is állnak előttünk, hogy az üdülőtulajdonosok minél több időt töltsenek itt, mert jól érzik magukat. Még többen, még többet járjanak be innen dolgozni. Tudomásul kell venni, hogy kevesekre csak akkor lehet egy település fejlődését építeni, ha a gazdagok hajlandók mindenki hasznára közvagyont fejleszteni. Hát ennek eljövetelét itt - és országos értelemben sem -, én nem látom belátható időn belül. Ma már nincsenek Móricz Zsigmondok és Széchenyiek.

A közmunka programot arra kell kihasználnunk, hogy az ilymódon kockázatmentesülő költségstrukturával szükséges, és hasznos vállalkozásokat hozzunk létre (kertészet, erdészet, táj-, vízmosás rendezés, ingatlan karbantartás, stb.), melyek az önkormányzati feladatokon túlmenően a lakosság (pontosabban az üdülők) számára is dolgoznak. De úgy kell őket felépíteni, hogy képesek legyenek önállósulni, normál vállalkozásba  átalakulni. Nem új ötlet, egy polgármester már megcsinálta Magyarországon. Persze ez csak szigorúan mutyimentes viszonyok között működőképes.

Én mindegyik  feladat megoldásához látom az eszközöket, a faluközösségben a segíteni képes embereket, és azonnal hozzá tudok kezdeni a megoldáshoz, ha erre felhatalmaznak. De ahhoz már kevés kedvem van - mint ezidáig -, hogy a fáradozás arra fordítódjon, hogy az önhitt döntnököknek tanfolyamokat tartva sem lehet a lobbereken átverekedni.

Dr. Tóth Béla 2014.09.01.

Szemléletek és pofonok különbözők


Tegnap mondták a TV-ben: az étkezési alma felvásárlási ára 33 Ft/kg, a léalmáé 11.
A környékünkön a nyárinak nevezett - szerintem lé - 199, az étkezési 310-ről indul.

Miért van az, hogy a "kereskedői véna" tisztességtelenségeinek porát csak a bankárokon verjük el? (Most már végre. Talán. Először a rendszerváltás óta.)
Netán azért, mertúgye átmentünk piacgazdaságba, ahol a versenyt akadályozni nem szabad. A piacon pedig almát árulnak, pénzt csak visszajáróként adnak. :-)
Ha a tisztességesnek vélt 12 % hasznot, három kereskedői lépcsőt, 27 % ÁFÁ-t ráteszem a termelő nyakára, akkor 60 forintért megennénk idehaza az összes étkezési termést! (A kereskedő költségeit nem számoltam, mert bizonyára töredéke a termelőének, bele kell hogy férjen a 12 %-ba, mint a bankár 15 %-os kamat-ollójába, a nem is a saját tőkéjük hozadékaként)
(Bocsánat a "szélsőséges", "radikális" netán "antiszemita", "terrorista" okfejtésért.)

Tóth Béla 2014.09.01.

Továbbgondolás a facebook-on

Eszterle István Mert úgy-e mindegy, hogy a 33 Ft-os termékre, vagy a pl. 800 Ft-os termékre, de a kellő profitot rá kell tenni. E szerint 277 Ft/kg kell a gazdaságos (korrekt?!) kiskereskedelmi tevékenységhez .... Szerintem érdemes lenne egy helyi beszerzési társulást alakítani a téli alma beszerzésére. családonként k.b. 15-20 000 Ft nyereség lehetne.

Tóth Béla István! Most eszembe juttattad, hogyan lehetne megnövelni a szociális segélyezés lehetőségeit. Az önkormnyzat a közmunka program keretében beindíthatna egy felvásárló, gyümölcs, zöldség betakarító, kofa vállalkozást. A szolid nyereséget pedig a szoc alapba tenné. Amellett, hogy a rászorultakat kedvezményes árú áruval látná el. Ha pedig ütőképes emberekkel sikerült feltölteni, akkor teljesértékű vállalkozássá alakulna, ahol az eszközapporttal lenne a falu a tulajdonos.

Ami könnyen jön, az könnyen megy?

Áprilisban döntött az önkormányzatunk arról, hogy a KÓPÉ-ÚVSE "beszerzésében" befogad 700 MFt-ot strandbővítési beruházásra.

Mindenekelőtt hatalmas köszönet a KÓPÉ-ÚVSE-nek és Kemény Dénesnek, úgyis mint állampolgár, és úgyis mint leányfalusi. Minden múltbéli és jelenlegi törekvésük igazolható a gyerekek és Leányfalu érdekében.
Nem ők tehetnek arról, hogy a képviselő testület  az együttműködés során laikusként, figyelmetlenül, a hűtlen kezelés határait súrolva jár el.

Néhány aggály a döntéssel és körülményivel kapcsolatban ide kattintva olvasható.

http://gazdpolleanyfalun.blogspot.hu/2014/08/ami-konnyen-jon-az-konnyen-megy.html

Kattintson  ide,  az áprilisi jegyzőkönyv fénymásolatának megtekintéséhez. Érdemes elolvasni a két oldalnyi szöveget, annak megítélésére, hogyan történnek nálunk a milliárdos nagyságrendű döntések. Különösen a választások évében.

Utána szívesen látnám válaszát, ide kattintva a "Mondd! Te kit választanál?" kérdőívre, aminek néhány egyszerű kérdése teljesen személytelenül is megválaszolható.

"MONDD! TE KIT VÁLASZTANÁL?"

Kérem kedves leányfalui látogatóimat, kattintsanak ide, és töltsék ki, vagy legalább nézzék meg a mellékelt kérdőívet.
A továbbiakban igyekszem minden nap valami új információval segíteni önöket abban, hogy megfontoltan tudjanak választani.  Megerősítő vagy cáfoló megjegyzéseiket is szívesen megjelentetem. A személyhez köthetőt mindenképp, és változtatás nélkül, a személyteleneket válaszban összefoglalóan.
Kérem, látogassák meg ezt a lapot naponta legalább egyszer. A választásokig azért, hogy tájékozottabbak legyenek. Ha megválasztanak, akkor azért, mert gyakran fogom tájékoztatni önöket arról, milyen döntések állnak előkészítés előtt. Azért, hogy többek véleményét ismerjem meg azzal kapcsolatban.
Dr. Tóth Béla 2014.08.29.

Magamról, ennyit!

Ha ide kattint, akkor talál egy összefoglalót arról, hogy hol érhetők el azok a referenciák, amit ezidáig Leányfalun tettem. Valamint arról, hogy mi mindent kell tenni ahhoz, hogy Leányfalu olyanná legyen, amit ön szeretne, és arról hogy ennek hatékony magvalósításához én miben tudhatok hozzájárulni.

Továbbá van egy sürgősen megoldandó kérdésre utalás (mint csaknem minden önkormányzati választásunk előtt);
kötelezze-e el magát szeptemberben a leköszönő testület egy olyan beruházásban, ami bevételt nem hoz, de gúzsbaköti a termálvíz hasznosítási lehetőségeinket. Bővebb elemzését a témának "Ami könnyen jön, az könnyen megy?" címmel ide kattintva találja.

Kezdjük az alapoknál! Miből?

Bevezetés
Csak a nagyobb tételekről emlékeztessünk.
Vízelvezetés. 2000. januárjában Visnyovszki professzor halaszthatatlannak nevezte,  és 200 millióra becsülte a bekerülést. Településfejlesztési tótumfaktumunk azt mondta, "ennyi pénzünk nincs, akkor ezzel nem foglalkozunk". Hagyománytisztelő utódai emlékét máig nem felejtik. Még 2000-ben megcsúszott a Vadrózsa utca (bővebben jobboldali oszlop alja közelében "Keresés ebben a blogban" > Vadrózsa) Két összedőlt épület máig hirdeti emlékét. Egy harmadikat, amiben laktak, buldózer tette lapátra.
Útjavítás, -építés, járda javítás, építés, közterületi illemhely, termálkút karbantartás, bölcsőde építés, mivel tavaly már 40 gyerek született Leányfalura. Hogy az utóbbi nem váratlan, lásd: http://georeal.webzona.hu/iskola/ vagy http://mittelwelt.blogspot.hu/2012/10/a-tarsadalom-tervezheto.html
A település üzemeltetéséhez ugyancsak sokkal több ráfordítás szükséges az eddiginél. Ha szebbet, különbet akar valaki. Ha nem, ne erőltesse igénytelenségét a többiekre.

Tárgyalás
Leányfalun mintegy 3000 ingatlan van, és ebből alig több, mint 1400-at lakunk. "Jaj, de jó!" - mondják, akik a nyugalmukat féltik.
Mert nem jut eszükbe, hogy ha a másik 1600-ban is laknának, akkor az abban lakó 4000 fő után is kapnánk az államtól az apanázst. Azaz több, mint kétszeresét a mostaninak.
Mert nem jut eszükbe, hogy a rendeleteinkbe nagyvonalúan beépített: "mindenki takarítson az ingatlana előtt" nem elég. Hiszen ilymódon a "szomszédja" előtt is kell takarítania. Ha jót akar. Mivel az nincs itt! Leginkább nincs itt hófúvásban.
Mert nem jut eszükbe, hogy a csatorna, a gáz, az útépítés, -karbantartás, a hivatali állomány és kapcsolódó költségei elengedhetetlenül 3000 ingatlan ellátásra méretezettek.
Amely települések teljes mértékben lakottak, azok is panaszkodnak, hogy kevés a központi költségvetési leosztás. Nekünk pedig a fele sem jut. Tehát fenntartásra sem elég, nemhogy fejlesztésre. De még csak 2002. óta mondom ezt, különösen ciklusok elején. "Lassú munkához idő kell!" - szól a mondás (vagy rosszul emlékszem? :) )
Szerencsésen van termálvizünk. Mégsem szolgáltatunk távhőt a hivatalba, művházba, nagyboltba, leendő gyógyfürdőbe. Pedig 400 kW energiát ereszt a strand a Dunába. (Egy családi ház csúcsigénye 20 kW, a művház kazánja 63 kW.) Pedig van róla tanulmány, mit lehetne vele kezdeni, mennyiből.
A strand bebizonyította, hogy vagyonbővülés mellett nyereségre képes. Mára (pontosabban tavalyra) veszteségbe fordult, vagyonvesztés és bérleti díj engedmény mellett. Pedig Esztergomból jött a műszaki igazgató. Talán azért, mert ott 40 milliós volt az adósság. Bővebben itt: http://mittelwelt.blogspot.hu/2011/04/nem-mind-arany.html . Az igazgató pedig Pusztaszentlászlón szerezte fürdős "gyakorlatát". Lásd: "Az alig száz lakosú Pusztaszentlászló 2002-ben kapott támogatást termálfürdő építésére, de mivel ez azóta sem készült el, az állam kamatostul visszakérné az átutalt összeget. (2009.03.02.)" http://hvg.hu/itthon/20090302_pusztaszentlaszlo_zala_termal_furdo A mai helyzet látható itt: http://georeal.webzona.hu/furdo/analizis2013.html

Megoldás (egynéhány ötlet a semmittevés helyett)
Rá kell vennünk az üdülőtulajdonosokat, jelentsenek be ide 2,5 személyt a családjukból. Nekem lányom, unokám aggteleki létük ellenére ide hozzák az állami fejpénzt.
A fürdő-, művház igazgatóval az élen rá kell venni az üdülőtulajdonosokat, minél több hétvégét töltsenek az üdülőjükben.
Olyan falugondnokságot kell működtetni, amekkora a falu normális állapotban tartásához szükséges. Aki rendben tartja maga előtt a közterületet, annak ingyenes. Persze ezt is ésszel szabályozni, mert a saroktelkes idős szomszédom tartja rendben a fél kálváriát, plusz mégannyit a keresztutcákból. Ha a falugondnokság kapacitása jól van megválasztva, akkor lakossági szolgáltatás keretében bevételre is szert tehet. Balatonföldváron - mielőtt jött a parlagfű határidő - megeresztettem egy megrendelő e-mailt a fűkaszálásra. Másnap küldték a számlát, mert elvégezték. 1000 négyzetméter 12 eFt volt, amikor én csináltam, a közvetlen költségem (benzin, gépkölcsönzés) nagyobb volt.
Mindenekelőtt a termálkutat kell termőre fordítani, mert már nagyon közeledik rajta egy nagy renoválás szükségessége. A mai napig nincs erre a célra félretéve egy fillér sem. Sem a strandon, sem az önkormányzatnál. Vagy valaki arra játszik, csukjuk be ezt a boltot is?
Nagy bevételi lehetőség a Sorg-villa. De mára eladhatatlanná sorvadt. Alább írtam részletesen. Amíg vonzóvá nem tesszük, önfenntartó hasznosítás keretében kellene megtermelni a rávalót.

Befejezés
Dióhéjban ennyit arról, mire vállalkozik, aki képviselőnek, polgármesternek jelentkezik. Persze csak akkor, ha nem egy jól fizető, egzisztencia teremtő széknek tekinti.
És ennyit arról, miért kellene végre-valahára felelősséggel kiválasztanunk azokat a személyeket, akiktől környezetünk jobbra fordulását várjuk.
Ide most innnovatítv, munkaképes csapat kell. Aki csodavárásból vállalkozó, szolgáltató önkormányzatot varázsol.
Dr. Tóth Béla 2014.08.23.

Választási féligazságok

mno.hu/belfold/tarlos-ket-het-alatt-nem-lehet-programot-irni-1243646
"Két hét alatt nem lehet programot írni"-mondja Tarlós.
"à la nature" így igaz!
De ezt már régen nem veszi komolyan senki. Lám Ronald Reagan program nélkül lett a legnagyobb amerikai elnök (Mert nehogy azt higyje már valaki, hogy a beszédeit ő szülte!).

Nem sokkal a rendszerváltás előtt, Magyarország legnagyobb vállalata, a MOL elődje vezérigazgatójának lecserélésekor az új igazgató azt mondta: "majd megtanulom". Pedig elődje a geofizikától kezdve a a benzinkutakig minden apró részletben keményen vitaképes volt. Az egyetemen matematikai földalatti áramlástant tanított. A keze alatt rohamosan nőtt az ország olaj és gáz termelése. Miután elküldték, rohamosan csökkent. Mára a gáztermelés a negyede, az olaj- említésre sem méltó. Egy megbocsáthatatlan bűne volt. A Szovjetunióban tanult.
Akkor mitől fél az igazság?
Mert a cím azt is sugallja: "A járt utat a járatlanért el ne hagyd!" Ha ezt Budapest betartotta volna, akkor a 4-es Metró még mindig épülhetne. Ha ehhez a sokszor valóban hasznos féligazsághoz dogmatikusan ragaszkodnánk, akkor még mindig barlanglakók lennénk.
Akkor sem biztos, hogy nem célszerű változtatni, ha az átkos múltból hagyományozott, az összeköttetésekre épülő, Tarlós szárnyai alatt továbbgörgetett gazdaságpolitika ideig-óráig meghozza gyümölcsét. Mert állam bácsi nem fejhető a végtelenségig. Leányfaluról sem. Az elmúlt négy év ezt bizonyította. Akkor is, ha a bűnök eltussolását egy huszárvágással megoldotta.  Mármint a kormány. Noha más, és fontos célkitűzésből kiindulva.
Ideje saját lábunkra állni! Ne kezdjük elölről az eladósodást!

Nem mindegy, mire költenék a strandra felvenni tervezett százmilliókat. A következő testület terhére! Most, az utolsó óráikban!
Dr. Tóth Béla 2014.08.23. 

Én másképp álmodom

Az újólag és frissen (ma) megjelent Leányfalui Hírekben Loszmann János polgármester jelölt "Volt egy álmom" címmel 34 pontban sorolta fel legfontosabb terveit. (A Leányfalui Hírek internetes példányát ide kattintva megtekintheti, letöltheti)
Hát bizony csupa olyan álom, ami nagyon hiányzott a falunk életéből. Tegyünk érte, hogy megvalósuljanak. Ehhez az kell, hogy odafigyeléssel válaszuk meg képviselőinket. Derítsük fel, ki, hol, mivel bizonyította, hogy képes álmok megvalósítására. Aki tudja, mit kell, hogyan és miből lehet megvalósítani. Amikor pedig meggyőződtünk valaki alkalmasságáról, ne rejtsük véka alá véleményünket, vitassuk meg szomszédainkéval. Vállaljuk fel az összehasonlítást. Magunkért, szomszédainkért tesszük. Hogy kimozdítsuk lakóhelyünket a lemaradásból.

Mint említettem, néhány dolgot másképp látok célszerűnek, mint János.
"A település minden lakója résztvesz a közéletben, eljár közmeghallgatásra, és ott évente 4-5 alkalommal kifejti véleményét" Megvalósíthatatlan álom. Ellenben olyan interaktív információrendszert működtetnék, amelyben mindenkinek lehetősége lenne informálódni és belefolyni a döntés előkészítési munkáiba. Amihez érdeklődése, képessége van.
"A beadványok, folyó ügyek mindegyikéről, legalább tudomás "szinten" a felső vezető tud, határidő túllépések nem fordulnak elő." Nem polgármester az, aki nem ismeri települése minden rezdülését. Ehhez hozzátartozik a Polgármesteri Hivatalban folyó ügyek ismerete is.  De nem elég a határidő tartás, ahol van mérlegelési lehetőség, ott rá kell nevelni a hivatalnokokat a lakosságbarát megoldások keresésére.
"A Termálfürdő irányításába, gazdálkodásába nagyobb a beleszólás, rendszeres az ellenőrzés, a munkáltatói jogokat komolyan gyakorolják." Másképp fogalmaznék: a tulajdonos falu érdekképviseletét minden mozzanatra kiterjedően érvényesíteni kell. Kezdve ott, hogy üzleti tervet legyen köteles a vezető készíteni és betartani.
"Az 'egy Forinthoz egy Forint' útjavítási elvet propagálják, ezzel megindulhatna az utak javítása." Ez egy korábbi, átgondolatlan testületi ötlet áthagyományozása, amivel nem tudok egyetérteni. Eleve antidemokratikus; a gazdagok elfogyasztják az erőforrásokat, és "Utánunk az Özönvíz!" Fontosabb viszont, hogy a katasztrofális állapotban lévő vízelvezetéseket alulról felfelé haladva kell helyreállítani. Hogy a nagyobb vizek legyenek előbb rendezettek. Az utakat pedig a szélekről befelé haladva, hogy az építők ne tegyék tönkre a már elkészült szakaszokat.
A Sorg-villa egészének hasznosítását, állagmegóvását folyamatossá kell tenni.
"A mérhetetlenül drága zöld hulladék szállítását felülvizsgálják, a zsákok árát elfogadható szintre csökkentik." A zöldhulladék hasznosítását helyben kell megszervezni, nem pedig megyényi hosszon fuvarozgatni. Más hasznára! Ami viszont egy kiterjedt, komolyabb mértékű falugondnokolást igényel. A feladatokról, forráslehetőségekről majd más alkalommal írok.
"Az adórendeletbe beépül a 'hullámtérbe' került ingatlanok adókedvezménye." Bocsánat! Azok nem oda kerültek, azokat tudva vagy tudatlanul oda építették. Önsegélyező rendszerek támogatásával lehet a többi adófizetőt ez alól a nyűg alól tehermentesíteni.
"A szociális keretet igazságosan, emberségesen költik el, a döntéshozó juttatási lehetőségének teljes kihasználásával." Ez a minimum! Netán eddig nem így történt? Bizonyára nem, hiszen van elszerencsétlenedett család az adótartozók listáján!

Azt az álmot már Vancsó István fogalmazta meg, miszerint a képviselők a tiszteletdíjukat fordítsák adományozásra. Ezzel 1998. óta nem értek egyet.
A képviselők dolgozzanak legalább annyit és olyat, hogy a munkájuk hozadéka fedezze a tiszteletdíjukat. Ez a polgármester felelőssége. Az pedig nekünk, a választóknak a felelőssége, hogy értékes munkára képes személyeket delegáljunk.

Dr. Tóth Béla 2014.08.21.