LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Isten élteti!

Adorján András
Idén ünnepelte 25. születésnapját a leányfalusi Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház, mely évente hívők ezreinek nyújt lehetőséget a hitben való elmélyedésre, az elcsendesülésre, Krisztus szavainak mélyebb megértésére. E jeles katolikus intézmény átadására 1983-ban került sor, ami abban az időben valóságos csodának számított, hiszen akkor még javában élte világát az egyházellenességéről is hírhedt pártállami diktatúra. (folytatást lásd a helyi lapban - moderátor)

Bibó István emléknap Leányfalun

Szelekovszky Beáta faluház-igazgató:
2008. november 8-án az egyik legnagyobb magyar gondolkodóra emlékeztünk. Regécy-Nagy László (a Bibó-per harmadrendű vádlottja, akit 15 évre ítéltek, a Történelmi Igazságtételi Bizottság alapítója, elnöke), Bibó Borbála, dr. Bibó István és dr. Kovács Gábor történész idézték fel Bibó István erkölcsi és szellemi nagyságát. A programra érkezett több mint 120 látogató, a közönség kifogyhatatlan kérdései mind alátámasztják: nagy szükség van Bibó István szellemiségére napjainkban is. Célunk volt, hogy felhívjuk a figyelmet egy játékfilmre, mely már 80 százalékig kész, de három éve elzárva fekszik egy fiókban. Le kellet állítani a forgatást anyagi és egyéb támogatás hiányában. A film címe: Bibó körút, rendezte: Dömölky János Balázs Béla-díjas Érdemes és Kiváló Művész, Bibó István szerepében: Tóth Tamás színművész. Szimbolikus gyűjtést hirdettünk a film támogatására, az egyéni támogatások (80.000 Ft) mellett Dely Teréz iparművész öt alkotását, Kováts Kristóf pedig egy Aba-Novák Vilmos grafikát ajánlott fel. Bízunk abban, hogy Leányfalunak sikerül felhívni a filmes szakma figyelmét, hogy mind anyagi, mind erkölcsi szempontból támogassák a Bibó Istvánró készülő egyetlen játékfilmet, és az a közeljövőben bemutatásra kerülhessen. Film a felejtés ellen. Ezúton is köszönjük Szacsvay Éva önzetlen munkáját, mellyel nagyban hozzájárult a méltó megemlékezéshez.

Bibó István Emléknap Leányfalun

Szelekovszky Beáta faluház-igazgató
2008. november 8-án az egyik legnagyobb magyar gondolkodóra emlékeztünk. Regécy-Nagy László (a Bibó-per harmadrendű vádlottja, akit 15 évre ítéltek, a Történelmi Igazságtételi Bizottság alapítója, elnöke), Bibó Borbála, dr. Bibó István és dr. Kovács Gábor történész idézték fel Bibó István erkölcsi és szellemi nagyságát. A programra érkezett több mint 120 látogató, a közönség kifogyhatatlan kérdései mind alátámasztják: nagy szükség van Bibó István szellemiségére napjainkban is. Célunk volt, hogy felhívjuk a figyelmet egy játékfilmre, mely már 80 százalékig kész, de három éve elzárva fekszik egy fiókban. Le kellet állítani a forgatást anyagi és egyéb támogatás hiányában. A film címe: Bibó körút, rendezte: Dömölky János Balázs Béla-díjas Érdemes és Kiváló Művész, Bibó István szerepében: Tóth Tamás színművész. Szimbolikus gyűjtést hirdettünk a film támogatására, az egyéni támogatások (80.000 Ft) mellett Dely Teréz iparművész öt alkotását, Kováts Kristóf pedig egy Aba-Novák Vilmos grafikát ajánlott fel. Bízunk abban, hogy Leányfalunak sikerül felhívni a filmes szakma figyelmét, hogy mind anyagi, mind erkölcsi szempontból támogassák a Bibó Istvánról készülő egyetlen játékfilmet, és az a közeljövőben bemutatásra kerülhessen. Film a felejtés ellen. Ezúton is köszönjük Szacsvay Éva önzetlen munkáját, mellyel nagyban hozzájárult a méltó megemlékezéshez.

Szabó Zoltán: Bibó Istvánról – részlet

A naptár novembert s vasárnapot jelez; az elsőt Halottak Napja után. Az ágyúszó a város peremén elözönlést dörög, a fehér zászló a parlament kapuján kapitulációt hirdet. Az ország néptelen házába behatoló szovjet-katonák a szőnyeges folyosón fegyverest hiába keresnek: a vak is látja, hogy az épületet nem védi senki. Már inkább kíváncsiság, mintsem gyanakvás rúgatja be velük a nehéz tölgyfaajtókat. Az egyik teremben mégis találnak valakit, egy civilt. A magos, hajlotthátú, borotválatlan férfiú egy írógép előtt ül. Ír. Mivel tanárra, s nem partizánra emlékeztet, nem bántják. (folytatást lásd a helyi lapban - moderátor)

Zenei Műhely Leányfalun

Szelekovszky Beáta
Az idei tanév kezdetétől a leányfalusi gyerekek zongoraoktatását Hámori Angelika zongaraművész vette gondjaiba. Angelika a Zeneakadémia elvégzése után a Feiburgi Zeneművészeti Főiskolán (Németország) és a Báseli Zeneakadémián (Svájc) szerezte meg további zongoraművész és szólista diplomáit. Tanulmányai során több híres zongoraművésszel és karmesterrel ismerkedett meg és dolgozott együtt: prof. Tibor Hazay, Christopf Eschenbach, prof. Gyimesi László, Christian Zacharias, Murray Perahia, Christopf von Dohnanyi, Franz Welser-Möst. (folytatást lásd a helyi lapban - moderátor)