LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Egy sunyi fiú esete Tóth palival

Mese a Sorg-villa körüli paranormális jelenségekhez, ami megtörtént. Mivel azonban néhány ellenőrizetlen eredetű papíron és e-mail-en kívül más dokumentum nem áll rendelkezésemre, csak az állatmesék célkitűzésével írom le. A jövő jobbítása érdekében. Tanuljon belőle, aki tud, és akar. Folytatáshoz klikk ide! >>>
Tanulság: messziről jött ember azt mond, amit akar.
Tóth Béla

Nem mind arany, ami fénylik!


A mai világban tegyük hozzá: hát még, aki fényezi magát! Ez jutott eszembe, amikor a hét végén az esztergomi felvonulásról értesültem. Megpróbáltam tájékozódni, kinek van igaza, de a pro és kontra irásokból nem tudtam tisztábban látni az ügyet.

Mi köze ennek Leányfaluhoz? Hát annyi, hogy alig több, mint egy éve az esztergomi fürdőből jött a strandunkra a műszaki igazgató. Akiben a Leányfalui Hírek legutóbbi számában tett nyilatkozata alapján a Képviselő Testületünk megbízik. Igaz, Esztergomban 40 MFt adósságot hagyott maga után, a szolgátató kikapcsolta az áramot a fürdőben. Hogy melyik politikai oldalról jött, nem tudom, mindössze annyit találtam róla, hogy egy a városon áthúzódó vezetéket, amit ő fektetett, az ÁNTSZ kicseréltetett. Igaz, hogy a "Kipécézett élményfürdő" című cikkben egy leányfalui szakértő (akihez a Castrum Kft főmérnökeként tíz éven át volt szerencsénk) kijelentette, az ÁNTSZ lépte túl a hatáskörét.

Szívesen látnánk olyan egyértelmű  referenciákat is, ami a mi bizalmunkat is elnyeri.

2011. április 11. Tóth Béla

Kő vonalak

MEGHÍVÓ 

KONTUR ANDRÁS
szobrász 

kiállításának megnyitására Leányfalun, a Faluházba

2011.04.16. 18:00


Miből lehetne utat építeni?

Folytatás a "Kiegészítések településfejlesztésünk (fél)igazságaihoz" alábbi bejegyzéshez.
Településünk legsarkalatosabb kérdése az útépítés. Évről évre felmerül, és évről évre kikerül a legfontosabb tennivalók közül. A Leányfalui Hírek legújabb száma sem tartalmaz kecsegtető közeli jövőt. Két verzió szokott elhangzani a hivatalos helyekről: majd ha sikerül pályázaton nyerni, vagy majd ha összeadja az utca a rávalót.

Nagyon ritkán esik szó arról, hogy előzőleg rendezni kellene a vízelvezetéseket, a vízmosásokat, legalább terv szinten. Álatalában a pályázatok is megkövetelik tervek meglétét. De a "nincs pénz" felkiáltások az előtervezést méginkább sújtják. Következmény: amikor megjelenik a reményteljes pályázat kiírása, hatalmas kapkodásban, idegenek megbízásával elkészül egy támogatott valami. A falu egyéb érdekeihez kapcsolódás nélkül. Így épült meg a Faluház. Privát létesítése ellenére ide sorolom a CBA-t is. Anélkül épültek fel, hogy szóba került volna a termálvízszolgáltatással történő fűtésük. Azt hiszem, a településfejlesztés fogalom ilyen feladatokat magába foglal. Pedig milyen jól jönne útépítéshez az ott felszabaduló gázdíj, vagy az onnan származtatható bevétel. De a körültekintés hiánya öröklött betegség Leányfalun, mert a strandfejlesztés lépéseiből is hiányzott az átfogó stratégia. Ilymódon minden medence önálló gépészeti egység, a szolgálatos gépész "bioautomatikus" képességeivel üzemeltetve. Hogy az egymásrahatásokat átlátni nem mindenkinek sikerül? Elsődleges szempont volt, hogy a beruházás bizonyos gazdasági feltételek mentén záruljon. A műszaki átgondolás "csak elmélet", tartották egyes főnökeim. Akkor mi szükség van az építőmérnökökre, miért nem elég a kőműves?

Továbbra sem olvasom nyomát bevételi, településfejlesztési terveinkben annak a felmérésnek, amit a strand igazgatója készíttetett a múlt év végén a strandról távozó 500 kW teljesítményű hulladékhő hasznosításáról (részleteket lásd korábbi bejegyzésben). Ennek egyik eleme például a "gázcseretelep" hasznosítása. Pedig a jó adottságú ingatlan áruba bocsátása azonnali bevételt jelentene. Az ide szolgáltatható termálvíz pedig folyamatos bevételt biztosíthatna a büdzsének.

Tóth Béla

Kiegészítések településfejlesztésünk (fél)igazságaihoz.

Nagy örömmel olvashattuk a Leányfalui Hírek márciusi számának 4. oldalán, hogy a településfejlesztési egyszemélyi szakértő és az alpolgármester már nem akarja elkótyavetyélni a Sorg-villát úgy, mint 2006-ban.

Igen. Sajnos az önkormányzatunk nem üzleti vállalkozás. (Bár úgy tudtam, kapitalistává törekvésünk éppen a tőke mindenható hajtóerejének hitére vette az irányt. Akkor az államigazgatás miért lenne kivétel! Pontosan ezt célozta a FIDESZ a parkoló társaságok önkormányzativá tételével. Az extraprofit helybentartása, útfejlesztési tőkévé formálása érdekében!) Ugyanis az üzletember kétféle módon fejleszt. Vagy előre megtermeli a tőkét, amit be akar fektetni, vagy megbízható üzleti tervet készít és követ a hitelek törlesztésére.  A döntések közelébe pedig kizárólag ellenőrzött szaktudású személyeket enged. A hittel nem elégszik meg. (Mármint amíg a saját pénzével kufárkodik. A többieké szabad préda lenne?)  De legfőképp kitűzi céljait, és ahhoz igazítja gazdálkodását. A strandon 2007. óta nincs üzleti terv. Pontosabban az sem terv volt, hanem a terv előkészítését célzó, tanulmánynak nevezett szakszerűtlen iromány. Szerzőjének közgazdász mivolta ellenére például a törlesztések legfontosabb alapjául az amortizációt jelölte meg. Had menjen ismét veszendőbe, amit már végre sikerült megszerezni. Az a baj egyes újkapitalistákkal, hogy a bevételt csak sültgalambként tervezik. Ha nem potyog elég, majd lesz valami. De azért a galamb lesz a felelős.
Arról nem kerestem dokumentumot, hogy a fent idézett ülésen az üzleti terv kidolgoztatására jóváhagyott 2,8 MFt sorsa mi lett.

De egyelőre maradjunk a Sorg-villánál. Még 2006-ban létrehoztak egy bizottságot, amelyik felméri, hogyan lehet hasznosítani az ingatlant. Úgy tűnik, máig kevés volt az idő a településfejlesztési döntnökeinknek elképzelésüket a falu tudomására hozni. De mások véleményét  is szó nélkül söprik a szőnyeg alá ("Miért nehéz eladni a Sorg-villát?" és előzményei a blogon 2009.02. hónaptól). Az, hogy 2004-ben Leányfalu kezdeményezésére lett az egész 7,2 hektár műemlék - erdővel, vízmosással, vaddisznókkal(?) együtt - az már a múlt. Legfeljebb az indítékon törhetjük a fejünket, és azon, miért nem volt bevonva (akkor sem) a döntésbe a közvélemény. De. Egy kevés pénzzel, és persze sok akarattal lehetne a műemléki védettséget a célszerűre mérsékelni. Annakidején Kolos Virág-nak, valamint a református templom számára is, sikerült a Móricz-kertből lefaragni. Persze ott volt (másirányú) érdekeltség.

Minden érdemleges pályázónak megengedték építő fejlesztési terveiket bemutatni. Akkor miért nem véglegesíti ezt a lehetőséget hivatalossá a polgármesteri hivatal? Akár pénz nélkül képes lehetne rá. Azaz határozatilag ki kellene jelölni hová, mennyit engedünk (nem a Hivatal, a Falu!) építeni. A Geo-Real Services Iroda 2009. februárjában közzétett egy javaslatot, milyen elvi telekalakítással lehet az ingatlant a befektetők számára vonzóvá tenni. Túlságosan nagy pénzekről van szó ahhoz, hogy egy vevő műemlékvédelmi és önkormányzati határozatok nélkül, szóbeli ígérvényekre alapozva vásároljon fel egy nagyértékű ingatlant. Hiszen elsősorban üzletembert (lásd feljebb) várhatunk vevőnek. Magam is olyan családot keresek, aki ráépítési tervek nélkül élne ezen az ingatlanon, hogy Leányfalunak minél eredetibb formában maradjon meg. De ilyen vevőt találni, vajmi kevés eséllyel lehet. Ezért csekély erőt áll módomban erre fordítanom. Elsősorban ezért született a "Leányfalu - A Világ közepe" portál (http://mittelwelt.blogspot.com), ami bemutatja, hogy Leányfalura érdemes költözni. Hátha eddig nem tudta ezt a leendő vevő.  Kérem, segítsék ezt a kirakatot azzal, hogy minden különleges dologról tájékoztatnak.

Termálvíz értékesítés. A régmúltra csak annyiban érdemes hivatkozni, hogy gondolkozzunk el azon, milyen ördögi erő téríti el Leányfalu képviselőit szinte az önkormányzatiság kezdetétől érdemleges turisztikai bevételek képzésétől. Materialista lévén szívesebben keresem a magyarázatot például Simon Péter és csapata (lásd Castrum Leányfalu Kft) üzleti érdekeiben, amely szerint a turistát nem szabad Visegrád, Lepence előtt feltartani, és most már a fürdővendégeket Szentendrétől elvonni. Az üzletember feltehetően megkereste azokat a csatornákat, ahol az idegen érdekre fátyol került. De ők nem hibáztathatók. Mindössze építik a kapitalizmusukat. Leányfalu érdekeit védjék a leányfaluiak!

Folytatása következik.

Heuréka! Milyen gazdagok vagyunk!?

Most olvasom a strand honlapján, hogy márciustól ingyenes a strandi parkoló!
Bocsánatot kérek, hogy az alábbi és környező írásokkal rémhíreket(?) keltek a költségvetések körül (falunkbeli és a strandi), miközben 2,5 MFt bevételt egy könnyed mozdulattal kivesznek az adófizetők zsebéből. Akkor tényleg semmi probléma nem lehet. Csak néhányan festjük sötétre az eget. Mentségünkre legyen mondva attól félünk, ha elmegy valahol a hajó, rettenetesen nehéz visszafordítani. Ilyenkor szokott előjönni a paranoiám - ez nem lehet véletlen. Ennyire dilettáns senki nem lehet.
Ezt a lépést én meglehetősen magas és hatástalan reklámköltségnek vélem. Aki tavaly elment Szentendrére tőlünk, mert kettő-hétszeresére emeltük a parkolódíját, nem fog azért visszajönni, mert már ingyen parkolhat. A nyári turisták számát pedig nem csökkenti a fizetős parkoló. Érdekel még valakit, mit veszítünk azzal, ha nincs elvárásunk a strand jövedelmezőségével kapcsolatban?
Tóth Béla

Van Költségvetésünk!

olvasom polgármesterünktől Leányfalu Önkormányzatának Havilapjában. Még talán a takarítónéni is segédkezett az összeállításán. Csak a gazdasági bizottság vezetőjének nevét nem találom körülötte. Netán Freud-i el-"szólás" lenne ez az újságtól?

Csak a tanácsteremből tudósított hírek között van nyomatékosítva János neve és pozíciója egy a strandi tóvá alakult képződményhez kötve. Az nem derül ki a cikkből, hogy a képződmény hogyan kapcsolódik a milliós nagyságrendű ivóvíz számla növekményhez és vezetői felelősséghez.

Bár a 4. napirendi pontról írott szakaszban azt állítja valaki, hogy a "Termálfürdő Kft önállóan gazdálkodó egység, így a testületnek csak véleményezési kötelezettsége van". Az én tudomásom szerint a testületnek számadási kötelezettsége van Leányfalu vagyonáról Leányfalu lakossága felé. Abba tényleg nem köteles beleszólnia (ha így szól az alapítólevél), hogy az egyik évben a parkolóüzemeltetéssel megajándékozott vállakozót miért zavarják el a következő évben még az őrzés-védéstől is. De, hogy ennek és hasonló "gebines" "húzásoknak" mi a hatása a nyereségre, azt köteles lenne vizsgálni. A parkolóautomata több, mint 2,5 MFt bevételt hozott az első évében, és ledolgozta a teljes létesítési költségeit. A múlt évi "gebines húzás" sok vendégnek egy-kétszázról 700 Ft-ra emelte a parkolási díjat (ha hivatalosan intézte). Vajon hányan pártoltak át közülük Szentendrére?

Nem egészen értem a "csak véleményezési kötelezettség"-et? Hiszen máris, az 5. napirendi pontban ügydöntő szavazást végeztek a strand igazgatója műszaki képességeinek megerősítéséről szóló támogatásról. Akkor ez azt jelenti, hogy az igazgatóvá választáshoz szükséges volt műszaki ismereteket most fogja megfinanszírozni a falu? Akár pénzben, akár munkaidőkedvezményben? Az igazgatói pályáztatáskor elvárás volt a műszaki hozzáértés, lásd itt, a 9. oldal alján a pályázati kiírás határozati szövegét. Ugyanezen jegyzőkönyv szerinti tanácskozáson jelenlévőket vesd össze az új igazgató által előadott leányfalui kapcsolattal (5. oldal), a kettőt együtt a családi kapcsolatokkal. Továbbá tájékozódhatunk az igazgató pusztaszentlászlói fürdőben kifejtett eredményeiről. Kicsit sok ellentmondás halmozódik.
A sors további iróniája(?), hogy a továbbképzésre megnevezett intézmény (volt?) oktatója az, aki 10 éven át kiszolgáltatta a CASTRUM Kft (később a Visegrádi szálloda, majd a Vizes-Nyolcas) tulajdonosának a strandunkat, majd a gépészeink oktatásában (és némely önkormányzati képviselőnk agyában) mellőzte a vízzel való takarékoskodás igényét. A fentieket látva szeretnénk többen tisztán és nyilvánosan láthatni évről évre a strand terveit és teljesítményét.
Más.
Szeretném az illetékesek figyelmét felhívni, hogy az újságban említett Helyi Építési Szabályzat változtatása olyan területet érint, ismét olyan beruházáshoz lesz (van?) hozzászólása az önkormányzatnak, ahová volna lehetőség termálvizet értékesíteni. Én keresném a lehetőségét annak, hogy a Szabályzat valamely cikkelye és egyebek forszírozzák ezeket a kapcsolatokat. Hiszen ez nem önzés a falu részéről, a szolgáltatást igénybe vevőnek is előnyösebb lehet, mint ivóvizet melegíteni gázzal fürdővíz előállításához. Nem is beszélve a robbanásveszélyes benzinkúton alkalmazott melegvízfűtés rendkívüli előnyeiről, akár települési szintű biztonságtechnikai szerepéről.

Felkészülés árvízi védekezésre

(forrás: Leányfalu Önkormányzatának Havilapja)
Fehér Andrásné önkormányzati képviselő kezdeményezésére 2011. április 8-án megbeszélés lesz a Faluházban a katasztrófavédelmi vezetők jelenlétében. A megbeszélés kétségtelenül dícséretes célja a védekezés hatékonyságának növelése.
Nem akarok ünneprontó lenni, de bennem felmerül néhány kérdés. Van-e következménye annak, hogy bizonyos valaki árvízszint alatti területre hagyott jóvá építkezéseket, fontos közterületek kialakítását? 2002-ben testület előtt elhangzott javaslat, hogy az árterületek ingatlantulajdonosai létesítsenek biztosítási közösséget, történt-e előrelépés ezügyben? A strand árvízvédelmi tervét egy évvel ezelőtt elkészítettem, becsatolták-e már a települési tervbe? Mert akkor valamiért nem. A strand jónéhány berendezésének a biztonságos védelméhez legalább egy benzinmotoros szivattyúra lenne szükség (nemcsak árvízkor). Megtörtént-e már a beszerzése, vagy még mindig tartja magát az a vezetői vélemény, hogy majd, ha kell, kérnek kölcsön. Amikor mindenhol kevés az is, ami van. Meg ha a víz megvárja, amíg a gép megérkezik. Igaz, akkor még nem volt Szent István Egyetem-i végzettségű vezető.

Leányfalusi is indult segíteni a japán katasztrófában

2011. március 11. péntek, 14:15
Dr. Tóth Judit (fényképét lásd alább, a következő fotón) szabadságát meghosszabbítva (nem elírás, nem megszakítva) holap reggel repül Japánba, a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében. Hasonlóan az indonéziai segítségnyújtáshoz.

2011. március 12. szombat, 12:15
Most érkezett meg a repülőtérre a hivatalos értesítés: Japán a nukleáris veszélyeztetés miatt nem fogadja őket. Indulnak vissza, beraktározni a felszerelést. Tóth doktornő itthon várja, mikor tud segíteni.

Leányfalusi aranyérme a diákolimpián

Február 27-én, Pécsett, a XXII. Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpián, váltó csapatversenyben, női 3. korcsoportban
Rózsa Helga (1998) aranyérmes lett.
Gratulálunk!

Rózsa Helga
életrajza

Tévedések a strand körül - 2.

A téma 1. cikkét aki még nem látta, innen elérheti.
Most olvasom a Leányfalui Hírekben, hogy vannak, akik úgy tudják, a termálvíz hasznosításunk azért van gúzsba kötve, mert a vizet elígérte a vezetés a strand szomszédjába tervezett szállónak.
Valahol javítani kellene a köztájékoztatáson, mert nem ez az első fontos dolog, amiről téveszmék terjednek (lásd: Sorg-villa eladása. Klikk ide!). Az önkormányzati vagyont érintő minden információ közérdekű (lásd itt), ezért úgy kellene róla tájékoztatni, hogy félreérthetetlen legyen. Ugyanis az önkormányzati vagyon a település minden egyes lakosának a közös tulajdona. A lakosság csak megbízza a Képviselő Testületet a vagyona körüli ügyek intézésével, mint a társasházban lakók a közös képviselőt.
1. Valóban keletkezett jogszerű ígéret a pincesori házakkal szemközti (egykor strand-bővítés céljára kijelölt) terület  vevője számára, enélkül nem jött volna létre az üzlet.
2. Ez a jognyilatkozat 2008. évben írásban megerősítést nyert.
3. A jognyilatkozat lényegi tartalma: a falu a kútjából piaci alapokon (Szentendrén a meleg ivóvíz ára ma több, mint 1000 Ft/m3), évi 70.000 m3-ig (az előbbi díjjal kalkulálva - ami persze csak körülményektől függően, korlátozottan érvényesíthető - ez 70 MFt/év lenne) hajlandó vizet adni a szállónak. A műszaki feltételek iránti igényeket a falu a kiviteli tervezéshez közli.
4. Jelenleg a strand minden másodpercben 500 kW energiát csurgat el a Dunába. Összehasonlításul, a Faluház fűtési csúcsteljesítménye 65 kW. (Milyen jó lenne, ha ma nem kellene ide gázt vennünk! Évente 3 MFt-ért!)
5. A 2. pont nyilatkozatának szakértői megfogalmazásán kívül, a főmérnökösködésem 2,5 éve alatt más megkeresés a faluvezetés részéről nem történt.
6. A 4. pontban jelzett hulladékhő hasznosítás felmérésére tavaly ősszel a strandigazgató megrendelt tőlem egy tanulmányt (amikor már nem voltam alkalmazott), ami összegyűjtötte a termálvízzel való gazdálkodás rentábilis lehetőségeit, a beruházási és üzemeltetési költségek becslésével együtt. Beleértve bizonyos napenergia hasznosítási lehetőséget is.
7. Fegyelmi, hatásköri és pénzügyi adottságok miatt a két és fél évem alatt nem sikerült a strandon belüli termálvíz gazdálkodáson javítani.
Pontosabban. Annyit sikerült elérnem, hogy megoldottam az úszómedencei sátor levegőjének fűtését gázüzem helyett a medencét kiszolgáló termálvízből, 150 kW csúcsteljesítményig. Szakértők, pályázatírók, tervezők nélkül. Ez korábban (a 40%-s  gázáremelés előtt) a KÓPÉ-nak több, mint 4 MFt/év gázdíj kiadást jelentett. Hogy Leányfalunak mennyi bevételt csináltak ebből a fejlesztésből az igazgatók, azt nem tudom.

A felsorolt pontok bővebb magyarázatához klikk ide.
2011. febr. 27. Tóth Béla

Megjelent a Leányfalui Hírek

februári száma. Mit ne mondjak! Nem lettem optimistább. Nem azért, mert 72 MFt körüli forráshiány látszik erre az évre. Nem azért, mert a költségvetésben képviselőink fognak találni szavakat ennek elfedésére. Hanem azért, mert a 175-152=23 MFt azaz 15% adóbevételi terv növelésen kívül más kiút nincs még felvillantva sem. A problémák megoldására támogatáson kívül említés sem esik, miközben még a korábbiak önrészének befizetése is hátralékban van (ha jól értem a zavaros beszámolókat). Ez egyenes következménye annak, amikor a támogatások, EU pénzek bevételt nem növelő beruházásokra vannak fordítva. Ugyanúgy, mint országos viszonylatban - Leányfalu egy kicsinyített más. Beszűkül a mozgástér, a vezető tehetetlensége kívülről eredőnek nevezhető, megnő a kiszolgáltatottság. (Akarva, vagy akaratlanul? Ez már nagypolitikai kérdés.) A legszomorúbb az, hogy számos probléma elkerülésére kilenc és öt évvel ezelőtt voltak javaslatok, melyek a problémákkal együtt lettek a szőnyeg alá söpörve. Címszavakban: a termálvízzel bevételt termelően kell gazdálkodni, többek között a vízmosásokat szakszerűen le kell kezelni, az adópolitikával arrafelé kellene terelni az üdülősöket, hogy minél több személyt jelentsenek be leányfalui lakosnak, hogy az állami leosztásoknak necsak a 30 %-át, hanem a többi településhez hasonlóan a 100 %-át kapjuk meg, a gáz-hálózatnak a szolgáltató számára történt ingyen átadását vissza kellett volna perelni (a TÖOSZ szervezett perközösséget ehhez, de akkor még képviselők voltak azok, akik ingyen odaadták). De egyelőre maradjunk a hétköznapok mentén, és gyűjtsünk javaslatokat. Klikkeljen ide a folytatáshoz.

Megint nyert a magyar vízilabda-válogatott!

MTI - 2011. február 23., szerda 20:26 - SportGéza.hu
Hogy ebben mi a leányfalusi?
Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány Leányfalun él.
Az olimpia előtt barátságos meccsre ide hozta az USA csapatát,. és bemutatta nekünk, mit fognak velük csinálni az olimpián. Ekkora reklámértékkel is élhet a strandunk, ha tud. Pedig csak meglehetősen balkáni körülményeket tudtunk a játékosoknak biztosítani.
Kósz Zoltán olimpiai bajnok és Petővári Zsolt vízilabdázók  hozták Leányfalura (is) a KÓPÉ UVSE vízilabda utánpótlás nevelést és az öregfiúk edzéseit más sportoktatások mellett. Nem is beszélve az úszómedencei sátor és vele kapcsolatos első teljes beruházásról (gázfűtésű szellőztetőgép, tanmedence gépészettel stb.)
2011. február 24. 5:50 TB

Érdeklődés a strandfürdő gazdálkodásáról

Érdekli-e önt az ön tulajdonában is lévő strand kezelőjének gazdálkodása?
A körkérdésre adott válaszok értékeléséhez klikk ide!
Ha van véleménye, itt tud csatlakozni.: forum.leanyfalun@gmail.com

Bálint Endre: KÉPSZONETTEK

Aba-Novák Galéria - Faluház - Megnyitó - 2011.01.21. 18:00

Téli regeneráció Leányfalun

14-én pénteken az ATV Hazai Turizmus műsorában volt egy nem rövid összeállítás. Aki nem látta, nézze meg itt:
http://atv.hu/videotar/20110114_teli_regeneracio_leanyfalun

Aki megnézte, mondjon véleményt a Pro vagy Kontrán <<< Kilikk ide!

Leányfalui Hitel Emlékház <<< Klikk ide!

Január 12-én szerdán 18:00, 22:00 MTV2, ismétlés csütörtök MTV1 14,30
Az Átjáró-ban (a műsor második felében)  bemutató riport a Leányfalui Hitel Emlékház-ban lezajlott ünnepségről.

Pintér Zóra, Magyar Hírlap (2010.12.18.): 75 éves a harmadik Hitel
Van egy elfelejtett folyóiratunk, az erdélyi Hitel. A Makkai László, Makkai Sándor püspök-író fia által Kolozsvárott 1935-ben alapított, nemzetstratégiai-szociográfiai szemleként működő, 1944-ig megjelenő lap szellemi holdudvarába olyan gondolkodók tartoztak, mint Tamási Áron, Kós Károly, Márton Áron püspök és Dsida Jenő. A lap szerkesztőségének otthont adó kolozsvári lakás berendezését, tárgyait Szász István Tas (<<< klikk ide!) áthozta Magyarországra, és Leányfalun berendezett egy lakásmúzeumot. Múlt héten Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár jelenlétében avatták fel a múzeumban Kádár Tibor festőművész triptichonját, amelyen a Hitelhez köthető ötvennégy személy portréja látható. 

Gyermekprogramok indulnak a Faluházban és a Könyvtárban<< Klikk!

Diavetítés - minden hónap első szombat 10 óra
Karate - kedd, csütörtök 16:30

AKNAY JÁNOS kiállítása nyílik


A Kossuth-díjas festőművész kiállításának megnyitója
január 22-én 16 órakor a Faluházban