LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Emlékezzünk Makovecz Imrére!

Szomorú hír volt a héten, hogy elhúnyt Makovecz Imre.

Iskolájának különleges, mindenkit gyönyörködtető, historizáló megoldásai Leányfalu néhány épületén is hirdeti halhatatlanságát.
2011.09.30.

(a leányfalui  kép hirdetőportálról lett átvéve)

Szégyenlista vagy útépítés?

Sok más eldöntendő kérdés között helye van ennek a kérdésnek is a falunkban. Különösen azért, mert legtöbbünk a háza előtti útja érdekében veszi a fárdságot odaklikkelni, ahol gazdasági helyzetünkről olvashat valamit. Bár sejti, hogy valahol az ő választópolgári megnyilvánulása is benne van az eredményben, még információt keresni sem fárasztja magát négy éven át. Majd néhány szórólapról kiválogatja azokat a mondatokat, melyek megerősítik hitét. A kifejtéshez klikk ide.

Tóth Béla 2011.09.27.

Köztájékoztatás a költségvetésről


A féléves kiadások az időarányos költségvetési összeg negyedével lettek túlteljesítve.

Olvasom Leányfalu önkormányzatának havilapja szeptemberi számában. Nos, ne szó szerint keressék, mert odaírva így találják - "a (féléves) kiadások főösszege: 324.636.000 Ft".

Az összehasonlításra alkalmas költségvetési számot viszont a 2011.02.14-én tartott testületi ülés jegyzőkönyvében találhatjuk úgy, mint az éves költségvetési főösszeg 524.210.000.- Ft fele, azaz 262.105.000.- Ft.
Hogy ez magyarul mit jelent, klikk ide!

Tóth Béla 2011.09.26.

Utózönge a "Ripacsok"-hoz

Mély tisztelettel adózom mindenkinek, aki szűk hazája érdekében nem sajnálja fáradozását. Külön tisztelet azoknak, akik ingyen teszik. Nagyon örvendetes, hogy dugig telt ház előtt volt utóbbi előadásuk. Örvendetes, hogy jó néhány, a kultura terjesztésében elkötelezett honfitársunk képes megmozdítani településünk lakosságát, bizonyítani hasznosságát a művházunk megújulásának.
 A teljes cikkhez klikk ide. Benne központi újságunk szerkesztőjének szerepéről, a faluház gazdasági körülményének vitájáról, a leányfalui marketing szemléltetéséről.

Hol rontottuk el?

Kérdezte az újság (no nem a központi!) (5) Loszmann János képviselő úrtól augusztusban. Nekem vannak más válaszaim is. Aki pedig európai utat akar még életében a háza elé építtetni, európai települést szeretne maga köré itthon, az elgondolkodik a kérdésen, a válaszokon, és a tennivalóján.

Szerintem alapvetően a hittel van a baj. Azt hisszük, aki a nyájunkba tartozónak vallja magát, az mindenben jó. Azt hittük, aki jól tud költekezni, az jól fog tudni pénzt csinálmi akkor is, amikor már a régi kapcsolatok nem működnek. Azt hitték, a Sorg-villa és tsai csak mozdíthatók lesznek egy ciklus alatt, akkor is, ha semmit nem tesznek az állagmegóvás és a kellősítés érdekében. Azt hitték, a strandot elég "közös erővel életben tartani", mert a messziről jöttek csak nem tudják felélni az összes hozadékot. Azt hiszik, ha nem kellő gonddal felügyelnek egy intézményt, akkor az magától képes a maximumot szolgáltatni a tulajdonosának. Azt hiszik, hogy a tulajdonlás önön magától teremti meg a versenyképességet a tulajdonosnak. Legfőképpen azt hiszik, ha valakit megválasztottak vagy beválasztottak, annak ettől bebetonozott polihisztor esze teremtődik.

Én pedig állítom, ha továbbra is azt hisszük, nem kell számtalan referencián keresztül meggyőződni arról, kit válasszunk, akkor addig írhatjuk a vargabetűket a kátyúink körül, amíg az evolúció nem talál helyettünk megfelelőt. De ne feledjük, a referencia kívülről kell, nem önfényezésből. Tehát a referenciát le is kell ellenőrizni. Az ellenőrzés pedig idő és fáradság nélkül sehol nem ad reális eredményt.

Tóth Béla 2011.09.12.

Szigorúbb gazdálkodás kellene

Mondta az újságnak (4) Loszmann János képviselő úr, az önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának elnöke és a strand felügyelőbizottság tagja. Árpi hozzátette, hogy gyengül az adófizetési morál.

Emlékszem, korábban konkrétabban is fogalmazott János. Miért levelezik a Polgármesteri Hivatal a polgárokkal tértivevényesen? Elég lehetne a fizetési felszólításokat tértivevénnyel kiküldeni. A nagyon nagy többség törvénytisztelő. De mindig az utóbbiak szívják meg, néhány szélhámos miatt - fogalmazzuk fiatalosan. A többi képviselő úgy látszik, nem olvasta azt az újságot. Polgármester úr pedig valahol azt válaszolta, 300 eFt a mi költségvetésünknek nem tétel. Engem pedig az is bosszant, amikor négy borítékot veszek át egyszerre a postástól, ugyanabban a témában, ugyanattól a polgármesteri hivataltól, ugyanattól az adóügyi csoporttól (most nehogy azt higgyük, hogy Pajorné Olgin múlik) a feleségemnek, lányomnak, nekem és a cégünknek címezve. Ha nem lenne számítógépes a világ, akkor is bosszantana. Szentendréről, Balatonföldvárról sima levél érkezik.

Más. A balatonföldvári városgazdálkodásnak ma küldök egy faxot, hogy vágják le a parlagfüvet a telkemen, holnapután itt a számla - sima levélben -, hogy elvégezték a fűkaszálást. 13.000 Ft ezer négyzetméterre. Nálunk mennyi német és budapesti telektulajdonos nem tud eleget tenni az ingatlanja körüli rendbentartási kötelezettségének! Erről a témáról is írt a leányfalui média. Igaz a Móricz családra kihegyezve. Igaz, a szerzői jogdíjukban kotorászva. Igaz, mióta leányfalusi eszemet tudom, a falu tőlük várta a világhírnév turisztikai értékké konvertálását. Igaz, itt a fűkaszálási vállalkozás sem a falut gazdagítaná.

Azt pedig szeretném a központi sajtótól kérni, számoljon be hivatalosan az adózási morál részleteiről. Benne arról, mennyi adótartozást terheltek már ki jelzálogra? Igaz, a jelzáloggal való megterhelésnek is van költsége, amit a nemlétező cash-ből kellene fizetni, ami ki tudja, mikor térül meg. De egyszer megtérül! Nem úgy, mint a kamat. Persze az adósságbehajtásnak vannak más módszerei is, csak azok még kevésbé népszerűek a választópolgárok körében.

Tóth Béla  2011.09.10.

Jobban már nem adósodhatunk el.

Írja az újság (3). A Képviselőtestület 43 MFt maximumot hagyott jóvá. Aki elolvassa (mosr már olvashatja) az ülés jegyzőkönyvét, láthatja a valódi okot: az OTP nem hajlandó a költségvetés főösszegének 12-ed részénél több folyószámlahitelt nyújtani. (Megjegyzendő: másfajta adósságunk is van)

Érdekes, mennyi mindenben megy a szembe a kormánypolitikával a mi kormánypártinak hitt testületünk (lásd a korábbi cikkeket)! Orbán óriási lépésekkel törleszti az adósságot, hogy az adófizetők pénze ne az idegen érdekeltségű bankok zsebébe vándoroljon át. (Az idegen érdekeltségű hangadók gyalázkodása ellenére.) Mi pedig azt is felvennénk, amit már nem adnak. Pedig a kamatterhünk sokkal nagyobb, mint a Sorg-villa fenntartására fordított összeg. Pedig a Sorg-villára (értelmesen) költött pénz megtérülne. A kamat pedig számunkra haszontalanul vándorol a bankár zsebébe. Mármint a folyószámlahitel kamata. Azzal a bankár nem vádolható, hogy olyan dologra vettünk fel kölcsönt, ami soha nem termeli meg az árát (mert ilyen dolgot képtelek vagyunk kitalálni, megvalósítani, hiába van aranyat tojó termálvizünk, hét hektár építési telkünk)

Itt jegyezném meg, engem zavar, amikor valaki büszkén kiemeli, hogy a beruházása Európa-támogatásból valósult meg. De azt a pénzt (meg valamivel többet) a mi adófizetőink befizették Európa kasszájába! Csak Európa döntötte el, mire adta vissza! Lássuk már a dolgok lényegét! Ne csak nézzünk, mint .... A 4-es Metrónak azt a részét, amit Budapest nem hajlandó állni, fizeti a nincstelen nyírségi is, aki talán életében nem fogja látni. Két csatornán is. Az országos büdzséből, és az Európának átutalt adójából. Hogy európai kocsikat vehessünk. Nem ám Győri Vagon és Gépgyárat, Rába traktort fejleszteni! Audinak, kóreaiaknak rabszolgákat tenyészteni lett volna lehetőségünk, ha belerokkanunk az adósságba.

Megnyugtató lehetne Loszmann képviselő úr azon mondata, miszerint a képviselő testület úgy döntött, ingatlan eladásból folyószámla betömködés nem történhet. Attól függ, kinek a kezében! Egy példával jobban tudom illusztrálni félelmemet. A szoc. segélyre szorulók természetben (nem pénzben) nyújtott támogatása ellen érvelők egyetlen jogos érve az, hogy amit természetben nyújtunk (gyerekézkeztetés, élelmiszerjegy stb.), azt nem kell a családi kasszából állni, azaz el lehet inni. Tehát nem az elnevezés a lényeg, hanem a fékentartás.

Mondják sokszor, az kritizáljon, akinek megoldása is van. Én már sokszor (úgy tűnik nem elégszer) hívtam fel a figyelmet Leányfalu gazdálkodásának alapvető problémájára. Itt, most csak röviden utalok rá. Leányfalu ingatlanjainak mintegy egyharmadában lakunk. Az ebben lakók száma alapján kapjuk az állami apanázst. A költségeink az iskola kivételével a három harmad mértékkel arányosak. Ha a kétharmad fedezetlenségének egyensúlyát nem teremti meg a testület, nem tud egyenesbe kerülni. Akkor sem, ha város lenne a nevünk. Én javasoltam tehermentes megoldást ezeken az oldalakon. De képviselőink a kényelmetlenséget sem hajlandók felvállalni. Rendszerváltásunk első három ciklusában olyan polgármesterünk volt, aki egy dolgot keményen kézbentartott. Fedezetlen kiadáshoz nem járult hozzá. Az említett kényelmetlenség elkerüléséhez felvállalta a szegénység kategóriáját. De messze elkerülte a fizetésképtelenség szégyenét és terheit. Szinna Gábor polgármester úr által felvett strandfejlesztési hitelek pedig - melyek a vízforgatók létesítésének törvényi kényszerítése miatt merültek fel -, megtérülhetnének, ha rentábilis gazdálkodást és nyereségtermelést követelnénk az igazgatótól.

Tóth Béla 2011.09.08.

Megjegyzés:
1. "az önkormányzat nem üzleti vállalkozás" - írta az egyetlen pártszínekben induló képviselőnk a lapjában (aminek szerkesztőjéről zárt ülésen döntöttek). Teljesen igaza van. Csak az adóforintjaink elköltésével foglalkozik, többnyire a megkérdezésünk nélkül. 2011.09.08.
2.  Ami megjegyzéseket a facebook-on kapok, nem teszem a kirakatba (, mert nem rólam szólnak). 2011.09.09.

Azt írja az újság...(2)

(mármint Árpi), hogy a gazdálkodás és a gondtalan (vagy gondatlan?) költekezés között van némi különbség.

Mivel a strand a falu egyik lehetséges bevételi forrása lehetne a falunak, próbáljuk meg megítélni, az ottani gazdasági események melyik kategóriába sorolhatók. Bár a gondtalan jelző túlzás, mert gondosan megválasztott elkendőző mondatok jelennek meg a www.leanyfalu.hu portálról a jegyzőkönyvek menüpontból letölthető májusi, a strand gazdasági beszámolójáról szólő önkormányzati jegyzőkönyvben. Különösen, ha az előző évi beszámolóval hasonlítjuk össze. Pedig a beszámolót készítő személy ugyanaz volt, csak az eredmény származott más tollából. Előljáróban megjegyzem még, nem valakinek a sikertelenségét akarom kipellengérezni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy próbálja már összeszedni magát az önkormányzat, és valamiféle elvárást megfogalmazni, megkövetelni a gazdálkodási lehetőségeivel szemben. Nem csak várni a sültgalambra az állambácsitól. Illetve a Sorg -villától.

"Az új ügyvezetésnek a gazdálkodás minőségének javítása érdekében tett erőfeszítései egyre több megoldandó problémát hoz felszínre, melynek megoldására láthatóan nincs anyagi fedezete a Fürdőnek.”- olvashatjuk a beszámolóról írott jegyzőkönyvben. Gyönyörű mondat! Tekintettel arra, hogy az összehasonlításul vett előző évhez képest minden területen romlottak az adatok, a vezetés erőfeszítéseit csak úgy lehet értelmezni, hogy önmagukkal erőlködtek problémákat csiholni. Annak érdekében, hogy legyen indok a falu zsebében kotorászni. Vegyük észre, hogy a bérjellegű kiadások tetemes megemelése mellett a legnagyobb létszámú részleg, az úszómesterek vállalkozásának költsége mégis nőtt a tervezetthez képest 4,2 Mft-al. És akkor azon tépelődünk, hogy a polgármester gazdasági bizottsági jóváhagyás nélkül felvesz 2,5 Mft hitelt?! Akinek van némi gazdasági ismerete, tudja, hogy az alvállalkozásba adás mindig többe kerül. A saját érdekében működő vállalkozás csak azt adja ki allvállalkozónak, aminek végrehajtásához nincsennnek meg a saját képességei. Úszómesterekkel a környéken Dunát lehet rekeszteni. Csak nem kellene lustának lenni foglalkoztatni őket. Remélhetőleg az igazgató úr fürdővezetővé való kitaníttatása (a falu pénzén) meghozta a szakmai megfelelőséget (lásd korábbi cikkekben).
(folyt. köv.)
Tóth Béla 2011.09.07.

Megújult a központi internetes portálunk.

Megújult a www.leányfalu.hu vettem észre ma reggel. Első ránézésre sokkal olvashatóbb, áttekinthetőbb és "leányfalusibb". Azaz megjelenése szembeötlőbben utal Leányfalura, mint a régi. Ez azt hiszem, sokunknak örvendetes változást jelent. Bár a 2000. körüli felvezető animáció művészisége (úgy tudom Mosonyi László alpolgármester úrnak köszönhetően) talán megmentésre érdemes lenne. Az akkor nehézkes betöltődés a 14,4 kbaud-os modemekkel a mai megavilágban már nem jelentene hátrányt.
Ebben az új megjelenésben megtalálható végre a régen várt strandi gazdasági beszámoló a a májusi jegyzőkönzvben. Mit ne mondjak, jóval kurtább, mint az egy évvel korábbi. Első olvastara nem tudom bővebben értelmezni a korábbi megjegyzéseimnél, de igyekszem mielőbb pótolni a közérthetővé fordítást. Tóth Béla 2011.09.06.

Magyargyalázás egy Kossuth-díjastól

A szabadság csúcsát magukénak követelô önelégült hordószónokok (lásd: http://hunhir.info/?pid=hirek&id=44793 ) láttán kezdem szégyelni magam a fiatalok elôtt. A mi idônkben ezekrôl hittük, hogy a rendszerváltás szóvivôi. Valószínû, hogy az ilyen tévhitek miatt haladunk többet hátra, mint elôre? Most azzal áltatom magam, hogy csak egyes személyek. kóros elfajulásáról van szó.

Ellenben, ha a Leányfalut jobbítani szándékozók továbbra is szó nélkül mennek el a kormánypolitikát mind jobban és mind fékeveszettebben gyalázkodó megnyilvánulások mellett, akkor esélye sem lesz a falunak megszabadulnia az egyes, magát jobboldalinak vagy szimpatizánsának mutató tehetségtelen képviselôitôl.

Jenô! Azt írja az újság ...

(Mottó: mondta mindig Psota Irén a kabaréban. Amikor még volt súlya a kabarénak. Jenô helyett most én próbálok magyarázni. Forrás: Leányfalui Hírek)

Közbeszerzési eljárás keretében a pályázaton a nyertes 155 MFt ajánlatot tett. Majd benyújtott 192 MFt-ról számlát. Miközben nem gondoskodtak arról, hogy a Faluház fûtése termálvízzel legyen megoldva, ami jelen áron êvi 3 MFt többlet költséget jelent. Miközben az épület körüli közhasználatú teraszt. és járdát nem csúszásmentes kerámiával burkolták. Miközben a Képviselô Testületben két építészmérnök bábáskodott a dolgok felett. Közülük a környezetvédelmi végzettséggel is rendelkezô most már egyszemélyben irányítja a településfejlesztési feladatokat.

A közbeszerzési törvény betûi szerint is, de szellemében mindenképp tilos az ajánlatot meghaladóan számlát megfizetni. A pályázati kiírást meghaladóan pótmunkát igényelni. Ugyanis csak így biztosítható a verseny tisztasága. Csak így biztosítható, hogy a korrumpálás kõltségei ne rövid úton "képezzenek egyenleget a felmerülés helyén". Kérem a faluban élô ügyvédeket, bírákat, cáfolják, ha rosszat írtam. De éppen most foglalkozik az országos média a képviselôk büntetethetôségével. Csak lehet, hogy az új Alkotmány szerint folyó perek precedense nem születik meg a következô választásokig. A mi vezetôink pedig kényszerítô körülmény nélkül nem vonják le a konzekvenciákat. Lásd a 2009. évi strandi betörês felelôségrevonás elodázását itt. "Öt évig ráérünk" - mondta jegyzôkönyvbe valaki. Had merüljenek a bizonyítékok homályba! - gondolhatnám az indítékot én.

Azért is említem a közbeszerzési törvény szellemiségét, mert ezen az alapon el tudnak igazodni azok is, akik elzárják maguk elôl a világi, politikai "torzsalkodásokat". A Tízparancsolat "Ne lopj!" (a közösbôl) igéjének világi megfogamazásáról van itt szó. Nem biztos ám, hogy aki templomba jár, az vétlen. Vagy a hálapénzt a vallás is más kategóriába sorolja, és a gyónás mentesít?

Tóth Béla 2011.08.29.

Megjegyzés: amennyiben a fenti, a felelősségrevonás elodázását bemutató eredeti anyag linkje még mindig nem működik, akkor  annak betű szerinti másolatát ide klikkelve érheti el.  2012.01.25.



A hír igaz!

Valóban nem tudott a pénzügyi bizottság elnöke arról, hogy költségvetésen kívül hitelt vett fel a polgármester, írja a Leányfalui Hírek.
Most ez demokratikus, vagy botrányos?
Tóth Béla 2011.08.26.
U.i.(2011.08.27.: ennek a politikának az előjeleiről cikkezek mintegy fél éve alább és a csatolmányokban, amióta hozzá lehet férni megbízható információ morzsákhoz. Csakhát megint egyre többeket be lehet etetni azzal, hogy utcai polgárnak politizálnia szégyenletes bűn.

Fiataloknak új lehet a 70-es évek egyik vicce a médiáról.
"Moszkvában Chevrolet-eket osztogatnak!" - írta a Pravda.
Később a közvélemény nyomására megjelent egy apróbetűs korrekció:
"A hír igaz, csak
nem Moszkvában, hanem az orszában,
nem Chevrolet-ket, hanem Chaikákat, és
nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
(Magyarázat fiataloknak:
Pravda - mint a Népszabadság volt(?),
Chevrolet - az a nyugati csúcsmodell, ami a szoc. táborban csak kiváltságosoknak volt elérhető,
Chaika, Csajka angol írással - az a keleti csúcsmodell, ami a szoc. táborban csak kiváltságosoknak volt elérhető.)

Botrány a Faluházban holnap

Megint a RIPACSOK ügyködnek. Részletekhez klikk ide. 2011.08.26.

Meghívó péntekre a Faluházba

Részletek a képre klikkelve

Újra történik valami a Sorg-villa körül

Kitisztították a kerítés melletti sávot. Lehet, hogy felmérés érdekében. Aki meg akarja nézni a villa jelenlegi állapotát, elérheti innen.

Ismét a Termálfürdő

Én tudom, igazat mond képviselő úr akkor, amikor azt állítja, hogy a Képviselő Testület és a Felügyelő Bizottság nem utasíthatja a strandigazgatót. Onnan tudom, hogy amikor alapítottuk a termálfürdő Kft-t (2003), az alapítást ellenzők kiharcolták, hogy akkor már az igazgatónak legalább teljes önállósága legyen, mert a szerintük a Testület ötletszerűen változó elvárásai mentén nem lehet gazdálkodni. Jelen polgármesterünknek pedig legfõbb kortes-ígérete volt, megőrizni előde hagyományait.

A bejegyzés címét a Leányfalui Hírekben Loszmann János önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság vezetője, a strand felügyelőbizottság tagja adta annak a cikkének, amiben ezen szituáció megértéséhez azt hiszem, többeknek magyarázatra van szüksége.
Az is disszonáns az újságcikkben, hogy a magát konzervatívnak hirdető testület miért engedi meg, hogy a hierarchiában magasabb pozíciójú személy állítását kétségbe vonja - mondanám -, a beosztott. Vagy a méltóságok bizonyos egyéb kiváltságokkal együtt rendelnek tekintélyt is a magasabb pozícióhoz? A munka, a bizonyítottan hatékony, elkötelezett odafigyelés nem elég? Szó se róla, kényelemetlen lehet, ha az odafigyelés eredménye döntéseink hibáit hozza felszínre! Igazat szólva, értem. Nemegyszer éltem át a riválisok hasonló övön aluli ütéseit. Az ősi "Oszd meg és uralkodj!" aranyszabályt mára oda fejlesztették, hogy egyetelen személyt is képesek megosztani önmagával. Túlterhelik feladattal, döntéseit viszont ellehetetlenítik, és lám! Kívülről alkalmatlannak látszik.

Az önkormányzati törvény szerint azonban a falu tulajdonában álló intézmény igazgatójának munkáltatója a Képviselő Testület. A munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. (A különbséget talán nem kell külön magyarázni, és azt az okot, miszerint egy testület nem kellően rugalmas egy személy operatív utasításához.) Tehát törvény szerint a testület a polgármesteren keresztül utasítja az igazgatókat. Ez joga is, de kötelessége is. Csak saját rendeletével vagy alapító okiratával önmérsékletet gyakorol abban, milyen hétköznapi döntésekben kíván résztvenni. Azaz nem célszerű például, hogy legerősebb hangú képviselő vagy polgármester pereputtya kerüljön kényelmes állásokba. De az alkalmazottakat is távol kell tudni tartani a hasonló hozzáállástól. Nem arról van szó, hogy a politikai "osztály" rokona, barátja hátrányos helyzetbe kerüljön. De legyen elvárás annak kétségtelen bizonvítása, hogy az adott személy majdan jobban sáfárkodik a köz pénzével, mint a vetélytársa. Nemcsak netán minden érdeme kimerül a sógor-koma, uram-bátyám kapcsolatban.

Éppen tegnap foglalkozott a Kussuth Rádió 12:30 és 13:00 között a képviselők gazdasági felelősségével. Abban egyetértettek a vitázók, hogy az új alkotmány már lehetővé teszi a költségvetés megsértésének büntetőjogi kezelését. Meghallgatható itt: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-08-08 a 12:30 időpontra kattintva az "Ütköző"-ben. Bár az országadósságból indulnak, de rátérnek az önkormányzatokra is. Különösen a műsor második felében. Ma hallottam az utcán, hogy újabb 42 millió hitelt vettünk fel. Mármint én is, meg ön is, Kedves Olvasó. Azt is hallottam, a gazdasági bizottság elnöke nem tudott róla. Aki másképp tudja, kérem üzenjen.

Jó hír, hogy vágják a bozótot a Sorg-villa kerítése mentén, feltehetően felmérés érdekében. Netán úgy döntöttek végre a hatalmasok, hogy a következő eladási kísérletet alaposabban előkészítik? A bevétel ezt a választási ciklust meg tudná menteni a gazdálkodási nehézségektől. Hogy az úthálózat fejlesztésén aligha tud segíteni, mert már előre elköltötték? Bizonyára ismét meg fogják találni az elkendőzés mestereit.

Tóth Béla 2011.08.09.

Tisztelt olvasóim! Tegnapra elromlott a blogon a jobb oldali oszopban a látogató számláló és a tartalomjegyzék felmutatás. Az utóbbit eddig nem sikerült helyreállítanom. Kérem, használják helyette a kereső mezőt. Például a "strand" szóra kereséssel felmutatásra kerül minden vele foglalkozó bejegyzés. Sajnos kissé rendezetlenül, és nem a legjellemzőbb kiemelésekkel. Szinte hihetetlen az óriás Google-tól. 2011.08.04. Tóth Béla

Hangulatkeltés Leányfalun!?




Árpi írta a most megjelent újságjában, hogy valakik azt állítják, Leányfalun hangulatkeltés folyik. A királyi sajtót nekem hogy-hogynem, még nem kézbesítették, ezért egyelőre előzetesben ez az én hangulatom. Kizárólag úgy, mint egy leányfalusinak.

A fiatalok kedvéért írásban:

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Kicsit belém szállt a boldogtalanság.
Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek,
Kinek elvették a játékát

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Olyan borús lett e bűbájos világ.
Kicsit elbántak velem, na de történt már ilyen!
Szívem harag nélkül gondol rád.

Hogy, nekem miért nem rózsaszínű a világ? Például, mert
- miért nem baj, hogy tavaly 30 ezerrel kevesebben voltak a strandon? Ami 30 MFt bevételkiesést jelent a falunak.
- kinek jó, hogy nincs parkolóbevétele a strandnak, a belépőjegy terhére?
- ha ilyen lagymatag a hozzáállás, mi lesz velünk most, hogy beindult a Pap-sziget? Ők nem szemérmeskednek, kiteszik a reklám molinót. Persze Mészáros úr nem számíthat az adófizetők pénzére.
- mennyi esélyünk van kemény gazdálkodás nélkül hasonlóvá lennünk Hévízhez? Pedig turisztikai adottságunk sokkal előnyösebb. Ott a fürdésen kívül nincs más. Itt van főváros, Duna, Pilis, Szentendre, Visegrád. Hévíz üdülöingatlanjainak  száma, ahonnan a vendég automatikusan jöhetne, sokkal kisebb. De utcái európaiak!
- miért nincs a leanyfalu.hu honlapon az áprilisi képviselő testületi jegyzőkönyv?
- miért nem baj, hogy a 2008. évi 23 MFt vagyonnövekedés helyett tavaly -7 MFt veszteség volt a strandon?
- miért nincs újabban a leanyfalu.hu honlapon az önkormányzati újság?
- miért csúszik esőben balesetveszélyesen a Faluház körüli járda?
- azt hittem, ezt a pejoratív "hangulatkeltő" fogalmat a rendszerváltáskor eltemettük. A fiatalok nem tudják, az előző politikai vezetés alkalmazta azokra, akik nem értettek vele egyet.
- ...

Akinek más hangulata van, írja meg! Ide szerkesztem.
Részletek a korábbi bejegyzésekben.

2011.07. 31. Tóth Béla

Mennyire túlzott a 20 MFt?

Minap beszélgettem egyik önkormányzati képviselővel a strand dolgairól. Kifogásolta, hogy egy korábbi cikkemben 20 MFt elvárható nyereséget fogalmaztam meg. Szerinte ez túlzás. Itt becsatolom a 2008. évi műszaki fejlesztési beszámolót, miszerint 23 MFt értéknövelő beruházást tudtunk meglépni, sok más terhelő gazdasági körülmény mellett. Az eredeti táblázat itt látható leegyszerűsített formájából az is látható, ha valaki hozzáértés nélkül befogadja a hagyományos, jólszituált cégek ajánlatait, a dupláját fizetheti a szükséges és elégséges értéknek. A beszámolót annakidején a képviselőknek is megküldtem. Tehát továbbra is azt állítom, aki a leányfalui strandból nem termel ki 20 MFt tiszta hasznot, az máshol próbáljon szerencsét. Dr. Tóth Béla 2011.07.14.

Kitérő párhuzamok


Emlékeztető felvillantások a leányfalui és a Pap-szigeti strandról és kempingről. Leányfalui neveket nem említek, mert mindig sokszereplős volt a dolog, és a többséget mindig megvezették valakik, akikre soha nem lett kihirdetve felelősségük, de éppen ezért szellemük ma is munkálkodik. A teljes bejegyzéshez klikk ide!

Vezetők


A strandigazgató újságcikkében a felsővezetőkről írottakhoz tennék néhány megjegyzést. De nem vitatkozni akarok vele, mert az ügyvezető Leányfalun azt csinál, amit akar. Máshol ettől több elvárást fogalmaz meg a tulajdonos. Loszmann képviselő úr erre célzott az ő cikkében. A teljes bejegyzéshez klikk ide! Módosítva VII. 1-én!

Miért kellene üzleti terv a strandon?

A rendszerváltás után a kutató intézetet, amelyben dolgoztam, két alkalommal is átvilágították közgazdászok, hatalmas pénzekért. Mégis felszámoltak bennünket. Egy dolgotban nem segítettek a közgazdák nekünk, műszakiaknak sem akkor, sem máskor egész életem során; a bevétel növelésében, stabilizálásában. A piackutatás, marketing valamiért nem volt kenyerük. Lehet, hogy ehhez kereskedői, vendéglátós véna kell! A mai világban pedig a technika is kevés. Gondoljunk arra a szórólap halmazra, amit csak a mi a postaládánkba dobálnak, az IWIW, Facebook, stb. oldalakon a monitorunkra nyomatnak! Csoda, hogy nem gabalyodik bele a világháló! Még egy dolog volt, amiben nem tudtak segíteni - a munkavállaló teljesítmény orientált javadalmazásában. Ez viszont vezetői alkat kérdése.

Egy "zöldmezős" vállalkozás azzal kezdődik, hogy felmérik, arra, amihez a vállalkozónak képessége van, mekkora a piac felvevőképessége. A következő kérdés, hogy az eladható termék, szolgáltatás költsége mekkora. Hát ennek a két kérdésnek az összehangolásáról szól az üzleti terv. Elsősorban a következő év tekintetében, de a távoli jövőt nézve is. Az utóbbit azért, mert a tervezhető változások előkészítését már ma meg kell lépni, ki kell gazdálkodni. A terv megvalósulásának év végi elemzése pedig rávilágít az esetleges tervezési hibákra, kiküszöbölési lehetőségeire, a menedzsment tervezési és végrehajtási képességeire.

Egy tulajdonos nem engedheti meg, hogy vagyona elkopjon, és ne termelje ki az összes költségein túl a tartozásait és a tisztes vagy busás nyereséget. Ha volt befektetése, akkor annak forgalmi értéke sem csorbulhat. Azaz, legalább akkor meg kell térülnie a befektetésnek, ha eladja a vállalkozását. De a világválság előtt többnyire úgy tervezték egy ingatlan bérleti díját, hogy az 8 év alatt visszatermelje a befektetést, kamataival együtt (értékbecslési alapszabály volt a banki szférában). Ma már talán kénytelenek szerényebb megtérüléssel beérni.

Egy település strandjának piacát lehet összetettebben is értelmezni. Ha magánkézbe kerülne, akkor keményen a fürdőzőktől származna az összes bevétele. Az a bevétel is, ami a büféseken keresztül bérleti díjban realizálódik. Egy önkormányzati tulajdon megengedheti magának, hogy a bevétel egy részét szétterheli a település többi vállalkozóira is, Mindazokra, akiknek hasznot hoz a strand jelenléte. De Leányfalun van számottevő ilyen vállakozás? A strand területén kívül? Márpedig, ha az önkormányzat magára vesz a strand költségeiből, akkor az ő költségvetésében kell a bevételi oldalt állnia. Ha nincs más, akkor az adófizetők zsebére.

A bevételek tervezésének első lépése az üzleti stratégia. A reális változatok közül példaként említem a két szélső lehetőséget. Az ideális - szerintem követendő és megvalósítható -, hogy a strand minden tárgyévi költségét fedezi, továbbá legkevesebb 20 MFt-tal hozzájárul az önkormányzati vagyon felújításához, fejlesztéséhez. Akár a stratégia része lehet, hogy az ügyvezetőt aszerint premizálják, mennyivel teljesíti túl a 20 MFt adózás utáni eredményt.. Tény, hogy ennek megvalósításához sokat kell dolgozni. Ki kell használni a több termálvíz értékesítés lehetőségeit (a létezőket és a kidolgozandókat), növelni kell a látogatottságot, csökkenteni az időjárástól való függőséget. A másik a minimál-stratégia - ami még mindig több annál, mint hogy "közösen megpróbáljuk életben tartani" -, arra az időre szólna, amíg nem találunk olyan vezető stábot, aki felelősséget vállalna a nyereséges üzemeltetésre. Ennek lényege az lehet, hogy félretéve a saját kútfőből származó (beleértve a faluban létező szellemi erőt) fejlesztés gondolatát, minimalizálni kell a költségeket annyira, hogy a strand képes legyen magát fenntartani, beleértve egy állami pályázat elnyerését. A költségminimalizálás egyik elengedhetetlen eleme ekkor a téli üzemeltetés kemény visszafogása. Érdemes megnézni a január 14-én az ATV által a hazai turizmus tárgyában készített "reklám"-riport második felét, utolsó negyedét (elérhető a "Leányfalu - A Világ közepe" http://mittelwelt.blogspot.com blogból) és a hozzá linkelt eszmecserét a http://prokontra.leanyfalun.blogspot.com "Hogyan gazdálkodunk Leányfalun?" szekciójáról. A legtöbb termálvizet fogyasztó "élmény"-medence 440 négyzetméterén a műsorvezető egymagában csalogatta a vendégeket. Félreértés ne essék! Most nem a látogatottságunk keservén példálózok, hanem a marketingen.

Hogy mielőbb fel kellene ébredni, misem példázza jobban, mint a legfrissebb Pilis-Dunakanyari Hírmondó egyik cikke: "A gyógyturizmus alapját a Pap-szigeten találták meg". Bocsánatot kérek a pesszimista asszociációért: egyrész hagytuk elenyészni azt az áldozatos munkát, amit eleink a termálvizünk gyógyvízzé nyilvánításába fektettek, másrészt ölbetett kézzel nézzük, hogyan csonkítja tovább Szentendre a piacunkat. Szó sincs arról, hogy Szentendrét, vagy a folyamat mögött lévő személyeket hibáztatnám. Ők vigyáznak az érdekeikre, értékeikre. Hogy mekkora elhivatottsággal, annak megintcsak van - akár több - leányfalui kapcsolódása. Megér egy újabb bejegyzést a blogban.

Dr. Tóth Béla
2011.06.17.

 Megjegyzés: egy reklámriport értékének hiteles bemutatásához a Duna TV-nél dolgozó Elek Sándort (földink) kérdeztem meg. Egy perc adásidő 100 eFt. Ha egy 15 perces műsor teljes szerzői jogát meg akarja kapni a megrendelő, akkor körülbelül 2,5 MFt-ot fizet 1,5 helyett. Tehát véleményem szerint az ATV strandi betétjén szűken számolva 1,5 MFt ajándékot hagyott kihasználatlanul a fürdővezetés. 2011. július 17.

Nem akarok polgármester lenni!

Nem feltételezem, hogy rám célzott Polgármester úr a lapjában. Csak el szeretném kerülni, hogy bármely kedves olvasóm arra asszociáljon, netán ilyesmi indíttatással teszem közzé véleményeimet, ismereteimet. Továbbá sehol, semmikor nem foglalkoztam az új gyalogátkelőkkel.

Márcsak azért sem akarok polgármester lenni, mert a választásokig én túl leszek a 64-en. Nagyon sok más FIDESZ intézkedés mellett azzal is egyetértek, hogy a hozzám hasonlóak kényelmes automatikus továbbfoglalkoztatása jogszabályilag szűnjön meg. Akinek ekkor is vannak piacképes képességei, az kössön alkalmi szerződéseket a saját és a társadalom hasznára. De egy kezdő fiatalnak ilyen lehetősége nincs. Munkanélküliként, pályaelhagyóként kezdeni egy életet pedig rendkívül személyiség- és társadalom romboló.

Ha már erre fordult a szó, azt is tudatom, nem azért foglalkozom a strand problémáival, mert fölöslegessé váltam ott. Megvártam, amíg nyilvános eredmények analizálhatók, és kiderült, sokkal rosszabbul mennek a dolgok, mint azelőtt. Pedig Leányfalun utat építeni vagy termálvíz- vagy adóbevételből lehet. Leányfalun a többség az útfejlesztésre vár évtizedek óta. Különösen az üdülősök, akiktől minden vonalon (adó, strand, turizmus) várjuk a bevételeket. Közben a strand még azt is feléli, ami máshonnan jön? Honnan számíthatunk távlati bevételre, ha rákényszerülünk eladni a strandot, mert későn vesszük észre a bajt? Mindegy hogy hívják az igazgatót, csak olyan üzleti tervet kövessen, ami akkora nyereséget termel a falunak, mint más nyereséges fürdő a tulajdonosának. Akár úgy, hogy növeli a bevételt, akár úgy, hogy csökkenti a kiadásokat.

Apropó. FIDESZ - önkormányzat - üzlet. Igaz, azt mondja, az önkormányzat nem üzlet. De ezt arra érti, hogy nem lehet bevétel képzésére kényszeríteni az önkormányzatokat, hiszen általában ehhez a feltételek nem adottak. De ez nem jelentheti azt, hogy az önkormányzatok meglévő üzleti vállalkozásainak, saját gazdálkodásának elkényelmesedését az állam akarná fedezni.

Dr. Tóth Béla
2011.06.15.
U.i.: még mindig nem érhető el az áprilisi testületi jegyzőkönyv, benne a strand 2010. évi beszámolójával.

Pepe: "Indián mesék"

Illusztráció a Leányfalui Hírekből. (A teljes meséhez klikk a képre!)
... "És láss csodát, mindenki köréje gyűlt, hogy szívének melegénél melegedjenek az igazhitű indiánok, no meg azok is, akikről kiderült, hogy mégsem igaz hitűek." ...
UFF! Én beszéltem Pepe

A strand amortizációja (mégegyszer, és utoljára)

Loszmann képviselő úr írta - szabadon fogalmazva, ha jól értettem -, hogy tavaly a 17 MFt-nyi amortizáció elnyelte a 7 MFt-os nyereséget. Tapasztaltam, hogy sokan nem értik. Vannak, akik nem akarják az amortizációt a súlyának megfelelő módon kezelni. Megpróbálom közérthetően leírni, miről van szó. (Megjegyzés: a fürdő 2010. évi beszámolójáról készített áprilisi jegyőkönyv máig (2011.06.08.) nem jelent meg a szokásos site-on, de a ma látható az utolsó jegyzőkönyvnek [03.30.] is van számos érdekes, ehhez a cikkhez kapcsolódó része, klikk ide.)

Pénzügyi eredet
Szinna Gábor polgármestersége alatt (2002-2006) lett minden medence (a gyerek- kivételével) vízforgatóval ellátva. A pangó, ezért fertőződésre hajlamos víz-területek ellen a medencékbe sok-sok felkavaró áramlást biztosító fúvókát kellett telepíteni, körbe-körbe túlfolyóvályút kialakítani, majd az egészet fagy- és saválló díszburkolattal letakarni. A vízforgató-szűrő berendezés gépészetén túlmenően. Ez bizony a 4 év alatt többszáz milliós beruházás volt. De állami támogatás nélkül kigazdálkodták, hitelt szereztek hozzá. Mivel a törvényességi határidőn túl történt, ha nem akarták bezáratni a strandot, lóhalálában meg kellett oldani (amit a FA-LAK 1993-tól saját tőkéből megelőlegezve akart apránként megcsinálni, de a rabló Castrum Kft és üzemvezetője - akkor ő volt a bizalmi ember - kedvéért elzavartuk őket, majd mintegy 5 MFt szemétbe dobott értékért fizettünk 40 MFt kártérítést 2007-ben).
Az alábbi kiemelések bármelyikéről a részletes tájékoztatóra ugorhat át.
Az amotizáció a természetben
Különböző nézőpontból
A hosszútávú működőképesség alapja
Közvetlen önkormányzati tulajdonú eszközök
A bérleti díjnak fedeznie kell a költségeket
Az amortizáció helye a gazdálkodásban
A nagy eszköz-értékkel rendelkező vállalkozások - a strand tipikusan ilyen, mivel eszközállománya többszöröse az éves bevételének - gazdálkodási stratégiájának minimuma az amortizációs költségek megszerzése kell, hogy legyen. A folyamatos üzemeltetési költségek kitermelése mellett. Különben elhasználódik a vállalkozás, és gazdag nagybácsi nélkül nincs tovább! Ha tehát a Képviselő Testület meg akarja tartani a falu számára a strandot, akkor kemény, tervszerű gazdálkodásra kell fognia a vezetőségét. Nem pedig - ahogyan Képviselőasszony fogalmazott - "közösen megpróbáljuk életben tartani". Vagy, hogy "az önkormányzat nem üzlet"! Tessékszíveslenni észrevenni! A próbálgatással óriási kapcsolódó értékek is veszendőbe mehetnek! A korábban kiizzadt beruházás hiteleit fizetheti a falu, bevétel nélkül! Minden egyes adófizető adójából! Akár használja a strandot, akár nem! Sok magyar privát strand nemcsak az amortizációját kell, hogy megtermelje, hanem a befektetést is vissza kell adnia. Mégis van jól prosperáló privát strand (például Pusztaszentlászlón ahol az önkormányzat szintén erőlködött, igazgatónk segédletével). Nekünk a nagybefektetés ingyen volt. Mégsem hozott a 20 év alatt a falunak semmit! Pedig jó helyen vagyunk. Pedig 2000 üdülőtulajdonosunk családja használhatná 52 hétvégén (szűken számolva ez 2×52×2000×1000=208 MFt), ha jól érezné magát Leányfalun! Lenne miből utat építeni, ha a sógor-koma-uram-bátyám bizalom helyett az értelem és elhivatottság volna a vezérlő elv.

Dr. Tóth Béla 2011.06.06.