LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

A Hitel történelme

Dr. Szász István Tas Leányfalu lakója, a Hitel Múzeum Leányfaun található.

(Egyéb megjelenések a Népújság tegnapi és következő szombati számában, illetve a Korunk novemberi, Horthy számában is.)
2012.11.04.

ZÁRSZÓ

Megjelent a Leányfalui Hírek októberi száma. Az elején dióhéjban a falu gazdasági helyzete. Mintha kívülálló írta volna. Biztosra veszem, ebben a faluban van, aki nem tudja, Loszmann János önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. De nem őrajta múlik, hogy a cikke kívülállóként hangzik. A felelősség a testületé.

A véleményem egyetlen mondatban: milyen pályáztatás az, ahol a pályázó a szerződés kötés után ismeri meg és szabja meg a feltételeket? Az a valószínű, hogy olyan, mint amikor fontosabb valamiért, hogy ki nyerje meg, mint az, hogy mit, hogyan fog csinálni. Az ilyen pályáztatástnak már 1972-ben is iskolája volt:


Ebben a faluban azt is biztos sokan nem tudják, hogy Horváth Tivadar Leányfaun élt, és húnyt el. Nyugodjék békében.

Azt hiszem, ebben a faluban nincs ereje a nyilvánosságnak. Ezért terveim szerint jövő nyárig nem terhelem a nyilvánosságot vitaindító gondolatokkal. Söpörtem eleget, söpörjön már más is. Van elég hivatásos körülöttünk, ahogy Árpi is jelezte. Jövő nyáron elérhető lesz a kormányportálon a strand ezévi teljesítése, akkor láthatjuk majd, hogyan illeszkedik a bemutatotthoz. Az új seprés meg majd még egy évre rá.

És akkor, 2014-ben lesz jogunk véleményt nyilvánítani, tetszett-e vagy sem. Mármint azoknak, akiket érdekli a saját lakhelyének sorsa. De ha ismét homokba dugják a fejüket, mentegetőzhetnek, hogy csak a jó öreg közmondáshoz igazodtak: "Járt utat, a járatlanért el ne hagyd!" Hogy ebben hol van a fejlődés?


Forrás: facebook.com Somogyi Géza (Klikk ide!): "A halat horoggal, az ostobát szavakkal fogják."

Be akarják zárni a faluházi diszkót, mert a kívülmaradottak az utcán randalíroznak, drogoznak? Ez is összecseng a fővárosi hozzáállással; van néhány renitens, de - mivel őket kényelmetlen rendre oktatni - megszüntetjük az egész szolgáltatást (v.ö.: Vidámpark bezárása, alább)

A társadalom tervezhető

Leányfalu is.
2004. végén - tudomásom szerint utoljára - készült egy felmérés Leányfalu népesedéséről (Klikk ide!).  Vannak, akik igényelnék ilyen felmérés létét, például Mák János a Leányfalui Hírek 2010. novemberi számának 18. oldalán az "Utózönge, előhang" című cikkében. Az erről írott gondolatcserét olvashatja itt, klikk ide. Két okból említem ezt a szakállas témát most.
Az egyik, hogy megjelent egy tájékoztató, amiben alapos bizonyíték van arra, hogy a 2004. évi leányfalui felmérés eredménye valós jelenségeket takart. A budapesti migrációt bemutató tájékoztató a Metropolban (Klikk ide) olvasható. Miszerint a '80-as évek 2 milliós maximumáról a lakosság lélekszáma 1,7 millió főre csökkent. Az első kivándorlási hullám a '90-es évek elején tetőzött, majd '95-ig erősen csillapodott, többek között, a 237 ezer önkormányzati lakás értékesítésének köszönhetően. A következő négy évben már csak 55 ezret adtak át, oki vagy okozati összefüggésben az újabb hullámmal. A "Leányfalu népességének évenkénti növekedése" grafikon is 1995-ben fordult. Az évtized eleji évi 200 fő új bejelentkezés 130-ra csökkent, majd innen 2001-re 230 felé nőtt vissza.

A leányfalui tanulmány átlagosan évi 10%-os bejelentkezési és 5%-os maradó beköltözési rátát mutatott ki. Annak ellenére, hogy a "Közép-Magyarországi Régió Stratégiai Terve 2001-2006." c. munka az agglomerációra 1,74 %-ot rögzített. Ugyancsak összecseng a Metropol elemzés a mi eredményeinkkel abban, hogy erős, és a gyermekek korával szignifikáns az oda-vissza vándorlás. Pedig a leányfalui felmérés a személyi adatok védelme érdekében rendkívül szegényes adathalmazból készült. A bejelentkezési, és a születési dátumokból (név és cím nélkül). A 2002-ben 2004-re előrevetített lakossági és gyermek gyarapodás a 2004. évi felmérésben beigazolódott.

A másik, és fontosabb ok arra, hogy célszerű megemlíteni a népesedési témát az az, hogy hamarosan fellélegezhetünk az adóssági teher súlyától. Hogy mikor és mennyire, az még nem ismeretes, de van fény az alagút végén. Tehát ideje lenne elkezdeni előkészíteni településünk fejlesztési koncepcióját, hogy amikor lesz újra erő strandot, termálvíz felhasználást, vízelvezetést, úthálózatot fejleszteni kezdeni, akkor legyen azt mire alapozni. Leányfalun nem egy szociológiai végzettségű személy lakik.

Tóth Béla 2012.10.30.

Mázli

A kormányfő bejelentése szerint összesen 1.956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat. Olvastam itt-ott.
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Öröm, hogy az önkormányzatok végre fellélegezhetnek.
Nem öröm, hogy megint a felelőtlenek járnak jól. Hiába mondja kormány, hogy jól tudják ezt, majd odafigyelnek. Két év múlva a választók már nem fognak emlékezni.

Való igaz, hogy a felelőtlen támogatási rendszer lovalta bele egyeseket az erejükön túli vállalásokba. Így volt ez a Faluház esetében is az elkapkodottsággal, túlköltekezéssel. Kísértetiesen hasonlítva a Kádár korszakban minden év végén bekövetkező helyzethez: adtak pénzt, lehet elkölteni. De gyorsan, és mindet, mert legközelebb nem biztos, hogy adnak.
Klikk a képre a portfolio.hu cikkéhez
A hírek között egy fél mondatban felvillant; vajon mi a terve a kormánynak az önkormányzatoktól átvett adóssággal? Talán az, hogy most majd ő zsarolja a bankokat, és nem fizet, amíg le nem szállnak rólunk? 600 milliárd azért már alkalmas lehet rá. Hízna a májam, az a rossz!
Jó az, hogy rengeteg vállalkozó, akiket az önkormányzatok eddig nem tudtak kifizetni, lassan hozzáférhet a jussához.
Azzal az újságírói csúsztatással, hogy a mi adóinkból teszi ezt a kormány, nem kell foglalozni. Ha nem tenné, akkor is a mi adóinkból lenne kifizetve.
Nagy öröm, hogy ez a lépés nem növeli az államadósságot, mert eddig is benne volt.

Tóth Béla 2012.10.28.


Megjegyzések:
A kormányfő beszédében - az adósságcsapda okait részletezve - azt mondta, az MSZP-kormányok 2002 és 2010 között programszerűen hajtották végre az állam, az emberek és az önkormányzatok eladósítását, ráadásul ez nem véletlenszerűen történt, mert az ország, az emberek és az önkormányzatok tönkremenetelén néhányan nagyon jól kerestek, ... (potrfolio.hu)

Akik rendszeres olvasói ennek a blognak, tudják, mire alapozom a Faluház építés fenti minősítését (írja a jobb oldali oszlopban a keresőmezőbe "Faluház"). A többiek számára néhány jellemző álljon itt alább, hozzátéve, hogy a képviselő testületben három építészmérnök volt.
Elkapkodott, mert
- a fűtést nem termálvízből oldották meg, pedig a polgármester, már korábban érdeklődött nálam a polgármesteri hivatalra vonatkozóan. Most jó alkalom lett volna mindkettő fűtési költségét töredékére csökkenteni.
- az épület megoldásában energiatakarékossági megfontolások nem játszottak szerepet,
- a fűtési rendszert nem a korszerű alacsony-hőmérsékletű elvek szerint oldották meg,
- az épület lábazata barkács megoldásúra sikeredett,
- az épület körüli járda, terasz burkolata nem csúszásmentesített, balesetveszélyes, a bejárati sávon utólag cserélték ki, ...

Túlköltekezett, mert - idézet a Leányfalui Hírek 2011. augusztusi számából (kiemelve ebből a bejegyzésből "Szavak, és ami mögöttük van" Klikk ide!)
Riporter: Szerinted hol rontottuk el?
Loszmann János, képviselő, gazdasági bizottság elnöke:
Véleményem szerint a faluház beruházást ilyen áron nem lett volna szabad bevállalnunk. Mikor kiderült, hogy a várt 100 millió helyett 155 millió az ajánlat, érvényteleleníteni kellett volna a pályázatot.Ezt akkor is mondtam.
Riporter: Ha jól tudom, ennél is többe került a beruházás?
Loszmann János: Igen. A végszámla 192 millió, melyből nem egész 90 millió volt az EU-s támogatás.

És túlköltekezett ugyanazért, amiért az ország adósodott el, hogy a hitelt nem költségcsökkentő és bevételt növelő célokra fordította. Mint például a termálvíz értékesítés. Vagy a Sorg-villa eladáshoz kellősítése. Ami alapot teremthetett volna az improduktív szükségletek beruházásához és fenntartásához.

Mi a baj Bajnaival?

Az, hogy kisiklik egy vállalkozás, bárkivel megeshet.

Az, hogy a leányvállalat vagyona nem elég a követelők kielégítésére, miközben az anyavállalat játszhatja a kívülállót, ennek a kapitalista világnak a sajátossága. Leányfalu is veszített el 14 milliót a Castrum Leányfalu Kft önfelszámolásával, miközben a cégtulajdonos milliárdos beruházásokba fektetett Visegrádon, Szentendrén. A kormányra vár ennek az igazságtalanságnak is a törvényen kívülre szorítása. Csak meg kell várni, hogy az EU leszálljon már végre rólunk, mert ez a helyreigazítás is hatalmas botrányt kavarna.

Ha nem volna morbid, még szimpatikus is lehetne azzal, hogy őszintén bevallotta, nem értettek a libákhoz.

Arról, hogy ezek után kinevezték miniszterelnöknek, nem ő tehet. Akkor sem, ha lobbizott érte. A kinevező felelőssége a körültekintő választás. Leányfalu szinte sorozatban fizet rá a strandot igazgatók nem kellően megfontolt kiválasztására, felügyeletére. Következmények nélkül. Az MSZP megkapta a magáét, menesztettük.

A baj azzal van, hogy van ember, aki elhiszi, ez az ember demokrata. Pontosabban a közember hite szerinti demokrata. Mert az éppen uralmon lévő "politikai osztály", a maffiózók demokráciáját bizonyára segítené. A követendő mintául szolgáló római jog, demokrácia sem sorolta köreibe a rabszolgákat.

A baj azzal van igazán, amikor megelégszünk az abbéli hittel - másik poszton majd megállja a helyét. Ha nem várjuk el, hogy ha már egyszer úgy történt, az okozott károkért maga álljon helyt. Elsősorban rátermettséggel, és mindenképpen erkölcsiséggel. Igaz, Bajnai bizonyította, ő talpon tud maradni, bármekkora a vész. De miért kellene nekem biztosítani az ő talponmaradását?

Írtam már valahol; nem értem az embereket.

Tóth Béla 2012.10.26.

Utólag talált hivatkozások (Magyar Hírlap 2012.10.27.)
1. A nagy kérdés Bajnai Gordonnal kapcsolatban
2. Ezeket el kell mondani Bajnairól

Utószó a Békemenethez

A Békemenet és az állami ünnepség résztvevői magas számának legfontosabb tanulsága, a lakosság nagyobbik része megtanulta:
"Ne azt lásd, amit láttatni akarnak veled, hanem keresd a dolgok lényegét."
Az sajnos nem igaz, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, de ami késik nem múlik. Valahol ott lehet a baj, hogy akik a pénz mámorától nem tudnak szabadulni, nem értik, mit jelent: SZÍVVEL LÉLEKKEL DEMOKRATA (Klikk ide!)
Ugyanez a tanulság vezetett az 1956-os forradalomhoz. Ez is egy szempont, amiben lehet azt mondani, ami az egyik transzparens alján szerepelt: 2012-ben 1956-hoz képest a helyzet változatlan.
Igaz, a fent jegyzett tanulság nem idézet, csak én fogalmaztam (legalábbis úgy tudom), de gondolom, mindenki tapasztalhatja mondanivalóját Leányfalun ugyanúgy, mint az országban, a Világon.

Tóth Béla 2012.10.15.

A mai magyar sajtószabadság

Most ért a véget a Kossuth rádió déli hírműsora.

Egyetlen szó nem volt a tegnapi eseményekről. Bizonyára megtiltotta a cenzúra, hogy beszámoljanak arról, Orbán Viktor beszédét csak 400 ezren hallgatták. Azt is, hogy a békemenetben minden rendbontás nélkül érkeztünk oda, végig szimpatizáns nézők tömegei között haladva.

Ezek után szabadjon feltételeznem, ezzel bünteti a népet a média, hogy a Milla tüntetésen csak 20 ezer fővel képviseltette magát az ország.

Bocsánat! Pontatlan voltam. Elhangzott egy mondatban az Arab Emírség küldöttségéről készített blokkban, hogy ők az Október 23-i ünnepre érkeztek.

Tóth Béla 2012.10.24. 12:30

Megjegyzés: úgy tűnik, nemcsak nekem, a mai fiatalságnak is elege van már a nap-mint nap farkast kiáltó médiából. 10 órával később az ifjú Ring Krisztina írt egy bejegyzést a facebook-ra Klikk ide!. Mivel a szokásosnál hosszabb, nem közvetlenül ide másoltam. Ide az egyik transzparens képét teszem, ami mögé többek között felsorakoztunk.

"Nem maradunk adósok!"

"... mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!".
Ez nem pártmegmozdulás! Szervezők: CÖF, CET, Békemenet Egyesület (Klikk ide!)

A magyar ember mindig tisztességesen, a saját erejéből akart és akar megélni. Nem a mások kihasználására, csőbehúzására számít. Nem akarunk oda jutni, hogy a további adóssághalmozás után már csak az átütemezés, a teljes kiszolgáltatottság maradjon osztályrészül.

A magyar virtus is megszólal ebből a felhívásból. Nem felejtünk! Mihelyst erőtlenedni látjuk rabtartóinkat, visszavágunk, és igyekszünk magunk uraivá lenni.

Tóth Béla 2012.10.22.

'56 emlékéhez


Rendkívül jó riportot hallottam ma reggel a Vasárnapi újságban dr. Jobbágyi Gábor könyveivel kapcsolatosan. Ajánlom mindenkinek, hallgassa meg http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-10-21 6:30 körül.
Igen, én is azt hiszem, egyik alapvető probléma a mai megítélésben, hogy a történészek még mindig nem tették a helyére a provokáció kérdését.

A kádári hivatalos verzió szerint külföldről beszivárgott diverzánsok bujtották az országot ellenforradalomra, és fegyveres közbeavatkozásuk miatt kellett a felkelőkre fegyverrel támadni, az oroszokat behívni. Mi úgy érzékeltük, és tartottuk , hogy a békés forradalomban ismeretlen fegyveresek tűntek fel (Miskolcon), akik ad-hoc brutális eseményeket provokáltak. Alapot teremtve ezzel a rendőri, katonai fellépéshez.

Elsősorban ezen kettősség miatt beszélt össze a '66-ban kezdett tankörünk, hogy az egyetemi pártvezetés semmilyen törekvésének nem engedjük párttaggá beszervezni magunkat. Közöttünk egy országos léptékű nagyvállalat igazgatójának gyerekével. Akkor nagy erőkkel igyekeztek az értelmiségiek köréből párttagokat toborozni. Később pedig, amikor az értelmiség úgy látta, hogy már csak belülről lehet esélye a jobbításnak, később már nehezítették, megakadályozták belépésünket.

A Vasárnapi újságban elhangzott az is, hogy sokak véleménye szerint, miért kellene ma hangsúlyozni a véres eseményeket a békés emlékezés helyett. Az ellenérvek legszemléletesebb része volt: "Kinek jutna eszébe a Holokaustra emlékezéskor nem gondolni a véres áldozatokra" (Nem szószerinti idézet!)

Jobbágyi Gábornak a "Szevasztok, én meghalok" című könyve ugyancsak a történetírás hiánypótlására íródott, és az áldozatok számát igyekszik hitelesen megbecsülni. A könyv tartalmáról készített TV riporthoz klikk ide. A riport záró mondatai megrázóak. Azt az eseményt idézi fel, amelyben egy mentő-ápoló kislány utolsó mondata volt, ami a könyv címe lett.


Tóth Béla 2012.10.21.

Szemét debütálás

Lehet, hogy túlzó a cím szóképe, de nem hagyhattam ki. Mindenesetre az új szolgáltató színrelépése nem aratott osztatlan sikert. Legalább is az én ismerőseim körében senki nem örült annak, hogy a hajnalban megkövetelten kitett zsákokat a kutyák széjjeltépték késő délutánra, a keskeny utcákon gyalogoló szemétszállító munkások sok mindent elhintettek maguk után.
Azt még el lehetne viselni, hogy az új szolgáltató dolgozóinak előkészítés híján meg kell ismernie az új terepet. De hogyan nyert tendert az, aki nem tudta, hogy a gépei nem férnek be a keskeny utcákra!!!??? A kaposváriakat - úgy tudom - mi kényszerítettük arra, hogy a kisteherautóik helyett kisméretű kukásautót vásároljanak. Mi kényszerítettük arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül egyenkukákat osszanak ki. Mi kényszerítettük arra, hogy szelektíven gyűjtsön, aminek ellenszolgáltatásában nem oldottuk meg a költségvetés tehermentesítését. Kíváncsi leszek, az A.S.A. Magyarország Kft hajlandó lesz-e ünnep hétfőn dolgozni.

A kaposváriak munkájával kapcsolatban a fentiek ellenére, alig találkoztam kifogással. Amikor a strandon voltam műszaki vezető, és megtelt a két konténer, egy telefonomra 24 órán belül kicserélték. A rendszeres csere időpontjában rájuk tudtam erőltetni a strand igényét. Csak akkor nem sikerült ez, amikor az igazgató tárgyalt helyettem. és előttük is jófiú akart lenni. Csakhát ez nem csupán látványossági, hanem járványügyi kérdés. Node mit lehet várni ott, ahol semmilyen szinten nem tudtam elérni, hogy a vízkút tiltott körzetébe ne tegyenek kutyakenelt! Igaz, akkor még nem járta ki az igazgató a fürdővezetői iskolát, csak az ÁNTSZ rendeletét tudtam mutatni.

Egy a tájékoztatás hiányosságán és a kukájának begyűjtésén füstölgő olvasói levél javaslatát bemásolom ide. "5 perces telefonálás után találtam egy használt kukákat értékesítő céget (Rákosszentmihály, Szántóföld utca stb..., aki potom 5 ezerért árulja a 120 literes kukáit, és talán még a helyszínre is elhozza, azt vegye boldog boldogtalan. Mindössze hirdetni kellene minél több fórumon, hogy van ilyen lehetőség is, mielőtt a Praktikert megrohamoznák és 14 ezerért vennék a kukát. Ja és persze a céget értesíteni, hogy a hétvégén álljanak ki egy teherautónyi kukával a benzinkút elé, és adják el."

A javaslat nagy hiányossága, hogy címzettje kimondatlanul az önkormányzat. A levélíró kérte, hogy ne tegyem közzé a nevét, mert "Bár nincs szándékom pizzériát nyitni, de a faluban élni annál inkább (mivel mégis csak a szocializmusban nevelkedtem és kialakult bennem egy egészséges, hatalommal szembeni félelem)." Az utóbbi megjegyzésére a következő esetet idéztem. A nagykanizsai (a vörös Zala-megyében) újság a '70-es években hírré tette, hogy a zenebolt vezetője nem volt hajlandó a párttitkár kedvére leárazni egy zongorát. A párttitkárt kirúgták. (Igaz, a boltvezetőt is áthelyezték.)

Tóth Béla 2012.10.18.


HELYREIGAZÍTÁS 2012.10.19.

Elnézést kérek az FKF Zrt, alias FŐKEFÉ-től, hogy hírbe hoztam. Áprilisban került a neve a köztudatba, de hivatalosan - amit csak most láttam meg - úgy merült fel, hogy a kaposváriak felmondási ideje alatt szükség esetén rendelkezésre állnak.

Ma olvastam központi újságunkban, hogy a nyertes és ügyes cég a gyáli A.S.A. Magyarország Kft volt. Elkezdtem pontosítani információimat. A kissé kuszán követhető jegyzőkönyvi anyagokban egyelőre odáig jutottam, hogy az áprilisi felmondást követően májusban nem fogadtuk el a kaposváriak által 2011-re kért? kompenzációt. Hogy ez ár- vagy mennyiségi kompenzáció lett volna, nem derül ki a nyilvános dokumentumokból. Egyelőre csak az októberi újságban találtam meg, hogy az eddigi alapvetően zsákos begyűjtés alapvetően kukás begyűjtésre változott. Korábbi központi újságban nem találtam tájékoztatást a szemétszállítás változásáról. Viszont érdekes módon - a jegyzőkönyv tanúsága szerint, első olvasatra - a több települést érintő szolgáltató kiválasztásáról a mi képviselő testületünk önállóan döntött.

Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testület
101/2012. (IX.19.) számú határozata
Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Leányfalu Nagyközség Önkormányzat, mint Ajánlatkérő a „Hulladékszállítás - Leányfalu, Visegrád, Dunabogdány, Kisoroszi, Tahitótfalu településeken"  tárgyú, közösségi nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevőként az A.S.A. Magyarország Kft. –t (2360 Gyál, Kőrösi út 53). hirdeti ki.
A Képviselő-testület továbbá úgy dönt, hogy a Dunakanyar 2012  Konzorcium (Saubermacher-Bicske Kft. és Saubermacher-Magyarország Kft. - 2060 Bicske, Csákvári út 45.) ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja.
A Képviselő-testület felhatalmazza Nyíri Csaba polgármestert,  hogy a közszolgáltatási szerződést a nyertes A.S.A. Magyarország Kft. ajánlattevővel megkösse.
Határidő: folyamatos
Felelős: Nyíri Csaba polgármester, dr. Kasnyik Zsolt jegyző

A hiteles tájékoztatás érdekében a nyilvános dokumentumok feldolgozását folytatom, és az esetleg további  szükséges helyesbítéseket megteszem.


Lakcímnyilvántartás


Magam részéről nem örülnék, ha nem lenne. De könnyen lehet, hogy csak az én begyepesedett fejem véli, az országban a rend megtartásának az egyik legfontosabb alapköve.

De az is lehet, hogy csak a média sarkosítja ki a felvetést a nyilvántartás megszüntetésére, Hiszen Rogán Antal arról beszélt, hogy önkormányzati körbe utalják a nyilvántartást. Olyasmire hivatkozott, hogy az ellenőrzés lehetősége helyben sokkal életszerűbb.

Az tény, hogy a 70-es években kis lakókörzetek (háztömb, utcaszakasz, stb.) megbízottai vezettek lakónyilvántartást. És bizony, akit nem ismert személyesen a nyilvántartást vezető, arra rákérdezett, hogy ki ő, és mit keres arrafelé. Nagykanizsáról Jászberénybe vittek katonának, úgyhogy az eltávozásról hajnal kettő felé osonkodtam be a lépcsőházba, nehogy felébresszem a szomszédokat. Reggel a házmesternéni rendre így fogadta a feleségemet: "Láttam, hazaengedték Tóth elvtársat a laktanyából!" A mai térfigyelők megbízhatósága kutyafüle hozzáképest.

Ma viszont? Tíz évvel ezelőtt számlálóbiztos voltam a népszámlálásban. A Boldogtanyai úttól az Erkel utcáig tartott a körzetem. Csak Leányfalu, a szentendrei rész nem. Mintegy tíz olyan címmel találkoztam, ahol nyilvántartás szerint lakott valaki, csak éppen épület nem létezett, és nem sikerült a bejelentett személy nyomára bukkanni. Hasonló esetekről a mostani számlálóbiztosokkal is beszélgettem. Én magam is írtam egy észrevételező levelet a jegyző úrnak. Érdemi visszajelzést nem kaptam. Igaz beleírtam, azért is tartom fontosnak, mert aki képes épület nélküli telekre lakcímkártyát csináltatni, az képes lehet a választásoknál ezzel visszaélni. Például polgármesteri hivatali dolgozó a számára szimpatikus jelöltek kedvére, azok tudtával vagy tudta nélkül. És a legkevesebb szavazatot kapott három képviselőnk szavazat száma kísértetiesen hasonlít egymáshoz, és szignifikánsan emelkedik el a kevesebbet kapottaktól.

Más aspektusban korábban bemutattam (Klikk ide!) , hogy a polgármesteri hivatal bizonyítottan követelt éveken keresztül beépítetlen telek elhunyt tulajdonosától adót. Majd jelzálogot akart a telekre terhelni, amit a földhivatal a tulajdonos elérhetetlenségére hivatkozva elutasított.

Tehát alapos okom van félni attól, hogy az önkormányzat nem a kellően megbízható intézmény egy ilyen fontos nyilvántartás naprakészen tartásához. Ebben a felállásban tényleg szükséges a választási regisztrálás, ha annak ügyintézéséből a polgármesteri hivatal, és egyéb visszaélési lehetőség ki van zárva. Különösen Leányfalut tekintve, ahol számos jele van a hivatalnak a lakosságtól való elidegenedésének. Budapest közelségének, és az ebből fakadó szociológiai tényezőknek köszönhetően.

Tóth Béla 2012.10.16.

Számlával vagy számla nélkül?


Emelje fel a kezét, akinek nem kellett döntenie ezen kérdés felett. Az én tapasztalataimból kiindulva Leányfalun, Magyarországon nincs ilyen ember. És nagyon nagy többségben nem szaladunk feljelentést tenni. Pedig most hallottam a Kossuth Rádióban, hogy a NAV idei 13 ezer vizsgálatából 28 %-ban nem adtak számlát. A 13 ezer az már komoly, reprezentatív minta az ország megmérettetéséhez. És ez azt jelenti, hogy ha nem volnának adócsalók, 30 %-al kisebb adókból lenne az állami bevétel ugyanakkora. Tehát a 16 % személyi jövedelemadó helyett csak 11 %, a 27 % ÁFa helyett csak 19 %, stb. kivetésére lenne szükség.

"Mert akkor az ÁFÁ-val kevesebb" jön a következő átverés. Hiszen a vállakozó, amit nem számláz, az abban lévő munkabére után személyi jövedelemadót és TB járulékot sem fizet. Ugyancsak tapasztalataim szerint ezt nagyon sokan nem tudják. És biztosra veszem, hogy ezt a részt még senki nem követelte át magának.

Kiemelkedően erkölcstelennek tartom, amikor az önkormányzatisággal bármilyen kapcsolatban látom megjelenni a számla mellőzésének megtűrését. Hiszen az adóztató a tiszteségesen adózók kárára tűri meg az ügyeskedéseket.

Az itt elmondottakból az következik, hogy a kormánynak azon intézkedése, hogy a pénztárgépek bekötésre kerüljenek a NAV-hoz, sok máshoz hasonlóan szelektív intézkedés. Elsősorban a nagy, gazdag cégek adócsalásait fogják meg. Ahol a fokozott munkamegosztás miatt a pénztárgép használata nem nélkülözhető. Így a strandunk pénztáránál sem. Viszont a két-három személyes ügyletek megfogása továbbra is az állami, önkormányzati adóhatóság személyes felügyeletének feladata. Csakhogy a szűkkörű, ismétlődő kapcsolatokba próbavásárlót bejuttatni lehetetlen. Félek attól, hogy ilyen területeken messze meghaladjuk a 28 %-ot. És ezeken a területeken rendet tenni, az erkölcsön kívül más lehetőséget nem látok. És ehhez az út a végrehajtók erkölcsiségénél kezdődik.

Tóth Béla 2012.10.08.
Tanmese. Ami akár igaz is lehetett (lehetne, ha bizonyítani lehetne).
Csörög a telefon: "Helókám, küldök két embert, adjatok már nekik éves strandbérletet". "Hát izé,..., nincs itthon az igazgató,..., a biankó bérletek nála vannak elzárva." "Csak azért, mert egy polgármester megérdemel annyit, hogy a barátainak jusson ingyen belépő!" (De írhattam volna képviselőt, felügyelőbizottságit, rokont, stb.)

Bezárják a Vidámparkot!?

Mégfissebb hír: 2012. november 05. Valószínűleg összevonják a Fővárosi Állat- és Növénykertet és a Vidám Parkot, utóbbit pedig kiszervezik majd onnan, mert el akarják kerülni a felszámolását – mondta Tarlós István Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában  Forrás: MTI
Friss hír, 2012.10.03. 21:00. Egyelőre megmenekült !!! Úgy látszik, rajtunk kívül néhány döntnöknek is vannak az alábbiakhoz hasonló gondolatai. De Tarlós úr f. hó 30-ára újabb csörtét ígért. Én úgy tartom, hogy - felelős demokráciában - az ilyen súlyú és konkrét döntések megérdemelnek egy a politikusok befolyásolásától keményen elhatárolt, több alternatívát átfogó hatástanulmányt. Méginkább vonatkozna ez a megjegyzés a dunai alsó rakpartok forgalomcsökkentésének tervére, amiről itt írtunk "Mikor zöld a zöldhullám?" (Klikk ide!)

Emelje fel a kezét, akinek a gyerekkorában nem hagyott nyomot. Kivéve persze azokat, akiknek nem adatott meg Budapestre eljutni.
Volt úgy, hogy kizárólag vidámparkozni utaztunk a hétvégére Miskolcról.

A területet megkapja az Állatkert. Önmagában ez nagyon örvendetes. Lenne, ha ...

De most azt mondják, azért kell bezárni, mert nem bírja a veszteséget a Főváros. Nem a vezetőjét kell lecserélni, aki a világon a legkelendőbb szolgáltatásból nem képes nyereséget csinálni. Következmények nélkül lehetett lepusztulni hagyni az eszközöket, mint a leányfalusi strandon. A Vidámpark, a leányfalui Strand a bűnös abban, hogy őket nem "sikerül életben tartani". Az önkormányzati településfejlesztési intézmény következmények nélkül választotta, ellenőrizte embereit, akikben "teljes mértékben megbízott".

Azt hiszem, józan paraszti ésszel is lehet sejteni egy olyan ellenérvet, hogy a Városliget egy összetartozó turisztikai egység. Eddigi forgalmukat közösen hozták létre. Vajon mi lesz azután, ha ebből kiveszik a legerősebb vonzerőt? Ugyanaz, mint a szénbányászatból, amikor Kapolyi úrék felszámolták a trösztöket. A nagy közösség szét tudta teríteni az egyes üzemek szükségszerű termelési hullámainak hatását. Egyenként a bankoktól kellett volna elvárni ugyanezt, ha azok el nem vitték volna máshová a kiizzadt hasznot. Persze minden rosszban van valami jó. Ha marad a magyar szénbányászat, akkor hogy lett volna milliárdos Kapolyi úr? A társadalom vezetőinek orra előtt. Következmények nélkül. De említhetném példaként a MÁV-Cargo kiszervezését a személyszállítás mellől, vagy a MALÉV-ről a repülőtér és a teherszállítás leprivatizálását.

Egyszóval, ha volna (jó) gazdája a Városligetnek, akkor talán más sorrendben harapdálná az ujjait. (Tessék figyelni! Példa jön a leányfalui termálvíz hasznosításhoz.) Egy vállalkozói gondolkodás egy területi egység hasznosságát a négyzetméterenként termelődő nyereségben méri. Az ne akarjon Vidámparkot üzemeltetni, aki ebből a szempontból nem tesz túl egy Állatkerten (az asszociáció megkönnyítéséhez: üzemeltető=önkormányzat, Állatkert=Gázcseretelep). Vajon a Vidámparknak sem volt üzleti terve, mint a leányfalui strandnak? Ha volt, akkor a tulajdonos vajon miért fogadta el a  100 millós veszteséget. Vagy ha az csak úgy jött, akkor miért nem cserélt igazgatót?. De könnyen lehet, hogy más erővonalak mozgatják a marionettet. Hiszen a Blikk már márciusban írt egy tavaly indult elköltöztetési indítványról  (Klikk ide!) Ebben csak az a gondolatmeresztő, hogy hogyan bírná ki egy veszteséges vállalkozás egy ilyen hatalmas mérvű átköltöztetés költségeit. De már tavaly májusban híre kelt, hogy a főváros polgármestere "ki akarja költöztetni a Városligetből a Vidámparkot" (Klikk ide!) Ez a kísérlet legalább külső vállalkozó zsebére épített.

Sajnos Leányfalu kicsi hely a Blikk oknyomozó riporterei számára, akik mögött van gazdasági erő a pereskedés ügyvédi költségeinek megelőlegezéséhez.
És még egy szomorú tényhelyzet. Ha egy vállalkozást nem keményen kezelnek évről évre, akkor úgy elmarad az állagmegóvásban, kötelezettségeiben, hogy csak az Isten mentheti meg a szemétdombra kerüléstől. Lásd Esztergomot. Hozzánk kapcsolódó vonatkozásaihoz írd a jobb oldali oszlop keresőmezőjébe, hogy "esztergomi".

Tóth Béla 2012.09.29.
Megjegyzés: esetleg célszerű lenne megvizsgálni annak lehetőségét, hogy sokkal rugalmasabb átjárás legyen az Állatkert és a Vidámpark között. Akár egyetlen intézményként - bár a neveiknek talán nemzetközi marketing értéket is lehet tulajdonítani. Ad abszurdum, közönségtűrő állatokat lehetne telepíteni a nem látogatott (mert én láttam ilyeneket) játékok helyére.
Tény, hogy az állatkert menedzsmentje nehezebb gazdálkodási körülmények között jobban prosperál. De nem a Vidámpark nagyértékű eszközeit kellene a szemétbe dobni. Beruházás - az állatkert csak saját forrásaiból teheti, egy vidámpark befogadhat vállalkozót. Vendégkör - az állatkerté szűkebb, kevésbé visszajáró, nem valószínű, hogy bővül attól, hogy nagyobbá teszik. Kissé kedvezőbb az állatkert látogatottsági helyzete rossz időben. Bevételszerkezet - az állatkert bevétele csak a belépődíjakból van, egy vidámparké szolgáltatási egységenként keletkezhet, kiváló visszacsatolást teremtve a fejlesztés és gazdálkodás optimalizálásához. Ráfordítások - az állatkerté összehasonlíthatatlanul magasabb, időegységben mérve, továbbá a vidámpark energiafogyasztása forgalomtól függ.

Dr. Kemény Dénes pihenője

Most jelent meg ez a méltató  összefoglaló, klikk a képre
forrás: www.facebook.com/
renata.ronai.5
Kemény Dénes leányfalui elkötelezettségéről többször szólt ez a blog (például "Miért éppen Leányfalu" klikk ide!). Használja a jobb oldali oszlop keresőmezőjét.
Mindent Nagyon Köszönünk Dénes!

A műszaki fejlesztés a rendszerváltás után

A facebook-on körözik ezt a világrengető magyar találmányt. A videóból nem lehet megállapítani a valóban nagyszerű dolog megoldásának valódiságát. Ellenben támadt egy az Akadémiára támaszkodó állami megoldásra vonatkozó ötletem a stratégiai értékű nemzeti értékek támogatásához. A hozzászóló fiatalok magától értetődőnek tartották a javaslatot.
A facebook-os gondolat-cseréhez klikk ide!
Sajnos nem olyan magától értetődő, mint ahogyan az kívülről látszik. A találmányok sorsa az előző rendszerben is nehéz volt, de a rendszerváltás óta még nehezebb.

Kádár alatt a központi vezetés tudta, hogy a fejlődés az újításokban, feltalálókban van. Ezért adminisztratív eszközökkel folyamatos kampányokat tartott fenn. Ha egy dolgozó panaszkodott a párttitkárnak, hogy az újítását nem akarják használni, akkor nagyon jó felsőbb haverjainak kellett lennie az igazgatónak, hogy továbbra se foglalkozzon vele. Azoknak nem sikerült kiverekedni magukat az érdektelenség alól, akik újdonsága nem tartozott a vállalata működési körébe. Ekkor már a pártvezetés sem tudott erőszakot venni a vállalatvezetésen.

A rendszerváltással megszűnt az állam beleszólása a gazdaságba. Hiszen a MALÉV-et felvásárolni sem volt jogunk, nemhogy állami céget alapítani valami nemzeti érdekre hivatkozva. Bár úgy tűnik - megkésve bár, - a kormány megtalálta a kiutat ezzel a többször meglépett kiemeltté nyilvánítással. Tehát minden vállalkozónak szuverén joga lett támogatni, vagy sem, az új gondolatokat.

Miközben a vállalkozások vezetőinek értelmi képessége egyáltalán nem nőtt olyan mértékben a múlthoz képest, mint ahogyan azt a rendszerváltástól elvártuk. Hogy miért, az egy külön történet. A pályázatírók szemfényvesztései viszont éppen ezért megsokasodtak (Klikk ide!).

Ellenben a '90-es években egy találmány levédési költsége felhúzott 1,5 MFt-ra (amikor még egy fillér haszna sincs senkinek belőle). A jelenkorról nincs tudomásom, számomra az előbb írottak miatt elérhetetlenné vált. Feltételezem, mint ahogyan a többi fordulat, ez sem véletlenül lett így. Az extraprofitot termelő újdonságokat vegye csak meg a gyarmat a "fejlettektől" (egyértelműbb példa: a sziléziai szén előbbre való, mint a magyar). Az agyelszívásra pedig rohamléptekben kifejlesztették az internetet és Google-t. Aki nem tudná, a Google többet tud róla, mint saját maga. Akkor is, ha nem használja. Ezért zárta le most Irán az internetes elérését. Meg'hogy az izraeli vírusok ne jussanak újra az atomlétesítmények számítógépeibe.

És egy leányfalusi példa dióhéjban a úszómedencei sátor levegőjének termálvízzel történő fűtéséről. Megsokallva a gázszámlát, a sátor tulajdonosa (nem a falu) hozott egy támogatási pályázati tervet a termálvízzel való fűtésre. Az akkori főmérnök a 15 MFt-os beruházást és az 5 m3/óra plusz termálvíz igényt sokallotta. Saját tervezésben megoldotta a célkitűzést 6 MFt beruházásból, és az úszómedencét kiszolgáló termálvíz hulladék hőjéből. Erről itt adtunk tájékoztatást (Klikk ide!) Az igazgató jutalmul bemutatta főnökeinek, hogy a főmérnök évente csak 1,5 millójába kerül a falunak. A főmérnök csinált egy ellenkimutatást, hogy az abban az évben végzett fejlesztései a jövőre nézve 4 MFt/év kiadáscsökkentést, illetve bevételnövelést eredményeztek a saját bérköltségén túlmenően. Hálából a legfelső körök - amikor az igazgató lemondott - nem a főmérnököt választották igazgatónak. Az új igazgató a sátor tulajdonosától jelenleg (pontosabban az utolsó megbízható információmig) 5,1 milló adósságot tűr el. Rokoni kapcsolatán keresztül megpróbálta elérni, hogy a volt főmérnök büntető eljárás alatt álljon, amikor az ő szerződés-hosszabbítására kerül sor. Szerencsére a bíróság hamarabb felmentette a megrágalmazottat.


facebook.com
(Klikk ide!)
Egyszóval. A rendszerváltás egyik mulasztása, hogy a rivalizálásból nem zárta ki a sógor-koma-uram-bátyám döntéseket. A helyi apróságoktól kezdve a nemzetközi méretekeig. A szemfényvesztő és mószeroló megoldások érvényrejutását pedig felerősítette a munkanélkülivé válástól való félelem. Beleértve ebbe a gyarmatokon épített autógyárak esetét is.

Tóth Béla 2012.09.25.

Hogyan dolgozott a fürdőigazgató?

A Leányfalu osztatlan tulajdonában álló Leányfalu Termálfürdő Kft ügyvezető igazgatójának határozott idejű szerződése novemberben lejár. Leányfalu közösségének érdekvédelmét biztosítandó, nyilvános pályázaton kell a következő terminusra ügyvezető igazgatót választania a képviselőinknek.

Ehhez mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy a meglévő munkájával meg vagyunk-e elégedve. Illetve a testület a mi véleményünkre nem kíváncsi, különben könnyebben elérhetővé tenné a strand üvegzsebét. Azzal szoktak előhozakodni, hogy független hites könyvvizsgáló ellenőrzi a gazdálkodást. Pedig az ő jelentése minden esetben azzal kezdődik, hogy kizárólag azért vállalja a felelősséget, hogy a könyvelés a törvényi előírásoknak megfelelő volt. Csak a példa kedvéért írom, mert nekem nincs bizonyítékom rá; a könyvvizsgálónak nincs lehetősége a fekete, számla nélküli pénzmozgásokat észrevenni, az nem tartozik rá, hogy a tulajdonosnak tetszik-e a teljesítmény- vagy vagyonvesztés. Az utóbbi a felügyelő bizottság feladata lenne, de az ő véleményükhöz még körülményesebb hozzáférni.

A blog előző bejegyzéseiben már bemutattam, hogy egy külső elemző számára hétköznapi módon csak a kormányzati portálról letölthető éves beszámoló áll rendelkezésre. Ezeknek az adatoknak az alapján - az erős összevontságuk miatt - sokkal kevésbé árnyalt véleményt lehet alkotni egy ügyvezető teljesítményéről, mint például a már emlegetett 2010. évi márciusban közzétett részletes beszámolóból. Ezért az itt felsorolt megállapításokat kérem, hogy inkább kérdésnek tekintsék kedves olvasóim, mintsem tényszerű megállapításnak. Olyan kérdésnek, amit egy jó gazda módjára ténykedő tulajdonos feltenne a gazdatisztjének.

Nézzük, mit lehet kiolvasni a számokból! Fontossági sorrendben. Itt csak nagyon röviden, egy mellékletben részletesen, illetve feljebb rollozva, táblázatban (Klikk ide! ) számszerűen bizonyítva.

Az eredménykimutatások szerint - bár a 2011. év nyereséges - a jelenlegi igazgató első két éve alatt a falu elveszített 20,5 millió forintot.

A fürdő 24 MFt rövidlejáratú kötelezettsége terhére "támogatta" 9-10 millióval a "falut". (Pontosabban a falut vezetők "eredményességét"). Az igazgató másokkal is bőkezű (a mi adónk kontójára, lásd a részletes kifejtésben), mert kintlévősége 2011-ben az előző évi 6 millióról nőtt 21 millióra.

Az igazgató nemcsak a költségeket ereszti el - a múlt hibáira mutogatva -, de az árbevételnek legalább az inflációt követő fejlesztését is. Megjegyzendő, az árbevétel növelését nem a belépőjegyek árnöveléséből kell elvárni, hanem a látogatottság és a szolgáltatások bővítése révén, nem pedig szűkítése (fizetős parkoló, faházak, műjégpálya, stb. megszüntetése) révén.

A Kft eszközei fogynak, különösen a tárgyi eszközök, amit részben kompenzálnak a könnyebben mozdítható (utóbb kétes megtérülésű) forgóeszközök. Az állagmegóvás biztosítékai kerülnek ki a könyvelésből.

Tóth Béla 2012.09.18.
Megjegyzés: közgazdász ismerősömtől érkezett egy észrevétel, hogy 2009-ben a 7 MFt betörés miatti veszteséget nem az árbevételből kellett kihagyni, hanem rendkívüli kiadásként kellett kezelni. Én azért nem így feltételeztem, mert a kiadások között csak az anyagjellegűeknél fért volna el 7 MFt. A kiegészítő mellékletben semmi utalás nincs rá. Ugyanakkor tudom, hogy a 2009. évi anyagköltség növekedés legkevesebb 4 MFt ivóvíz fogyasztási többletből is keletkezett, a megújult, a könyvelővel kapcsolt üzemeltetési vezetés áldásos tevékenységétől származóan. Tehát, ha átfogalmaznám az értelmezést, annak bizonytalansági foka nem csökkenne. A nyereségesség megítélésére nincs hatással, a ráfordítási oldal még így is csapnivaló. A bevételi teljesítmény szépülne, ha nem kérdőjelezné meg a hatalmas kintlévőség. Akit érdekel, vagy érdekelnie kellene, az kérdezze az igazgatót. De ne szóban, hanem bizonylatokkal alátámasztottan, és hozzáértővel hallgattatva.
Tóth Béla 2012.09.20.

120 éves a katolikus templom

Klikk a képre a nagyításhoz.

(Kézhez kapta, és feltette Tóth Béla: 2012.09.14.)

Muszáj volt ellopni!

Annyira jó! És annyira aktuális.

Forrás: facebook.com Somogyi Géza (Klikk ide!): "A halat horoggal, az ostobát szavakkal fogják."

Én annyit tennék hozzá, hogy hiába kötlező olvasmány a Bánk bán (ha ezt is el nem liberalizálták) , még mindig túlságosan sokszor tartjuk el a messziről jött embert prófétaként.

Tóth Béla 2012.09.13.

Leányfalu üvegzsebe

Közeleg a strandigazgató választás. Ideje felkészülni, hogy véleményünk, egyesek döntése kellően megalapozott legyen. Tegnap hozzákezdtem a gazdasági adatok összegyűjtéséhez. Mivel hozzá kellett szoknom, hogy amit láttatni akarnak velünk, azt célszerű más forrásokkal is összevetni.

A Kft éves beszámolói a kormányzati portálokon hozzáférhetők. Noha, amikor ez a blog indult, többen jeleztük, a demokrácia egyik alapköve a démosz részletes, hiteles tájékoztatása. Ezért kértük volna, hogy a falu legértékesebb tulajdonának adatai itthon is nyilvánosan betekinthetők legyenek. Másrészt a kormányzatnál kötelezően letétbe helyezett, és ma már bárki által könnyen elérhető (Klikk ide!) gazdasági beszámoló adatok nagyon összevontak, kevéssé közérthetők. Jó lett volna részletesebb, természetközelibb képet kapni - legalább utólag - az eseményekről. Mondjuk úgy, mint amilyen részletességgel a jelenlegi igazgató 2010.03.31-én beszámolt az előző év - lényegében elődje által teljesített - gazdálkodásáról.

Hát sajnos ez volt az utolsó részletes információ. Olyannyira utolsó, hogy el is tűnt a honlapról. Valahogyan benne volt a levegőben, hogy ez várható lesz, ezért az utolsó pillanatokban sikerült lementenem néhány önkormányzati jegyzőkönyvet. Akit érdekel egy alapos gazdasági beszámoló, ebben megtalálja (Klikk ide!)

De nemcsak a strandi információk kurtultak meg! Az önkormányzati költségvetési, beszámoló táblázatokat sem lehet ma már megtalálni. Az utolsó, amit el tudtam csípni (2009.10. hó), már az is csak a Google általi másolatban volt elérhető. Maradt tehát a közzététel "helyben szokásos" módszerének megfelelő tájékozódás. Be lehet menni a polgármesteri hivatalba, ki lehet kérni betekintésre az általunk megnevezett jegyzőkönyvet és mellékleteit. Hogy az intelligens kereséshez adatbázis, katalógus áll-e rendelkezésre, nem tudom.

És ugyanígy bárki bemehetett két-három nappal ezelőttig tájékozódni az igazgatói állás pályázatának létéről, tartalmáról, ameddig két-három hét késéssel meg nem jelent a honlapon. A késést nem a mi, mezítlábasok elvárásaihoz mértem, hanem a képviselő-testület határozatában megfogalmazotthoz. Bocsánat! Pontatlanul fogalmaztam. Bárkinek joga van ma is bemenni, megkérdezni; keresnek-e strandigazgatót. Csak ma már megteheti az interneten is ugyanezt. Ha felkeresi a www.leanyfalu.hu-t

Az önkományzati adatokba azért akartam belenézni, mert tudom, hogy 2010-ben és 2011-ben a költségvetés milliókat adott át a Kft-nek, ami a fent említett gazdasági beszámolók szűkszavúra fogott kiegészítő mellékleteiből nehezen különíthető el, illetve a 2010. éviben én nem tudtam ráismerni.

Tóth Béla 2012.09.11.

Folytatódnak az apróbetűk

Aug. 15-én döntött képviselőink testülete a határidő lejárata miatt megszűnő strandigazgatói állás pályáztatásáról. A pályázat benyújtási határideje szeptember 28. Az erről szóló határozat szokásos záró kitétele:

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
   - www.leanyfalu.hu - 2012. augusztus 16.
   - helyben szokásos módon - 2012. augusztus 16.
Határidő: folyamatos
Felelősök: Nyíri Csaba polgármester, dr. Kasnyik Zsolt jegyző

Ma, szeptember 4-én keresem a pályázatot a www.leanyfalu.hu portál "Pályázatok, hirdetmények" oldalán. Nem találom. Ismerve a ma szokásos körülményeket, az oldalt bizonyítékul átmásoltam egy olyan Google lapra, ahol ember legyen a talpán, aki meghack-eli (Klikk ide) A helyben szokásos módnak (pl. kifüggesztés a Polgármestri Hivatal aulájában) nem jártam utána. Bár a fenti szöveg a "kiírás további közzétételé"-ről szól, én  nem találtam előzetesen megnevezett helyet.

Ezek és a korábbi jelzések után alapos okunk lehet feltételezni, hogy a (régi szép időkből megszokott) meglehetősen szűkre szabott kiírást akarattal nem verik nagydobra (a régi szép időkből megszokottan). Hogy az önkormányzat a strandtól elharácsolt 9,7 MFt nyáron megtermelt tartalékot a jelenlegi igazgató nagylelkű "támogatás"-aként állította be, híresztelte el. Mintha annak a jó gazda módjára történő használata, forgatása nem a falu érdekében történő kötelessége lenne minden érintettnek!

És akkor alapos okunk van feltételezni, hogy a jól előkészített újraválasztás révén további négy évig nem fog nyereséget termelni Leányfalunak a termálkútja.

Tanácsolom mindenkinek, segítsünk a képviselőinknek, segítsünk magunkon közhírré doboltatni, hogy strandigazgatót keresünk. Hátha jön olyan, aki képes nyereséggel hasznosítani ezt a nem mindennapi ajándékot (felelősségvállalás mellett). Esetleg a jelenlegi igazgató valódi versenyhelyzetben ilyen ígéretet tenni kényszerül, mégha nem is várják el a pályázat kiírói. Szorít az idő, mert erkölcsi bizonyítványt nem lehet máról holnapra beszerezni. Az érvényes pályázatnak feltétele a becsatolás. Utólagosan már nem ér semmit! Leányfalunn. Manapság. (Négy évre előre elhisszik neki, hogy jó igazgató lesz, három hétre előre nem hisszik el, hogy büntetlen. Ez a bürokrácia. Ettől lesz jogkövető a polgármesteri hivatal.)

Ha jól tudom, a közszférában a pályáztatás rendszerét azért találták ki, hogy valami biztosíték féle legyen a köszpénzekkel gazdálkodás körül. Egyrészt azzal, hogy kibővítené a választhatóság körét, másrészt azzal, hogy nyilvánosságot teremt(ene). Teremtene, ha nem egy előválasztó bizottság "szűrné meg" a jelentkezőket, akiknek munkáját nem szokta nyilvánosság jellemezni. Mint a legutóbbi strandigazgató választáson, még a képviselők sem kapták meg minden jelentkező anyagát. Volt, akinek a végső döntést hozó ülés megkezdésekor adták át a pályázati anyagot.

Ez nem apróbetűsen jelent meg, de csak itt van apropója. Külön tetszik a pályázati kiírás egyik ("jogszabály szerinti"?) kitétele a pályázó által feltétlenül becsatolandó dolgokról "- hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevő személyek a teljes pályázati iratanyagba betekinthetnek." No comment. Aki nem érti, megérdemli.

Tóth Béla 2012.09.04
Megjegyzés: ma, most 2012.09.05. 8:20-kor még mindig nincs a www.leanyfalu.hu hivatalos portál "Pályázatok és hirdetmények" lapján a strandigazgatói pályázat. Pedig tudom, hogy ennek a bejegyzésnek a keletkezéséről legalább egy képviselő hírt kapott. Igaz, tegnap a hivatalban kedd volt. Ez is egy információ a leányfalui önkormányzat jogkövető működéséhez.

Ó! Azok az apróbetűk!

Megint olvasom a magas önkormányzati vezetőségünk ülésének jegyzőkönyvét. A legutóbbit, az aug. 15-it.  A korábbihoz klikk ide: "Szavak a testületi üléseken". Közvetlenül most sincs benne, hogy a 37 millió forintos, elviselhető kamatozású, OTP folyószámla hitelkeretünket már kimerítettük volna!

De az benne van, hogy a strandtól kapott 9,7 MFt "támogatás" szerződését a polgármester aláírta. A korábbi határozat betű szerinti ismétlésével, és újólag az adófizetők terhének bemutatása nélkül.

Az is benne van, hogy sikerült kapnunk az OTP-től is 10 milliót. A kamat a határozatban megintcsak nem szerepel, de az előterjesztésben ott virít egy szép 3%. Még szebb, mint a devizahiteleseket bepalizó 5%. Tény, hogy mellette van: + 3havi BUBOR. Vajon, azok között, akik ezt olvassák, hallják, hányan tudják, hogy itt a 3 havi nem az évinek a negydét jelenti, hanem az átlagolás terminusát, és azt az apróságot, hogy ennek az értéke most erősen 7 % fölött van?

Még szerencse, hogy valahol az is benne van (a jegyzőkönyvben, nem a határozatban), hogy képviselőink ettől a 10 milliótól azt remélik, egy általuk korábban felvett, 18%-os kamatú kölcsönt fognak kiváltani vele (ha addig el nem fogy?).

Igaz, név nélkül, megkaptam a bélyeget "aki semminek sem tud örülni". Lehet benne valami, mert a minap akadt meg a szemem a Metropol budapesti számának címoldalán, ahol messziről láthatóan ordította a hatalmas betű; olimpikonjaink 2,170 milliárd jutalmat kaptak a kétharmadostól. Mutatom 91 éves anyámnak, mint bizonyos réteg választói célcsoportjának, mennyinek olvassa ezt a számot? "2170 milliárd, nemde?"- kérdezi vissza. Pedig ő - korából és neveltetéséből eredően - még véletlenül sem használna tizedes pontot és vessző ezreselválasztót. Különösen nem értelmetlen nullát. Ez az igazi apróbetű! Ami le sincs írva. Ezért kell gőzerővel tanítani: ne azt lásd, amit az orrod elé dugnak!

Tóth Béla 2012.09.01

Mikor zöld a zöldhullám?

- Mindenekelőtt akkor, ha be van kapcsolva.
- Ha az elsődleges prioritású útvonalon jelentős többségben a járművek lassítás nélkül, folyamatosan tudnak haladni.
- Ha egyedi kapcsolás (útkereszteződésbeli forgalomérzékelő, gyalogos kapcsoló stb.) a zöldhullám programba illeszkedik bele. Különösen nem lehet közbetéve - úgy, mint Szentendrén, a Városkapu és a Római Kőtár között három - rendőrlámpa nélküli gyalogátkelő.
- Ha a forgalomérzékelő bővítmény legalább akkora intelligenciával rendelkezik, mint a személyes rendőri forgalomirányítás.

Az utóbbi megjegyzéshez tennék egy szakmai észrevételt. A meglévő érzeklőből ki lehet olvasni nemcsak a jármű jelenlétét, hanem a sebességét és a forgalom telítettségét is. Egy 25 ezer forintos tablet PC intelligenciája több ezerszerese az ide szükséges emberi képességeknek. Persze csak akkor, ha van, ki megtanítsa. És nem az önjelölt polihisztorok döntenének a dolgok felett, mint amikor megvétették a sebességkijelzőket Leányfalura. Hiába mondtuk, hogy nem lesz foganatja. Nem a saját zsebükre ment!

Hogy közeli példánál maradjunk, Szentendrén nem tudunk úgy keresztüljönni, hogy legalább egyszer ne kelljen megállni. De gyakorta kétszer, háromszor is. A Bükkös-hídi gyalogátkelő "minden gondolkodás" nélkül, időkapcsolóval ugrik a gyalogos rendelkezésére. Leányfalun gyakran találkozom azzal, hogy az Erkel utcai kereszteződésben nincs keresztező forgalom, mégis lezárja a lámpa az országutat. Szentendrén úgy tűnik, akkor járok a legjobban, ha 60 km/órával megyek végig. Úgy tűnik, akkor telepítették először a zöldhullámot, amikor ez volt a szabály, és azóta úgymaradt.

Valahol ott lehet a baj, hogy ma már nem látható igazi gazdája a hétköznapi forgalomszabályozásnak. Nem is tudom, hová küldhetném ezt az észrevételemet úgy, hogy ne kellene arra számítanom, hogy elmerül valamelyik asztalfiókban. Miután ide írtam ezeket a gondolatokat, a mellékelt illusztráció keresgélése közben találtam rá egy debreceni megerősítő cikkre (Klikk ide!) Valahogy nem érzékelik a környezetvédők, levegőtisztaság védelem, szmog-katasztrófa-védelem, hogy a forgalom visszatartása a károsanyag terhelést jelentősen növeli. Az álló, a lassú jármű szétteríti maga körül a cigarattánál jóval károsítóbb gázokat. A diesel még pluszban egyéb rákkeltő anyagokat, kormot. Nem keveri fel a levegőt a jármű, mint amikor mozgásban van. Egy megállás és elindulás több üzemanyagot éget el ott, egy szűk környezetben, mint több kilométer folyamatos haladás. Ezért is kellene forszírozni a vasúti szállítást. Dehát akkor kevesebb olaj fogyna a világpiacon! Még lemenne az ára!

Ennek a gondolatsornak a közzétételére az indított, hogy a Metropol budapesti kiadásának aug. 17-i száma 5. oldalán közzétett cikkének címe: "Csökkentene a rakpartok forgalmán a főváros" (Klikk ide!)

A fentiek után itt már csak röviden. A rakpartokról felülre szoruló forgalom beleütközne a már most is csaknem telített városi körülményekbe, menetideje többszörösére nőne. Nekem, mint agglomerációs falusinak rendkíül előnyös volt elsőre a rakparton a lehető legjobban megközelíteni a célomat. Képzeljék el a budapestiek, mennyivel több benzint pöfögök majd el a Lajos és a Fő utcán az Alagútig. Mennyivel több por száll ki a féktárcsáimból. Kár, hogy nem azbeszt, mert akkor nagyobb lenne körülötte a hisztéria. (Csak az azbeszt bányász tüdejéért nem kár.)

Tennék még egy nem egészen ide illő észrevételet. De máshol nem találok neki apropót. Hátha olvassa ezt a cikket valaki, aki érdemi célbajuttatására képes. Erőlködik a főváros a P+R parkolók bővítésével, a HÉV forgalomcsökkentő szerepének növelésével. Szentendrén még mindig kihasználatlanul ott van a régi Tüzép telep. Volt vagy van mellette HÉV vágány is. Véleményem szerint az Isten is agglomerációs parkolónak teremtette. Csak még nem ért rá földi helytartói számára végrehajtási utasítást fogalmazni.

Tóth Béla 2012.08.20.

Megjegyzés: lehet, hogy nem mindenki számára érthető a forgalomérzékelőnek a zölhullám programba illesztés fogalma. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a zöldhullám ciklus működik az elsőbbségi vonalon. És amikor nincs keresztező jármű, gyalogos, akkor akkor sincs piros lámpa a főúton, ha az időprogram szerint következne. Tehát a zöldhullámciklust semmiképp nem borítja fel. Az intelligens automatika érzékeli a forgalom nagyságát, és aszerint változtatja a ciklus főútvonali elsőbbségi időtartamát, vagy ha kell, a keresztforgalom időtartam arányát, a zöldhullám szempontokon belül.

Olajozott hátraarc

Frei Tamás a Metropol budapesti kiadásának aug. 17-i száma 4. oldalán közzétett cikkének adta ezt a címet. Én pedig ahhoz a leányfalusi appropóhoz csatolom bizonyítékul, mekkora hátrány tudja érni a települést, a nemzetet, az emberiséget, ha nem vigyáz arra, hogy mindenben a hozzáértők szava legyen a döntő. Az itt leírottakon kívül számos gondolatébresztő fordulat van Frei Tamás cikkében, amire itt nincs lehetőségem reagálni, ezért melegen ajánlom elolvasni az ő cikkét is (Klikk ide!).

A figyelmet a Harvard Egyetem egyik professzorának nagyon komolyan megalapozott előadása keltette föl, aminek egyetlen mondatba foglalt lényege: "Ellentétben a feltételezésekkel, a világ olajkészletei olyan példátlan tempóban bővülnek, hogy be kell látnunk: az olajtartalékok gyorsabban nőnek, mint az olaj iránti kereslet."

Mi, szakmabeliek, a rendszerváltás előtt ezt pontosan tudtuk. Láttuk, hogy Amerikában az olajtermelés a lehetőségek töredékére van visszafogva. Tudtuk, azért, mert amíg a "gyarmatok"-ról töredék munkabérrel és egyéb fondorlattal el lehet hozni az olajat, addig meg akarják őrizni a saját ásványvagyonukat. De a felépítményeket nem dobták a szemétbe, mint a magyar idegenérdekű gépezet. Felhőkarcolós városokon belül is találhatók nagyteljesítményű olajtermelő kutak, berendezések. A városias környezetterhelési korlátozásoknak megfelelően kialakítva. (Például a képen Beverly Hill-ben, az eredetihez klikk ide!)

Nálunk még gondolkodni sem lehett abban, hogy a benzinkút Tahi és Leányfalu közé legyen kitelepítve. Mert, hű, ott van az ivóvízbázis! Ebben a kifacsarodott értékrendszerben Európa legnagyobb vízbázisán belepusztul az aszályba a mezőgazdaságunk. Persze van, akinek benzinkút a Leányfaluhoz legméltóbb településközpont.

Mi elsőként, és legteljesebben feláldoztuk az egész energiabányászatunkat a globális felmelegedési hisztériára felhúzott szén-dioxidkibocsátási blablára. (Klikk ide!) Könnyen lehetett csőbehúzni bennünket az amerikából hazaszédelgett Károlyi pereputty vezényletével, amikor olyan vezérigazgatót ültettek a MOL élére, aki büszkén jelentette ki: - meg fogja tanulni az olajbányászatot. Elődje matematikai áramlástant tanított az egyetemen, és nem volt olyan részterülete az iparágnak, amihez ne tudott volna érdemben hozzászólni. Ne vette volna észre, mikor akarját átverni. Utasítására két éven át kerestük, hol csapnak be minket a románok a határmentén. Ha egy üzem nem hozta a tervét, addig nem hagyta őket nyugton, amíg be nem mutatták neki a hiba okát. Csakhát moszkovita volt. Node az új igazgatónak sem hagytak időt tanulni! Jött helyette a közgazdász, aki kiadta a jelszót: "Pénz kell termelni, nem olajat!". Hogy a saját ásványvagyonunk, a nemzet által megépített kutak, berendezések ott rohadnak a föld alatt? Legalább még kevésbé lesznek, lettek versenyképesek a világ olajbáróival szemben.

Tóth Béla 2012.08.19.

Megjegyzés: amikor az ivóvízbázis védelmével kapcsolatban kifacsarodott értékrendszerről szóltam, nem arra gondoltam, hogy nem kellene megvédenünk az ivóvizünket. Hanem arra, hogy nem hisszük el magunknak, hogy a veszélyhelyzetet képesek vagyunk kezelni. Márminthogy a hozzáértők képesek lennének kezelni. Persze, hogy nem hisszük el, amikor napról napra nagyobbnál nagyobb átverésekkel találkozunk! Amikor háborút lehet folytatni azért, mert azt hisszük, hogy ott van Bin Laden, vagy ha nem ő akkor az atombombája. Vagy mindegy, hogy mi, csak hálából adjanak egy csomó olajat. És amikor a japán atomerőmű balesetből nem azt a következtetést vonjuk le, hogy lám, a hihetetlenül nagy veszélyeztettség ellenére, a beruházási manipulációk ellenére nem lett atomkatasztrófa. Tehát kevésbé veszélyes helyen az atomerőmű tökéletesen biztonságos lehet. Hanem hagyjuk belénk sulykolni, lám, jön egy földrengésecske és máris nyakunkon az atomvész! Tessék csak visszatérni a jó öreg olaj vásárlásához!

Bezáratták a Pizza Pasta-t!

Ünnepi jókívánság a vállakozónak. Ünnepi átirányítás a törzsvendégeknek. Hogy most ez mennyiben a hatalommal való visszaélés, abban nem tudok állást foglalni, nem ismerem a pontos körülményeket.

Az előzmény ugye az volt, hogy a kerékpárút és egy csónakház kiszolgálására két és fél évvel ezelőtt egy vállalkozó elkezdte átalakítani a lakóházát. A közterületen a Duna-partot kitakarította, a kerékpár út hídját felújította, hivatali előírásra a földút mentén az öt gépkocsi beállására alkalmas helyet parkolóhellyé kiépítette, leburkolta. Most nyár közepén eszébe jutott a hivatalnak, hogy még egy engedélyről nem gondoskodtak. Ezért a vállalkozó ideiglenesen keresett egy olyan jogi formát, amiben legalább baráti körben hasznosítják ezt az idényt - lakásétteremként működött. Ezt a működést tiltotta be a minap a jegyző. Ha jogos, ha nem, ennek a szezonnak és az ünnepi összejöveteleknek lőttek.

No, persze a bosszúhoz a vállalkozó is alapot termetett, mivel pusztába kiáltotta első siralmát. Bocsánat! A "pusztába kiáltás" csak Leányfalu lakóira értendő (három-öt kivétellel). Az önkormányzat képviselő-testülete egyéb témák mellett azonnal, rendkívüli ülésen reagált. Erről ez a blogcsoport itt tájékoztatott (Klikkl ide!). A testület a központi újságban is közzétette az ő verzióját. Tehát a "nyilvánosság ereje" ide kulminált.

Ennek a cikknek a megírásával megvártam az újság következő számát, hátha találok benne valami tájékoztatást az ügyről, illetve a fent idézett rendkívüli ülés egyéb tárgyáról. De semmi. Így most továbbra sem tudom, 22 vagy 57 millilóval vagyunk eladósodva? Persze nem is biztos, hogy rám tartozik. Csak odáig, hogy befizessem az adót. Nem is értem magam; hogy nekem semmi sem tud tetszeni? (Lásd klikk ide!)

Tóth Béla 2012.08.18.

Új fejlemény:

Véget érhet a kanálisbűz?

Címoldali cím a Pilis-Dunakanyari Hírmondó augusztusi számából. A cikk a DMRV Zrt várható fejlesztő beruházásairól szól, amiben vezetékcserékről is esik szó. De a címbeli témával közvetlenül többet nem foglalkozik. Valószínű, hogy az újságíró a vágyát fejezte ki a cím megválasztásával. És arra a tévedésre épül, miszerint a kanálisbűz az elöregedett csőrendszer bűne. Szó se róla, egy komolyabb szakasz csatorna csere után hosszú időre megszűnik a kellemetlen szag, de egy-két év múlva újra megjelenik.

A csatornában ugyanis mindig szennyvíz bűz van, mivel szennyvíz van benne. A csatorna légtere telítődik a szennyvízből kipárolgó és egyéb megtapadásokból keletkező gázokkal. És ez a levegő önálló pályán mozog. Egyik fedlapon be, másikon ki. Hogy mikor merre, az az időjáráson múlik. Hogy mennyire büdös, az pedig azon múlik, mennyi időt tartózkodott a vezetékben. Hegyvidéken, ha jár a levegő, az többnyire szívó hatást kelt a hegyoldalban, és a sok-sok fedlapon apránként ki-ki "szellent". Észre sem venni.

De nyáron, nagy melegben, szélcsendben a föld alatti csövekben a levegő lehűl, elnehezül, és a sok hegyoldali ágból összecsorog a központi gyűjővezetékbe. (A "kéményhatás"-ként ismert jelenség fordítottja.) Ami pedig nem már fér bele, az a fedlap lukain feljön az utcára. És mivel hidegebb, mint a kinti, berétegződik, beül a völgy aljába.
Leányfalun ezt a modelt évekkel ezelőtt kimértük, igazoltuk egy műszaki fejlesztési kísérlet keretében. Amikor oda jutottunk, hogy a szellőztetés automatizálását, és a katalítikus elégetést beszabályozzuk, a DMRV Zrt minden értesítés nélkül egy nagyarányú berendezés-tisztítást hajtott végre a kísérlet helyén. Pedig a kísérletről tudott a polgármester, a képviselő-testület. Ilymódon a kísérlet referencia alapjai semmissé lettek. A következő években ismétlésre nem került sor. Csak a bűz ismétlődik nyárról nyárra.

Tehát a hegyvidéki települések völgyeiben nyáron előforduló kanálisbűz megfelelően méretezett szellőztető rendszerrel megszüntethető. Akár a csatornarendszert üzemeltető cég közreműködése nélkül. A rendszer bekerülése és üzemköltsége csekély.

Megjegyzés: nehogy valaki arra gondoljon, hogy be kell tömni a fedlapok lyukait, és kész. Ugyanis a hálózatban a folyadék saját súlyánál fogva történő (gravitációs) áramlásához szükség van rájuk, a szabad nyomáskiegyelítődés érdekében.


Tóth Béla 2012.08.11.
06-20-926-7551