LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Nekrológ helyett

Ilyen is lehetne (klikk ide!)
Irigylem az elhunytakat. Nekik már megadatik a bűnbocsánat! „Halottakról vagy jót, vagy semmit!” - szól az álszent tanítás. De akkor hová lesz a múlt hibáinak felderítése a jövő jobbítása érdekében? Konkrét felemlítés nélkül hogyan lehet bizonyítani?

Irigylem, mert nekik már nem kell szemlesütve olvasni Dénestől, hogy annakidején zárt ülésen majdnem elkótyavetyéltük  a strandot. Noha a többségünk szájtátva elhitte egyesek feltupírozott szakértelmét. Csaknem mindnyájan belementünk a többszörösen visszarendelt, duplacsavart szavazás csapdájába.

Pedig a múlt hibáit itt cipeljük, cipeltetjük gyermekeinkkel. Mert ők csak azt tették, amit a szűk környezetük elvárt tőlük. A környezet maradt, a hibákról pedig nem szabad beszélni, mert az halottgyalázás. Arról például, hogy ingyen adtuk oda a 150 milliós gázhálózatot a TIGÁZ-nak, és egy fillérrel sem kapjuk olcsóbban a gázt, mint ahol megfizettették velük. Azt, hogy a Castrum Kft-től 9 éven át nem volt szabad megszabadulni, holott az első évtől kezdődően felmerült a falu átverésének vélelme. Évtizedekig kapaszkodhat a strand, hogy be tudja hozni a lépülést. Talán soha nem érjük utol az első Széchenyi tervből elmulasztott fejlődési lehetőséget. Azt, hogy a falu számára elúszott a kemping, és az ésszel hozzá kapcsolható turisztikai hozadék. Pedig sokkal jobb adottságokkal indult a rendszerváltás kezdetén, mint a Pap-szigeti.

Nem sorolom tovább, mert így is hosszú lettem. Nem volna szabad soha a múlt hibáit a szőnyeg alá söpörni, mondván - "Elmúlt, fátylat rá!" Még életükben kellene elkerülni a hibás működést, tovaterjedésüket pedig mindenképp ki kellene iktatni. Ha jobban akarunk élni, mint korábban.

Tóth Béla 2013.12.19.

Vak vezet világtalant - A Belügyminisztérium fogja felügyelni a vízügyet

A vízügy ezidáig is (ki tudja miért) egy fura szerzet volt. Rengeteg pénzt visz el a költségvetésből, és az eredmény?
- agráröntözés - megfizethetetlen, lásd az alábbi táblázatot,
- árvízvédelem - az elöntött területek évről évre ugyanazok,
- dunai vízerőmű - szakmai eldöntetlenség (50-50%)
- szénbányászati Eocén-program - hatalmas veszteségek,
- bauxitbányászat - a Bakony káros lecsapolása
No! Majd a belügyminisztérium helyreteszi! A mindentudó katasztrófavédelem, és a TEK.

Leányfalui mazsola:
A vízforgató rendszereket azért tették kötelezővé az országban, hogy ne fecséreljék a termálvizet. A leányfalui strand az új előírások mentén a lényegében legkisebb gyógymedencébe most több termálvizet köteles elhasználni, mint amennyit korábban használt az öt, összességében tízszer akkora medencébe. Pedig végigjártam az összes hivatalos fórumot, elvtársat az ellentmondással. Az egyébként döntnök ügyintéző kislányoktól, a fürdőszövetség főmérnökén át, ÁNTSZ jogértelmezésig.

(Megj.: az engedélyezés lényegében a technikai lehetőséget jelenti)
Dr. Tóth Béla 2013.12.10.
A hír forrásához klikk ide.

Nem zörög a haraszt, ...

"Az ÁSZ tavaly aprólékosan átvizsgálta az önkormányzatok működését, 1117 javaslatot tett le az asztalra a hatékonyabb működésért," – mondta az Állami Szemvevőszék (ÁSZ) elnöke. Idézet az mno.hu-ból (klikk ide!).

Végre lesz már üzleti terve a strandunknak? Hogy ez miért kérdés, korábban többször megírtam, melyekből egy-kettő;
2011.06. Miért kellene üzleti terv a strandon?
2011.05. Tulajdonosi szemmel a strand kérdéseiről
2012.09. Hogyan dolgozott fürdőigazgató?


"2009 és 2010 között 20 hónapig nem volt törvényes felügyelet az önkormányzatok fölött, így lazult a jogkövető magatartás,"
Ezért is írhattam 2011-ben - "Jobban már nem adósodhatunk el." (klikk ide!). Beszélhettünk továbbá arról "Hol rontottuk el?" (klikk ide!) "Az önkormányzatoknak most például egy-egy beruházás előtt komoly kockázatkezelést kell végezniük, ami korábban nem volt jellemző,"

Kár, hogy a mai napig nem támaszkodhattunk hiteles forrásra a kedvezőtlen tapasztalataink megerősítéséhez. Így mi, azok lettünk az örök elégedetlenkedők, akik szóvá tettük a látható hibákat.

Ma már "intézményesen védetté válhatnak a korrupció rendszerszerű kockázatától" – hangsúlyozta a Ma reggelben (2013. december 6.) az Állami Számvevőszék elnöke. Amiben a feltételes mód igencsak szükségszerű (lehet)! Ha itthonról nincs is friss információm, de a szomszédban (lehet) "A Fidesz Hagyó Miklósa" (klikk ide!)  , akinek érdekszférája nálunk is letette kézjegyét.

Tóth Béla 2013.12.07.

Dr. Szász Istvánnak gratulálunk



Dr. Szász István Tas
orvos, író, szerkesztő,
az erdélyi HITEL emlékmúzeum alapítója
MÁRTON ÁRON EMLÉKÉREM
elismerést kapott

25 éve a nemzeti összetartozás szolgálatában






A díjátadó ünnepség 2013. november 15-én
(pénteken este) 18 órakor lesz az
URÁNIA Nemzeti Filmszínház
Dísztermében

Leányfalun (is) felújítják az utat

Ünnepi projek-indítás volt Leányfalun. Adta hírül a Leányfalu Faluház a facebookon (kattints ide, vagy a képre!). Tájékoztatót pedig olvashatunk a falu honlapján (kattints ide!). Ragyogó híranyag lesz a most már egyetlen faluújságba.
Akit az ünneplésen kívül az adatok is érdekelnek, azt a kormányportálon éri el (kattints ide!)

Az 520 km-es ezen program a nyomvályúk eltüntetését szolgálja, olvashatjuk. Noha a leányfalui 3,9 km-en többségében nem nyomvályú okozza a gödrösséget, hanem a csatornafektetés munkaárok visszatöltésének szakszerűtlensége. Egyelőre nem tudjuk, hogy a számítható 6500 Ft/négyzetméter körüli ráfordítás a szegélykövek rendbetételét tartalmazza-e. A járda pedig a falu tulajdona.

Teljes felújítással összességében 1200 km-en végeznek jővő tavaszig munkálatokat 122 milliárd forint értékben.

Tóth Béla 2013.10.29.

Leányfalu közepe most

Fényképezte Loszmann Ági http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10201617247689822

Szerintem Móricz Zsigmond, Karinthy Ferenc forog a sírjában.
Szerintem ezt évente lett volna szabad kis lépésekben engedélyezni. És arra is van szabály (legalábbis külfejtéses bánya rekultivációjánál elő van írva), hogy a növényzet csonkítását kizárólag vegetációs időszakon kívülre szabad tervezni, ütemezni. (Vegetációs idő, kattints ide)

Igaz a bányászatot más szemmel nézik. A Zsámbék melletti szénbánya bezárásakor 300 m mélyből az utolsó szöget is ki kellett hozni a föld alól ( rendszerváltó környezetvédelmi előírás - nehogy újból megnyithassa a magyar), míg a város fölött 30 m-rel magasabban lévő mészkőtetőn a hatalmas sertéstelep a híg trágyalevet maga köré teríthette. Most jól jött volna az egykori Bányász Gyermeküdülő fáinak a megkülönböztetés.

Tóth Béla 2013.10.27.

Ünnep leányfalui stílusban

Nem leányfalusi, mert a szépkorúink megadták az ünnep tiszteletét a templomon kívül is. (A félremagyarázást megelőzendő ezzel azt akartam mondani, hogy aki igazán ünnepel, annak nem az a fontos, hogy a többiek lássák az ottlétét. Noha a közösségi ünneplés az igazi.)

Tegnap, 23-án 11h-kor már több helyen díszítették lomok a főutcát.


A képillusztráció nem itthon készült, nehogy bárki is pellengéren érezze magát, hiszen nem ő kezdeményezte az ünnepet követő napra tenni a lomtalanítást. A kép forrása: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/uj-lomtalanitasi-rendszer/ A benne olvasható törekvés arra, hogy kisebb területi egységekben történjen a lelki környezetszennyezés, megfontolandó lenne nálunk is.

Újabb földieink bizonyára nem tudják, abból a hátsó gondolatból ered az ünnepre szervezés már régóta, hogy az ünnep kapcsán kevesebben kevesebbet foglalkoznak a begyűjtést megelőző nap szemétkihelyezéssel. És kevesebb üdülős jön ki a telkére, tehát az őutánuk elszállítandó hulladék is kevesebb lesz. (A maradék megy a vízmosásba, Duna-partra, erdőbe.)
Magyarul, az önkormányzati odafigyelés nem az adófizetők kiszolgálását célozza, hanem azt, hogy minél kisebb költségen legyen kipipálva egy kényelmetlen feladat. Mert a rávalót máshová költötték.

Másoldalról. Mikor még a kaposváriak szolgáltattak, a lomtalanítás napján gyűjtötték a veszélyes hulladékot is (a gázcsere telepen). Nagyon kulturáltan végezték, örvendeztem is akkor neki (kattints ide http://mittelwelt.blogspot.hu/2011/05/meglepetes.html) 22-én a polgármesteri hivatalban nem tudták, lesz-e ilyen gyűjtés, a FőKeF-éhez (hivatalosan ahk@fkf.hu) irányítottak. Ott azt mondta az ügyintéző kislány, hogy nem tud róla, de egyébként tényleg a lomtalanítás napjára szokták ők is szervezni, kérdezzem e-mailben. Válasz nem jött, a falugondnokság nem tud semmiről - mióta minden szemétbegyűjtést kivettek a kezükből -, Julika tudta a PH-belépőben, hogy nem lett kijelölve időpont és begyűjtési hely.

Azért maradt ennek a híradónak a végére egy kellemes meglepetés is. Ma reggel lomizók ritkították a halmomat. A cigány házaspár olyan rendet hagyott maga után, hogy én nem tudtam volna szebben elrendezni a saját (és szomszédaim) gyönyörködésére. Valami történhetett, mert végig a 11-esen csak meglepően kevés kupac volt széthányva, még délben is.

Tóth Béla 2013.10.24.

"Templom iszony"?

Tegnap egy kedves ismerősömtől kaptam a címbeli rágalmat. Ami manapság felér egy kommunista terror tagadása bűntettel. Szeretném azt hinni, ez a vádaskodás nem a választási kampány része, hanem csak egy figyelmetlen (gyors)olvasásból fakadó félreértés. Kénytelen vagyok a vádat nyilvánosan cáfolni, hiszen ha valakinek, akkor ennek az ismerősömnek mindig nagyon részletesen kifejtettem nézeteimet. Ami a legfontosabb, személyemen messze túlmutató dolgokról vitázunk.

Kérem, olvassa újra közzétételeimet az, aki feltételezi, hogy a keresztény hitet valahol is hibáztattam volna valamiért. Mégcsak nem is a keresztény embereket. Hanem éppen azokról beszéltem mindig, akik magukat kereszténynek álcázva sütögetik saját pecsenyéjüket.  Igaz, hozzáteszem, minden jó eszmében az ilyen álnokok ingatják meg a bizalmat. Arra szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet, hogy önmagában attól, hogy valaki templomba jár, még nem jelenti önmagában azt, hogy az az ember okos illetve becsületes. Ha így lenne, kevesebbet fájna a feje Ferenc pápának. A kereszténységet annyiban tekintem másnak, hogy a türelem és megbocsátás hirdetésével segít az álnokoknak a gyülekezeten belül maradni. Továbbá én nem teszek különbséget a materialista szemlélet terjesztési módszerek és a keresztesháborús hittérítés megítélése között. A terrorban a cél nem szentesíti az eszközt!

A lényeget jelentő nyilatkozat után ismerjék meg a vitában szerepelt tényeket.
A facebook-on Surján László dr. tete közzé Kövér László idézetét.  Benne:

  • A házelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége mosonmagyaróvári szervezetének rendezvényén arról beszélt: ez az eszme a keresztényszociális tanítást követve az európai fejlődés élvonalába repíthette volna Magyarországot, ha hagyják azok, akik vagy letértek az erkölcsi alapú politizálás útjáról, vagy sohasem jártak azon, "akiknek egyetlen szempontjuk volt: saját maguk".

A következő hozzáfűzéssel küldtem tovább ismerőseimnek:

  • Az én falumnak a legnagyobb károkat azok a személyek okozták, akik a leginkább kereszténynek mutatták magukat.

Jelzett ismerősömtől ezt a megjegyzést kaptam:

  • '... azért ez nem jó hivatkozás. A személyes gyarlóság és szakmai tévutak nem származtathatóak a kereszténységből! Kérlek, lépj túl a "templom iszonyodon!" ...'

A téma megvilágításához tartozik egy történet, amiről feltehetően sokan nem tudnak.
Az egyik választási kampányban ki kellett hangsúlyozni az egyik képviselőjelölt képviselői hazugságait, amit egy másik jelölt nagyon nyíltan, széleskörűen meg is tett. Néhányan kevésbé nyíltan, de utaltunk rá, hogy a falu érdekében ezzel a stílussal fel kellene hagyni, ezt a személyt ideje lenne "kivonni a forgalomból". (Többek között az ő "keze is benne volt", hogy ingyen adtuk a TIGÁZ-nak a gázhálózatot, meg a strand- és Sorg-villa botrányokban, stb.)
Ennek ellenére a választási bemutatkozó falugyűlésen nagyrabecsült még kedvesebb ismerősöm az egyik oldalán helyet kapott csoportot - amelyben ez a jelölt is benne volt -, úgy jellemezte, hogy ők a becsületesek. És "véletlenül" ez a csoport a legközismertebben templomba járókból állt.

Tóth Béla
2013.10.22.

Hová szemetelünk?

A dunakanyari szemétszállításról hozott le cikket a Pilis-Dunakanyari hírmondó októberi száma (kattints ide! 3. oldal)
Meglepődve látom, hogy szinte minden település fel van sorolva, de Leányfalu nincs. Pedig mióta elment a kaposvári szolgáltató, azóta nemigen lehet rendezettnek nevezni a szemét begyűjtését. Sajnálom, de megjósoltam pont egy évvel ezelőtt (kattints ide!). Benne volt a levegőben. Jól működő szemetes nem terem minden fán. Különösen Budapest közelében nem.

Noha én a "Dunakanyarban szemét - Tatabányán biogáz" örvendezést sem érzem felemelőnek. Mennyi rákkeltő dízelolajat kell elpöfögtetni ezért a lózungért! Hogy az olajlobbi zsebe tovább teljen! Miközben Dunabogdányban akkora gödröt ásnak a kőbányában, amibe miden szemét beleférne, csak össze kellene szervezni a két tevékenységet. A tökéletes vízszigetelés és a külön víztisztítómű is sokkal kevesebbe kerülne.

Forrás: minden-ami-magyar.hu (kattints a képre több képért)

Ameddig nem biztosítjuk, hogy közügyeinket értelmes és becsületes emberek kezeljék, addig nagyon sokszor meg fognak fejni bennünket. Az sem elég, ha az értelemből és erkölcsből csak az egyik van meg, hátmég, ha egyik sem!

Dr. Tóth Béla 2013.10.13.

A bátorság bére a strandon

Avagy; van már fény az alagút végén?

A leányfalui strand a 23 éves önkormányzatiság állatorvosi lova. Minden betegségbe beleesik, amit Murphy el tud képzelni. 2002-ben elindult egy felemelkedés, aztán ....  Legutóbb az idegenből hozott új igazgató az előző, falunkbeli igazgatóhoz képest három év alatt 21 MFt-al kevesebb tiszta nyereséget hozott a falunak. Az előzőtől a betörés miatt kimutatható kár 3 millió lenne.

47,3 millióval többet költött, és alig 10-zel több bevételre tett szert (3 év alatt, az új).

De a bérköltséget mára látványosan, évi 9,4 MFt-al (19,7 %) csökkentette. A cserébe beléptetett alvállalkozói szolgáltatással együtt az anyagjellegű költségeket 31 MFt/év-vel, 38%-al megnövelte. Ha ebből levonjuk a bértömeg csökkenést (9,4) és a korábbi legnagyobb évi anyagráfordítás növekedést (10), akkor látjuk a kiszervezés "hasznát", ami 11,6 MFt többletköltség. Persze valakinek haszon az is, hogy kevesebb a munkaügyi adminisztráció, fáradozás a személyzet körül, és át lehet hárítani a biztonsági és számviteli felelősségeket.

A három év alatt 44,7 MFt beruházást mutattak ki, ennek ellenére a tárgyi eszközök értéke 28 MFt-al csökkent. Pedig az értékcsökkenési leírásként elszámolt költség 50 MFt volt.
A könyvelt vagyonvesztés 28 helyett csak 16,5 MFt, mert 11,5 MFt még megvan "rugalmasabb", pénz eszközben, pontosabban követelésben - részben az önkormányzatnak nyújtott hitelben (a fent említett 21 MFt, tulajdonost illető nyereség helyett).
Csak a 2012. évi tárgyi eszköz kivonás a leltárból, becsülve 5,7 MFt értékcsökkenési leírás csökkenést eredményezett. Ennyivel többnek mutatva a nyereséget. És elviekben öt év múlva ötször ennyi eszköz pótlásának forrása fog hiányozni.

Tehát (sajnos) igazzá tették a mondást, az önkormányzat rossz tulajdonos. Ha a tulajdonos következmények nélkül választ igazgatót, akkor azt bátran teszi. És megbízik benne mindaddig, amíg rendőrség nem bizonyít rosszhiszeműséget. Tévedni? Az emberi dolog!
Nekem meg csak annyi a közöm hozzá, hogy az én zsebemre (is) megy a játék. Ezért emeli az adókat az önkormányzat. Azért nem csökkenti az adókat a kormány, mert ki kell emelni az önkormányzatokat az "adósságcsapdából". Dehát ki az, aki magának állítja a csapdát?

Részletesebben az éves beszámolók táblázatos és szöveges elemzés alapján lásd, ide klikk.
Az összegzés nem tartalmazza az úszómedence sátor (20 MFt), a termálvíz üzemű légfűtő (6 MFt) elvesztését, a gázfűtés költségét (7 MFt). Az erre az eredményre utaló előzmények a több korábbi bejegyzésben. A kép csak illusztráció innen.

Dr. Tóth Béla 2013.07.01.

Frissített előrejelzési adatok

Viszonyítási alap 2013.06.10. 13:00


Az adatok az Országos Vízjelző Szolgálattól (klikk ide) származnak, ahonnan szükség esetén órára pontos értékek olvashatók le.
Tóth Béla 2013.06.10.

A Faluház a focipálya tükrében

Forrás és cím: Leányfalu Faluház

SZÓL A RÁDIÓ

ÁRVÍZ RÁDIÓ
SMS 06-30/30-30-380
BUDAPEST 100.8 MHz
CSÁVOLY         96.7 MHz
GYŐR         87.6 MHz
KABHEGY         107.2 MHz
KÉKES         95.5 MHz
KISKŐROS 88.4 MHz
KOMÁDI         103.0 MHz
MISKOLC         97.1 MHz
NAGYKANIZSA 90.2 MHz
PÉCS         95.9 MHz
SOPRON         96.8 MHz
SZEGED         90.3 MHz
SZENTES         100.4 MHz
TOKAJ         97.5 MHz
ÚZD         101.5 MHz
VASVÁR         91.6 MHz
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyártásában készülő műsorokat a nap 24 órájában sugározzák

A 2013.06.09-i műsorból nem tűnt ki (17-18h között és a többször elismételt tartalom alapján) semmi interaktivitás, vagy valami segítő képesség. Csak a minden nagyon szép, minden nagyon jó. Egyedül a Duna, akit meg kell tanítani, hogyan végezze a dolgát. Bízzunk benne, hogy azért volt így, mert vasárnap (első) volt.
Hétfőn sem látszik jobbnak (11h körül fél óra alatt a katasztrófavédelemtől és a közútkezelőtől helyzetjelentéseket hallottam). A Kossuth Rádió híradója frissebb, és bővebb.

Tóth Béla 2013.06.09.

Lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető utat

SZentendrei Fotók a facebook-on
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=547422078637468&set=a.395237283855949.88326.391888320857512&type=1
Figyelem!
GYORSHÍR - Lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető utat

Budapest, 2013. június 8., szombat (MTI) - Lezárják 14.00 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es utat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott szombaton Dunakeszin, sajtótájékoztatón.
Köszönjük a Híreket https://www.facebook.com/ISzentendre?fref=ts
Tóth Béla 2013.06.08. 14:15

ÉJSZAKÁRA ÖNKÉNTES GÁTŐRÖK JELENTKEZZENEK!

Polgármesteri Hivatal önként jelentkezőket kér éjszakai gátőrségbe. Két szakaszban szervezik: 22h-02h-ig és 02h-06h-ig.
Kérik, hogy akik vállalják, mielőbb jelentkezzenek a titkárságon.
Információ forrása: Eszterle István telefonon.
A kép forrása: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.548194901883321.1073741836.193651770670971&type=1

SÜRGŐS! Gyorsan add tovább.
Most olvastam, Leányfalu-Tahi között átmegy a víz a gáton. Ha még lehet, gyorsan keressenek egy eldugott átereszt! Az lehet a gond.
2002-ben is befürödtünk. Potyára építettük a gátat. Víz alatt már nem lehet megkeresni az átereszt, hogy ledugózzák. Tegnap délben ott jártam. A gát szemre szép volt. Rákérdeztem az emberekre, az átereszeket lekezelték-e, azt mondták, azzal kezdték. A veszélhelyzet elrendelésének megfelelő védelemvezető személyéről és elérhetőségéről - korábbi kérdezősködésem ellenére - még mindig nem találkoztam információval.

Tóth Béla 2013.06.08. 7:30

FIGYELEM! Gát-sérülés veszély!

Most kaptam egy telefont a Kemping utca felső végéből.
Kóbor kutyák megtépték a vízállóságot biztosító fóliát a homokzsák gáton.
Ezt most megigazították, de kérték, hogy adjuk hírül, célszerű, ha a gátőrök azt is ellenőrizik gyakran és idejekorán, hogy ilyen "rejtett" sérülések nem keletkeztek-e a gátakon.

Tóth Béla 2013.06.07. 17:00
Forrás: Eszterle István 2013.06.07. 16:42

ÚTLEZÁRÁSOK


A fenti táblázat kimásolásának időpontja 2013.06.07. 6:00 Nagyításhoz klikk a képre!
Az aktuális adatok innen: http://internet.kozut.hu/utinform/Lapok/aktforgkorl_tablazat_megye.aspx
A keresőbe pontosan kell írni a megye nevét! A megfelelő helyen nagybetűvel.

Tóth Béla 2013.06.07.

A Polgármesteri Hivatal hivatalos segítése

itt érhető el: http://www.leanyfalu.hu/index.php/arvizi-vedekezes
Egyes dolgozók az alábbi képek tanúsága szerint szabadidejükben zsákolnak.
Tóth Béla 2013.06.06.
Megjegyzés 2013.06.08. 6:45 a falu hivatalos honlapján a fenti címen a legfrissebb bejegyzés még mindig 06.05. a jegyzőtől. A 06.04-én délben kihirdetett vészhelyzet következtében beállt változásokról történő változások kihirdetésének semmi nyoma.
06.08-án d.u. valaki kiürítést rendelt el:
Készítette: I ♥ Szentendre
LEÁNYFALU ÁRTERÉBŐL MINDENKINEK KÖLTÖZNIE KELL
Árvíz - Mindenkinek ki kell költöznie Leányfalu hullámteréből

Leányfalu, 2013. június 7., péntek (MTI) – Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot – közölte a község polgármestere péntek reggel az MTI–vel.

Nyíri Csaba (független) elmondta, hogy az intézkedés 296 embert érint, a házak egy része nyaraló. Sokan a felhívást követően megkezdték a költözést, néhány embert a legveszélyeztetettebb ingatlanokból a lehető leghamarabb kiköltöztettek. A katasztrófavédelem felmérése szerint éjfélkor már csak 94-en voltak a hullámtérben.
Négyen nem akarnak távozni, az önkormányzat valószínűleg segítséget kér kilakoltatásukhoz - tette hozzá a polgármester.
Nyíri Csaba közlése szerint eddig 38 érintett igényelt elhelyezést, mindannyiukat a Móricz Zsigmond általános iskola tornacsarnokában szállásolják el. A község a 11-es főútra összpontosítja az árvízi védekezést, mivel 2006-ban Tahi és Leányfalu között a Duna (714 centiméteres vízszintnél) itt csapott át az úton.
Nagyon fontos a Tildy Zoltán-híd védelme, és figyelnek a Szentendre irányában felépített három nyúlgát állapotára is – mondta.
A település folyamatos "szintezésében", a gátak magasságának meghatározásában vízügyes és katasztrófavédelmi szakemberek segítenek, a gátakon folyamatosan dolgoznak, a munkába déltől nyolcvan tűzoltó is bekapcsolódik 24 órás váltásban – tette hozzá Leányfalu polgármestere.
Major Frigyes (Szentendre) körözte a facebook-on a "Szeretem Vácot" oldalról.
Kétszeresen is rendkívül hasznos ötlet.
1. A veszélyeztetett területeken hozzáértők feltűnő szalaggal jelezzék hol várható tetőzés.
2. A csatorna búvónyílásokra - legalább néhol - aknagyűrűket helyeznek (purhabos tömítéssel). Ezzel lehetővé teszik, hogy csekély vízbeáramlás mellett a csatorna levegőt kap, amire a benne történő normális áramláshoz feltétlen szüksége van. A megoldás alkalmazását feltétlenül egyeztetni kell a védelem vezetővel és a DMRV kirendelt felügyeletével.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=464043697013802&set=a.464043300347175.1073741831.179430278808480&type=1

Tóth Béla 2013.06.06.

Eszmecsere az árvízi BIZTOSÍTÁSról

A facebook-on zajlott 2013.06.05-én.

A Társaság az Élhető Szentendréért utánanézett, hogy árvíz/felhőszakadás esetén a biztosítók hogyan viszonyulnak a káreseményekhez.
http://tesz2000.hu/tesz_hir/t/felkeszules_az_arvizre.htm

Egy Hozzászóló > Nagyszerű, majd 30cm magasságba félpócólom a gázkazánt, a szilárd tüzelésű kazánt,minden szerelvényt, és a víztartályokat ne feledjem. S mindez annyiba kerül, hogy már nem is érdemes biztosítást fizetni.

Tóth Béla > Sajnos már későn mondom. De talán most kellő nyomatékot kap. Általában az árvízi károk nem szerepelnek a biztosítási események között. Különösen nem a rendszeresen károsuló területeken. Nálunk Leányfalun 2002-től több alkalommal javasoltam az érintetteknek, de nem figyeltek, nem hallgattak rá. Lehet létrehozni bármilyen biztosítási közösséget, ami hasonlóképpen működik, mint a biztosító. Egy pénzintézet gyűjti a rendszeresen befizetett aprópénzeket. A kárenyhítésre pedig kifizet a közösen megfogalmazott alapszabályban leírottak szerint. Ilyen közösség ügyeinek kezelésére szinte minden biztosító szívesen vállalkozik. Célszerű hozzájuk fordulni, mert elvileg a korrekt kárbecsléshez náluk adottak a feltételek. A normál tevékenységükhöz képest annyi a különbség, hogy ez a pénzügyi csomag a saját pénzalapjuktól teljesen elkülönítetten van jelen.

Tóth Béla > Jótanács a Lilihez hasonló helyzetben levőknek. Tegyenek be egy kis szivattyút a helyiségbe. A nyílásokat pedig homokzsákokkal a lehető leggondosabban zárják le a várható magasság fölött legalább 30 cm-rel. Célszerű valami nyílást hagyni, képezni felülről, hogy a helyiségben a vízszint ellenőrizhető legyen, és ha kell, rásegítő búvárszivattyú behelyezhető legyen.

Tóth Béla 2013.06.06.

ŐK, és még sokan mások már a gátakon vannak

Mobiltelefonról a facebook-ra feltette 2013.06.05. 20 h körül Horváth Klára


Tóth Béla 2013.06.06.

TUDHATOM-E, HOL LESZ NÁLAM A TETŐZÉS?

1. Az alábbi grafikonhoz hasonlóan (nálunk célszerűen a váci) olvassa le a jelenlegi (kék vonal vége), és a legfelső piros púp közötti függőleges távolságot a feltüntetett cm-ekben. Nevezzük ezt "EMELKEDÉS"-nek. Ezt ne ezen a kép grafikonon, hanem az aktuális, innen lehívható grafikonon végezze el:http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/duna_graf.php#442026



Vagy, ha már aktualizálva van, vegye le erről a képről a megfelelő adatot




2. A Dunában - ahonnan rálát a védendő épületére - válasszon ki, vagy szúrjon le egy függőleges karót.

3. A karóra jelölje fel a víztől mérve az "EMELKEDÉS" nevű távolságot. A karón itt lesz a várható legmagasabb vízállás.
4. Fogjon vagy kérjen kölcsön egy kőműves szintező szerszámot. Tegye a szerszám alsó vagy felső élét a jelhez, célozza meg vele az épület egy jellegzetes részét (pl. ablakot), és állítsa a szerszámot nagyon pontosan vízszintbe. Ha tudja, rögzítse. Ha nem, akkor egy személy tartsa itt. Valaki nézzen végig a szerszámnak a jelnél lévő élén. Vagy jegyezze meg, hol látta az épületen az él meghosszabbítását, vagy egy másik, harmadik személy tegyen krétajelet a látott helyre a falon a benéző személy irányítása szerint. (Aki nem csinált még ilyesmit, figyeljen arra, hogy akkor van jó helyen a szeme, amikor éppen nem lát rá a szerszám lapjára. De óvatosnak kell lennie, mert ha túlmozdította a szemét, akkor a továbbiakban ugyanúgy nem lát rá. Minél messzebb van az épület, a szerszámnál elkövetett hiba az épületnél annál több cm hibát eredményez.)

Tóth Béla 2013.06.05.