LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Mi fér bele 28 millió forintba?

2003-tól abban a tévhitben voltam, hogy 28 MFt alapítási érték nem tartalmazhat egy 100 milliós nagyságrendű termálkutat, és egy hasonló nagyságrendú épületet. Miközben "A termálkút és a strandi főépület az üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Kft tulajdonában van. A megalakítása óta" - tájékoztatott az igazgató úr.
Viszont az az ok, ami miatt én ezt minden alkalommal felemlítettem, az sajnos továbbra is fennáll. Nincs fedezete sem a strandnak, sem az önkormányzatnak sem a kút, sem a főépület  rekonstrukciójára.

Mentségemre két dolgot tudok felhozni. Két és fél évig dolgoztam a strandon, és nem sikerült a hites leltár, különösen beárazása közelébe kerülnöm.
Másik. Ahogyan fent említettem, az alapító mélyen alulárazta az átadott vagyont, ami a kút és főépület együttes értékének a 10 %-át sem tette ki. (Lásd ide kattintva, a legelső mérleget)
Továbbá a Szinna önkormányzat hozzátett 300 MFt beruházást, és mára mégis alig több, mint 170 MFt a mérleg szerinti eszközök összege. Lásd ide kattintva!
 
Bővebb kifejtéshez ide kattints!
Ilymódon feltételezhető, hogy a Kft kialakítása is egy majdani privatizáció előkészítése jegyében alakult. Hasonlóan a Sorg-villához.
Mégegyszer, én a mellékszereplő és nem közgazdász, elnézést kérek a falutól, hogy nem figyelmeztettem korábban az óriási vagyonvesztés, leértékelés folyamataira.

Dr. Tóth Béla 2014.09.30.
Megjegyzés: A napokban az igazgató úr beárazott leltár íveket mutatott nekem,  az aláírásaimmal. Tehát nem állíthatom, hogy nem kerültem ilyenek közelébe. Viszont azt nem tudom megérteni, miért nem emlékszem olyanra, hogy főmérnök létemre megkérdezett volna valaki arról, hogy egy-egy eszköz beszerzését, beruházását követően az eszköz mekkora elévülési idővel kerüljön leltárba. Vagy netán engem tett volna illetékessé a belső szabályzat, ennek az adatnak a rögzítésében. Miért nem akkor ellenkeztem a termálkút hihetetlenül alacsony könyvi értékével szemben? 2014.10.25.

Loszmann János polgármester jelölt

Szakszerű, dolgos, lakosságközpontú önkormányzatot ígért szombaton Loszmann János polgármester jelölt úr a bemutatkozóján. Szóban is, és a nem kevés lakossági kérdésre felelve is. Ide kattintva el tudja olvasni programját!

Ez az az önkormányzati stílus, amihez csatlakozni kívánok, és aminek érvényesülése érdekében nem akartam megosztani szavazataikat azzal, hogy fenntartom polgármesteri ambícióimat. Az is lehet, hogy idősebb korom miatt öt éven át már kevesebb hatékonysággal tudnám azt a feladatot ellátni. De esetlegesen az alpolgármesteri megbízatástól nem riadnék vissza, ahol a több oldalú szakmai ismereteim nagyobb hasznára lehetnének a falunak.

Aki követte közéleti megnyilvánulásaimat 1998-tól, tudja, hogy a kezdő mondat három célkitűzése jegyében dolgoztam, beszéltem, írtam, itt, ebben a blogban is. Ha megtisztelnek voksukkal, ismét munkámat tudom adni a közösségért. Hogy hogyan, ide kattintson!

Kedves Választó!
Ha ön mégis másik polgármester jelöltet választana, akkor az a tiszteletteljes javaslatom, hogy képviselőnek velem együtt Loszmann urat is válassza be. Ketten együtt nagyobb erővel tudjuk képviselni a szakszerűséget a korábbi gyakorlathoz képest a lobberek hangerejével szemben.

Dr. Tóth Béla 2014.09.19.

Leányfalu kormánypártisága

Ahol fennen hirdetik(-ték?) kormánypártiságukat a képviselőink.
Miközben szembemennek a kormányprogramokkal. Lásd: "Kiemelt támogatás a polgárőrségnek" ide kattintva.

Vajon mennyi a látszat és mennyi a valóság? A ruha és a "felmutatás" teszi a "politikust"?
Már a kezdetekkor: a Fidesz vezetés Budapesten a parkolók üzemeltetését - hatalomra kerülésük után azonnal - az önkormányzatok bevételéhez rendelte.
A mi vezetőink első lépésben megengedték a strandigazgatónak a meglévő parkoló automata helyett vállalkozó megbízását (jelentős díjemelés mellett!).  Később a parkolói bevétel beépítését a belépőjegyek árába. Lásd a korabeli hírt itt http://mittelwelt.blogspot.hu/2011/03/heureka-milyen-gazdagok-vagyunk.html
Később majdminden alaptaptevékenység kiszervezését (úszómesterek, takarítás) vállalkozókhoz. Meg is lett az akkortájt előrejelzett eredmény: vagyonvesztés és stabil vesztesség lásd ide kattintva.

Fontos bizony a fideszes beállítottságot felmutatni, hiszen a választók többsége a kormánypárttal szimpatizál. Lásd itt! ami önmagában örvendetes. De jobb lenne, ha teljesítményük alapján választanánk meg következő képviselőinket, mintsem az ilyen farvizeken előre evezőket.

Dr. Tóth Béla 2014.09.21.

Jusztícia eluralkodik?

A napokban találkoztam egy szavahihető kollégával, aki egy ijesztő esetét mesélte el.
A közelmúltban egy falu határától 2 km-re telepítendő mélyfúrás engedélyeztetését csinálták. A építési hatóság zajvédelmi szakvéleményt is követelt hozzá. Ismerősöm mondta neki, hogy a jogszabály úgy rendelkezik, hogy külterületen csak akkor kell zajvédelmi engedély, ha 500 m-en belül lakóépület van.
Erre a szerv azt válaszolta: "Igen, ezt mondja a jogszabály, de én azért vagyok, hogy felülbíráljam."
Leányfalun is vannak jelei az ilyetén megnyilvánulásoknak. Polgármester úr is írta, három alkalmazottját is találta alkalmatlannak a köztisztviselői posztra. Utólag!

Azért akarok képviselő lenni, hogy ismereteimmel segítsem az ilyen jelenségek megelőzését.

Dr. Tóth Béla 2014.09.14.
Bővebben, és néhány konkrét gyöngyszem polgármester úr hivatalának intézkedéseiből (csak amibe én, a falu 3500 lakosából egy, belebotlottam). Kattints ide!

Szemléletek és pofonok különbözők (2)

Előző otthonom már kezd magára találni,
ahol valódi kormánypárti vezetés "uralkodik"
Átadták az újjáépített várat
Diósgyőr - Ragyogás és újjászületés
Vesd össze ezzel,
ahol kormánypárti műemlékvédelmi szakmérnök ...
Hogy a Sorg-villáról ne is beszéljünk.

Az én "fürdős" múltam ott kezdődött, '62 környékén, a Vár tövében, a DVTK-s barlangkutató vájártanulókkal. Eleinte általános iskolásként,  később a villanytechnikumba járva. A vár melletti strandnak új 21 fokos víz (19 helyett) forrásfoglalásához ástunk 15 m mély "gödröt" a szikla tövébe.
Pihentetőül a Várhegy barlang alsó agyagszifonját bontottuk hónapokon, éveken át.

Dr. Tóth Béla 2014.09.13.

Tisztelt Polgármester Úr!

Én, a grafomán, az ön néhány gondolatához szólnék hozzá a Leányfalui Hírek újbóli megjelenése fölötti örvendezésében. Írásának másolata ide kattintva olvasható.
Ön azt írja a Hírek megjelenéséről: "... üdvözlendő mindaddig, amíg az írások célja nem a lejáratás, a hiányos ismeretből adódó félreinformálás (mert rosszindulatú ferdítésre nem is merek gondolni!) és a sugárzó gyűlölet." Később -"Válaszomat én valóban békés szándékkal, csupán tisztánlátás végett írtam." Egy mondattal előbb pedig: "Polgármester ugyan bárki lehet, - akit a választók többsége alkalmasnak tart - kocsmáros, autodidakta lapszerkesztő, boltos, magánzó, grafomán, volt munkásőr, katonatiszt, színész, úszómester, masszőz, stb., de azért azt engedjék meg, hogy leszögezzem: 24 évvel a rendszerváltoztatás után már szakértelmet, gyakorlatot, kapcsolati tőkét igénylő hivatás kell, hogy legyen."

Nos finoman fogalmazva ez kettős mérce. A nem finom jelző miatt most nincs időm bíróságra szaladgálni. És miután évekkel ezelőtt ez a stílus nyilvánvalóvá lett számomra, lettem grafomán, amit a facebook-os adatlapom borítójának képe úgy gondolom, minden vonatkozásában kifejez, noha messze nem olyan profi munka, mint az öné, Polgármester úr:
https://www.facebook.com/bela.toth.927
Azt, hogy még így is pusztába kiáltott szó, egyetlen mondat is bizonyítja. Az ön által egyszemélyessé szervezett "műemlékes" településfejlesztés kezében a Sorg-villa nyolc éve pusztul és bizonygatja, hogy értéktelen.
Viszont fennen hirdeti: "Bízzon a Fidesz-ben" Kénytelen vagyok ideírni, mert ezt is kiforgatják: én bízom a Fidesz néhány legfelső vezetőjében, akik az ellenzék óriási aknamunkája és a többiek ellenére elegendő erővel rendelkeznek az ország jobb sorsra fordításához. De semmi bizalmam a "Szentendre és Vidékén" megválasztott és jelölt képviselőiben. Mert ők már bizonyítottak! Csak nyitott szemmel kellene nézni.

Polgármester úr, ön valóban bizonyította a kapcsolati tőkéjét az előző ciklusában. Annak köszönhette újraválasztását. Azonban ez négy évvel ezelőtt kimerült. És amikor négy évvel ezelőttől kezdődően Loszmann Jánossal együtt megkérdőjeleztük az üzemeltetés rentabilitását, fokozatosan ellehetetlenült a Leányfalui Hírek, engem feljelentettek rágalmazásért. Ameddig meg nem jött az állami segítség kimerítette az összes hitelfelvételi lehetőséget.

A vezetői szakértelem és gyakorlat - már ne haragudjon - abban is megkérdőjeleződik, amit önmaga leírt. A Polgármesteri Hivatalba fölvettek három olyan dolgozót, akik ön szerint nem méltók a közalkalmazotti címre. Nem elég az önéletrajzot elolvasni a kényelmes íróasztal mögül. Utána kell járni a hitelességének. Egy vállalkozó nem engedhetné meg magának a kísérletezgetést. Így adódhatott, hogy a strandigazgató szakértelme is hiába volt gyanús, anno. Annak ellenére, hogy utólag, a falu pénzén tanulta ki azt, amit az önéletrajzában sejtetett, annak ellenére stabilan vesztességesbe fordította a strandot, jelentős vagyonvesztés mellett. Ha nem látta volna még, kattintson ide. Azok sem vetettek fel semmi kérdést önben, hogy gondnokká (leltárfelelőssé) a külsős könyvelője nyomdász férjét ültette, hogy Esztergomból hozta a műszaki vezetőjét, aki 40 milliós adósságot hagyott maga mögött, hogy amiért kapta a fizetését, azt majd' mind kiadta gebinbe? Ne haragudjon, de ezek után jobban örültem volna, ha a strand átvilágítását a következő testület indítja. Akinek esetleg nem lesz érdeke a mundér védelme.

Sokaknak talán nem volt világos, miért nem örültem, hogy négy évvel ezelőtt a gazdasági bizottságba beleszervezett minden képviselőt. Ennek (csak remélni tudom, hogy nem kitervezett, jól megfontolt) két következménye volt. A gazdasági bizottság ezzel elveszítette független, demokratikus, szakszerűségi alakzatát. Had ne fejtsem ki itt, miért. Aki nem érti, annak úgyis mindegy. Másrészt, ha nem jól sülnek el az "egész" testület által levezényelt gazdasági következmények, akkor elsősorban a bizottsági elnök, a rivális, Loszmann János fejére száll vissza. Még a képviselő testületi ülések jegyzőkönyveit is alig olvassa valaki, hátmég a bizottságokét. Ahová, a döntéselőkészítésbe az igazi demokratának a lakosság egészének véleményét kellene beleszerveznie.

Dr. Tóth Béla 2014.09.12.

A jelöltek hivatalos listája

Forrás: http://www.valasztas.hu/hu/onkval2014/883/883_0_index.html
"Egyéni listás települési önkormányzati jelöltek"-re kattints, és keresd meg Leányfalut

Polgármester jelöltek
Nyíri Csaba                   Független jelölt
Czánt Albert Elemér     Független jelölt
Loszmann János           Független jelölt
Horváth Mónika           LMP

Képviselő jelöltek
Vancsó Géza Péter                   Független jelölt
Balláné Rák Éva                      Független jelölt
Pereházy Pál Adorján              Független jelölt
Loszmann János                      Független jelölt
Cs. Kovács Gabriella Mária    FIDESZ-KDNP
Ott Józsefné                            Független jelölt
Farkas Gyula                          Független jelölt
Pető János                               Független jelölt
Adorján András                      Független jelölt
Horváth Mónika                     LMP
Ruboczki László                    JOBBIK
Dr. Tóth Béla Álmos             Független jelölt
Biró Antal                             Független jelölt
Biró György                          Független jelölt

Feltéve 2014.09.10.
Javítva 2014.09.11.
Dr. Tóth Béla

Köszönöm a bizalmat

Dr. Tóth Béla 2012.09.09. Kedves Ismerőseim!
Szombaton és vasárnap csaknem 40 családdal sikerült személyesen elbeszélgetnem. A szakmunkástól a büntető bíróig. Rendkívül jólesett, hogy annak ellenére, hogy többségük nem követi innen a netről viselt gondolataimat, mégis kedvesen és támogatólag emlékeztek vissza az egy évtizeddel ezelőtt kifejtett közszereplésemre. (Az igazság kedvéért, volt egy, nem is akármilyen család, ahová nem engedtek be. Innen üzenem nekik, hogy egyetlen voltak.)
A facebook-os és Google-os információ gyűjtésem nagyon csekély eredménnyel járt. Ahhoz is kevés volt, hogy eldönthessem, hogy honnan származott a nihil. A véleményüknek az esetleges kiszivárgásából adódó félelem? A fenti, mintegy 40 család nem titkolta szomszédai előtt, hogy hosszabb időt töltöttem náluk. Vagy hacker-ek lehettek közben? Mindenesetre két következtetést le kellett vonnom. Az egyik, hogy az interaktív információcserét ma még nem lehet az internethasználókra építeni (a facebookot használja 1096 falubeli, azaz a  családoknak több, mint a fele).
A másik következtetés, hogy nincs elegendő információm a polgármester jelöltként elérhető voksaim számának megbízható becslésére. Márpedig akkor nem szabad kockáztatni azt, hogy mindössze másvalaki esélyeit rontom. Ezért úgy kellett döntenem, hogy önkormányzati képviselőként (netán alpolgármesterként) készülök tovább rászolgálni a bizalomra.
A jelöltek közül Loszmann Jánostól rendelkezem kellő referenciával arról, hogy az esetleges állami támogatások nélkül is van elképzelése, miként, miből lehet fejlődést elérni a faluban. Anno meg is írta ő ezt rendszeresen a Leányfalui Hírekben. Alapos okkal feltételezhető, hogy ezért lett ellehetetlenítve a Hírek. János egyik cikkére reagáltam 2011. nyarán "Jenő! Azt írja az újság, ..." címmel (katt ide) El szabad olvasni! A bíróság másodfokon is kimondta - a képviselők többségével szemben -, az nem rágalmazás. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenthetem, nem azért tette, amit az érintettek híresztelnek, hogy a bíróság átszervezés alatt állt.
Egyszóval, ismételten nagyon köszönöm szimpatizánsaimnak a bizalmat, és arra kérem őket, hogy engem képviselőként, Loszmann Jánost pedig polgármesterként válasszanak meg. Akik pedig még nem ismernek bennünket eléggé, és felelősen szeretnének, hogy a falunk mielőbb hasonlítson Kehidakustányra, netán Hévízre, nézzenek alaposabban utána, melyik jelölttől mit várhatnak. Saját maguk nézzenek utána, mert nem én mondom: "A pokol kapuja is jószándékkal van kikövezve!" Nem biztos, hogy a jószándékú ajánló - legyen az nagy tiszteletű személy, vagy szervezet - biztos tudatában van annak, hogy másik út, illetve másvalaki nem lehetne-e  alkalmasabb a boldoguláshoz. Én igyekszem mindent megtenni, hogy állításaim ne maradjanak bizonyíték nélkül.
Kinek "térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt ..."
(kiemelés Radnóti Miklóstól)

Utcabontás

Bontják az utcát – egy év alatt ötödször
A 168 óra vetette fel az esztelen településfejlesztési témát (mint egy lerágott csontot). Pedig ma már nincs ebben semmi különös.
A '60-as években még, Rábai Miklós (fiataloknak tájékoztatásul: akinek életműve a Magyar Állami Népi Együttes) mesélte útjukról hazatérve a nekünk hihetetlent. A New York-i Metropotan-beli fellépésük előtt is és után is lebontották a teljes színpad világítást. Szerelvényeket. Berendezéseket. Kábeleket. A következő produkció felépítette a maga számára tervezettet.
Ez a fogyasztói társadalom. Mindig újra kell termelni a fogyasztás iránti szükségletet. Akkor még tátottuk a szánkat. Ma már tudjuk, a gyarmatok "hozadékából" tellett, amiről akkor azt hittük, csak szoci propagandaszöveg.
Rólunk azt híresztelték, hogy a teljes foglalkoztatás jegyében ásatjuk a rengeteg kubikossal a gödröt az Alföldön. Látótávolságon túl egy másik csapat pedig betemeti. Mivelhogy mi csórók vagyunk, és nem tudjuk megfizetni nap, mint nap a vadiúj világítástechnikát.
El is jutottunk 400 ezer hektár öntözött földig a '70-es évekre. A rendszerváltással magunkra hozott rombolási vágy kiélése után ma alig 200 ezret van lehetőség öntözni. Mert kubikosok helyett földmunkagépek gyártóinak fizetünk.
Leányfalu még ettől is le van maradva. Alig van utcája, amit lehetne bontani.
A Fidesz jelölt, településfejlesztési tanácsnok (egyszemélyes bizottság, mint ahogyan szociális bizottság sem kellett. Remélhetőleg okt. 12-ig!), műemlékvédelmi szakmérnökként, nyolcadik éve nem tud mit kezdeni a Sorg-villa 7 hektár belterületi földjével (telekárban milliárdos érték), a rajta lévő műemlék állagmagóvásával.
Szentendre és Vidékére sem jellemző az utóbbi időkben a gazdaságfejlesztő építkezés. Ellentétben a kormányzattal! Bocsánat! Leányfalun a futballpályára építettek korlátot. És ha nincs utca, amit bonthatnánk, akkor örökzöld téma a strand!
A strandot át akarjuk engedni a KÓPÉ-nak 700 milliós beruházás rátelepítésére. Amivel csak annyi a baj, hogy a bevételt ez a terv alig növeli, a KÓPÉ-nak pedig a téli úszósátor üzemeltetésére sem volt elég az ereje, nemhogy egy milliárdos értékre. Az új strandigazgató pedig felélt a strandból 30 millió vagyont, eljutott stabil vesztességbe, azaz a 17 milliós értékcsökkenés fedezetét nem képes kitermelni. De a magas önkormányzat úgy tartja, hogy az új beruházás révén 35 millióval megnövelt amortizációs költséget majd ki fogja tudni gazdálkodni. Különösen az építkezések miatti látogatói visszaesések után. Legfeljebb tévedtek. A jövő nemzedék nyakára! H'szen következmények nélküli ország vagyunk (Bogár László).

Egy igazi demokrata

Balláné Rák Éva képviselőjelölt asszonnyal együtt voltam képviselő és szociális bizottsági tag 1998-2003 között. Pontosabban ő volt a bizottság elnöke. Nagyon kevés ilyen képviselővel találkoztam.
Egy pillanatra sem hitte azt, hogy hogy attól, hogy őt megválasztottuk, neki attól kiváltságos képességei támadtak volna. Bekérte a bizottságba a korábbi családorvost, és egy eü. asszisztenst. A bizottság a feladatokat ezen két, a falu lakosságát közvetlen közelről ismerő személy szakismeretére támaszkodva igyekezett megoldani.
Balláné az ülések szervezésén, levezetésén kívül Pizágné Julcsival, a PH illetékesével folyamatosan járta a falut, felderíteni azokat a rászorulókat, akik maguktól nem szánták rá magukat segélyért kilincselni. Valamint azért, hogy pontos képük legyen a családi viszonyokról a segélyek célszerű szétosztásához. Nálam ez a tapasztalat akkora referencia, amit semmilyen önéletrajz, bemutatkozó szórólap nem tud felülmúlni.
Ez az oka annak, hogy
Balláné megválasztását nyugodt lélekkel ajánlom minden választónknak.

Helyi gazdaságpolitika

Tegnap a facebook Lányfalusi Kaszinójában kemény csörte alakult ki az egyik polgármester jelölt és az egyik Móricz unoka között. Dióhéjban az én véleményem.

A magáningatlanoknak több, mint a fele üdülő. De mivel a lakhatási jogosultságot eleink hagyták szétszóródni, így mind a 24 km elvárja, hogy megépítsük, karbantartsuk utcáikat, járdáikat. Miközben állami pénzeket csak az ittlakók után kapunk. Tehát rosszabb, mint 50 %-ban alulfinanszírozottak vagyunk.

Merőben új adópolitikát kell felépíteni a pótláshoz! Nem mindig az előző évi százalékokat csűrni, csavarni. Rá kell szorítani a máshol lakókat, hogy 2,5 személyt jelentsenek be Leányfalura. A polgármesternek pedig az országgyűlés fülét rongyosra kell rágnia, hogy ezt az ellentmondást oldja fel. Annak ellenére, hogy az országgyűlés ebben az évszázadban nem fogja meglépni. De ha az önkormányzat nem akarja befolyásolni az országgyűlés fejét, akkor az soha nem fogja észrevenni, mit kell tennie.

Munkahely kérdésében a döntő Budapest marad, akár akarjuk, akár nem. Az ott dolgozókat kell kiszolgálnunk. Teljesen tág értelemben vett közlekedéssel, az otthon fenntartásának körülményeivel, a szabadidő eltöltésének egészséges, pihentető, kuturális körülményeivel. Ugyanezek a feladatok olymódon is állnak előttünk, hogy az üdülőtulajdonosok minél több időt töltsenek itt, mert jól érzik magukat. Még többen, még többet járjanak be innen dolgozni. Tudomásul kell venni, hogy kevesekre csak akkor lehet egy település fejlődését építeni, ha a gazdagok hajlandók mindenki hasznára közvagyont fejleszteni. Hát ennek eljövetelét itt - és országos értelemben sem -, én nem látom belátható időn belül. Ma már nincsenek Móricz Zsigmondok és Széchenyiek.

A közmunka programot arra kell kihasználnunk, hogy az ilymódon kockázatmentesülő költségstrukturával szükséges, és hasznos vállalkozásokat hozzunk létre (kertészet, erdészet, táj-, vízmosás rendezés, ingatlan karbantartás, stb.), melyek az önkormányzati feladatokon túlmenően a lakosság (pontosabban az üdülők) számára is dolgoznak. De úgy kell őket felépíteni, hogy képesek legyenek önállósulni, normál vállalkozásba  átalakulni. Nem új ötlet, egy polgármester már megcsinálta Magyarországon. Persze ez csak szigorúan mutyimentes viszonyok között működőképes.

Én mindegyik  feladat megoldásához látom az eszközöket, a faluközösségben a segíteni képes embereket, és azonnal hozzá tudok kezdeni a megoldáshoz, ha erre felhatalmaznak. De ahhoz már kevés kedvem van - mint ezidáig -, hogy a fáradozás arra fordítódjon, hogy az önhitt döntnököknek tanfolyamokat tartva sem lehet a lobbereken átverekedni.

Dr. Tóth Béla 2014.09.01.

Szemléletek és pofonok különbözők


Tegnap mondták a TV-ben: az étkezési alma felvásárlási ára 33 Ft/kg, a léalmáé 11.
A környékünkön a nyárinak nevezett - szerintem lé - 199, az étkezési 310-ről indul.

Miért van az, hogy a "kereskedői véna" tisztességtelenségeinek porát csak a bankárokon verjük el? (Most már végre. Talán. Először a rendszerváltás óta.)
Netán azért, mertúgye átmentünk piacgazdaságba, ahol a versenyt akadályozni nem szabad. A piacon pedig almát árulnak, pénzt csak visszajáróként adnak. :-)
Ha a tisztességesnek vélt 12 % hasznot, három kereskedői lépcsőt, 27 % ÁFÁ-t ráteszem a termelő nyakára, akkor 60 forintért megennénk idehaza az összes étkezési termést! (A kereskedő költségeit nem számoltam, mert bizonyára töredéke a termelőének, bele kell hogy férjen a 12 %-ba, mint a bankár 15 %-os kamat-ollójába, a nem is a saját tőkéjük hozadékaként)
(Bocsánat a "szélsőséges", "radikális" netán "antiszemita", "terrorista" okfejtésért.)

Tóth Béla 2014.09.01.

Továbbgondolás a facebook-on

Eszterle István Mert úgy-e mindegy, hogy a 33 Ft-os termékre, vagy a pl. 800 Ft-os termékre, de a kellő profitot rá kell tenni. E szerint 277 Ft/kg kell a gazdaságos (korrekt?!) kiskereskedelmi tevékenységhez .... Szerintem érdemes lenne egy helyi beszerzési társulást alakítani a téli alma beszerzésére. családonként k.b. 15-20 000 Ft nyereség lehetne.

Tóth Béla István! Most eszembe juttattad, hogyan lehetne megnövelni a szociális segélyezés lehetőségeit. Az önkormnyzat a közmunka program keretében beindíthatna egy felvásárló, gyümölcs, zöldség betakarító, kofa vállalkozást. A szolid nyereséget pedig a szoc alapba tenné. Amellett, hogy a rászorultakat kedvezményes árú áruval látná el. Ha pedig ütőképes emberekkel sikerült feltölteni, akkor teljesértékű vállalkozássá alakulna, ahol az eszközapporttal lenne a falu a tulajdonos.

Ami könnyen jön, az könnyen megy?

Áprilisban döntött az önkormányzatunk arról, hogy a KÓPÉ-ÚVSE "beszerzésében" befogad 700 MFt-ot strandbővítési beruházásra.

Mindenekelőtt hatalmas köszönet a KÓPÉ-ÚVSE-nek és Kemény Dénesnek, úgyis mint állampolgár, és úgyis mint leányfalusi. Minden múltbéli és jelenlegi törekvésük igazolható a gyerekek és Leányfalu érdekében.
Nem ők tehetnek arról, hogy a képviselő testület  az együttműködés során laikusként, figyelmetlenül, a hűtlen kezelés határait súrolva jár el.

Néhány aggály a döntéssel és körülményivel kapcsolatban ide kattintva olvasható.

http://gazdpolleanyfalun.blogspot.hu/2014/08/ami-konnyen-jon-az-konnyen-megy.html

Kattintson  ide,  az áprilisi jegyzőkönyv fénymásolatának megtekintéséhez. Érdemes elolvasni a két oldalnyi szöveget, annak megítélésére, hogyan történnek nálunk a milliárdos nagyságrendű döntések. Különösen a választások évében.

Utána szívesen látnám válaszát, ide kattintva a "Mondd! Te kit választanál?" kérdőívre, aminek néhány egyszerű kérdése teljesen személytelenül is megválaszolható.

"MONDD! TE KIT VÁLASZTANÁL?"

Kérem kedves leányfalui látogatóimat, kattintsanak ide, és töltsék ki, vagy legalább nézzék meg a mellékelt kérdőívet.
A továbbiakban igyekszem minden nap valami új információval segíteni önöket abban, hogy megfontoltan tudjanak választani.  Megerősítő vagy cáfoló megjegyzéseiket is szívesen megjelentetem. A személyhez köthetőt mindenképp, és változtatás nélkül, a személyteleneket válaszban összefoglalóan.
Kérem, látogassák meg ezt a lapot naponta legalább egyszer. A választásokig azért, hogy tájékozottabbak legyenek. Ha megválasztanak, akkor azért, mert gyakran fogom tájékoztatni önöket arról, milyen döntések állnak előkészítés előtt. Azért, hogy többek véleményét ismerjem meg azzal kapcsolatban.
Dr. Tóth Béla 2014.08.29.

Magamról, ennyit!

Ha ide kattint, akkor talál egy összefoglalót arról, hogy hol érhetők el azok a referenciák, amit ezidáig Leányfalun tettem. Valamint arról, hogy mi mindent kell tenni ahhoz, hogy Leányfalu olyanná legyen, amit ön szeretne, és arról hogy ennek hatékony magvalósításához én miben tudhatok hozzájárulni.

Továbbá van egy sürgősen megoldandó kérdésre utalás (mint csaknem minden önkormányzati választásunk előtt);
kötelezze-e el magát szeptemberben a leköszönő testület egy olyan beruházásban, ami bevételt nem hoz, de gúzsbaköti a termálvíz hasznosítási lehetőségeinket. Bővebb elemzését a témának "Ami könnyen jön, az könnyen megy?" címmel ide kattintva találja.

Kezdjük az alapoknál! Miből?

Bevezetés
Csak a nagyobb tételekről emlékeztessünk.
Vízelvezetés. 2000. januárjában Visnyovszki professzor halaszthatatlannak nevezte,  és 200 millióra becsülte a bekerülést. Településfejlesztési tótumfaktumunk azt mondta, "ennyi pénzünk nincs, akkor ezzel nem foglalkozunk". Hagyománytisztelő utódai emlékét máig nem felejtik. Még 2000-ben megcsúszott a Vadrózsa utca (bővebben jobboldali oszlop alja közelében "Keresés ebben a blogban" > Vadrózsa) Két összedőlt épület máig hirdeti emlékét. Egy harmadikat, amiben laktak, buldózer tette lapátra.
Útjavítás, -építés, járda javítás, építés, közterületi illemhely, termálkút karbantartás, bölcsőde építés, mivel tavaly már 40 gyerek született Leányfalura. Hogy az utóbbi nem váratlan, lásd: http://georeal.webzona.hu/iskola/ vagy http://mittelwelt.blogspot.hu/2012/10/a-tarsadalom-tervezheto.html
A település üzemeltetéséhez ugyancsak sokkal több ráfordítás szükséges az eddiginél. Ha szebbet, különbet akar valaki. Ha nem, ne erőltesse igénytelenségét a többiekre.

Tárgyalás
Leányfalun mintegy 3000 ingatlan van, és ebből alig több, mint 1400-at lakunk. "Jaj, de jó!" - mondják, akik a nyugalmukat féltik.
Mert nem jut eszükbe, hogy ha a másik 1600-ban is laknának, akkor az abban lakó 4000 fő után is kapnánk az államtól az apanázst. Azaz több, mint kétszeresét a mostaninak.
Mert nem jut eszükbe, hogy a rendeleteinkbe nagyvonalúan beépített: "mindenki takarítson az ingatlana előtt" nem elég. Hiszen ilymódon a "szomszédja" előtt is kell takarítania. Ha jót akar. Mivel az nincs itt! Leginkább nincs itt hófúvásban.
Mert nem jut eszükbe, hogy a csatorna, a gáz, az útépítés, -karbantartás, a hivatali állomány és kapcsolódó költségei elengedhetetlenül 3000 ingatlan ellátásra méretezettek.
Amely települések teljes mértékben lakottak, azok is panaszkodnak, hogy kevés a központi költségvetési leosztás. Nekünk pedig a fele sem jut. Tehát fenntartásra sem elég, nemhogy fejlesztésre. De még csak 2002. óta mondom ezt, különösen ciklusok elején. "Lassú munkához idő kell!" - szól a mondás (vagy rosszul emlékszem? :) )
Szerencsésen van termálvizünk. Mégsem szolgáltatunk távhőt a hivatalba, művházba, nagyboltba, leendő gyógyfürdőbe. Pedig 400 kW energiát ereszt a strand a Dunába. (Egy családi ház csúcsigénye 20 kW, a művház kazánja 63 kW.) Pedig van róla tanulmány, mit lehetne vele kezdeni, mennyiből.
A strand bebizonyította, hogy vagyonbővülés mellett nyereségre képes. Mára (pontosabban tavalyra) veszteségbe fordult, vagyonvesztés és bérleti díj engedmény mellett. Pedig Esztergomból jött a műszaki igazgató. Talán azért, mert ott 40 milliós volt az adósság. Bővebben itt: http://mittelwelt.blogspot.hu/2011/04/nem-mind-arany.html . Az igazgató pedig Pusztaszentlászlón szerezte fürdős "gyakorlatát". Lásd: "Az alig száz lakosú Pusztaszentlászló 2002-ben kapott támogatást termálfürdő építésére, de mivel ez azóta sem készült el, az állam kamatostul visszakérné az átutalt összeget. (2009.03.02.)" http://hvg.hu/itthon/20090302_pusztaszentlaszlo_zala_termal_furdo A mai helyzet látható itt: http://georeal.webzona.hu/furdo/analizis2013.html

Megoldás (egynéhány ötlet a semmittevés helyett)
Rá kell vennünk az üdülőtulajdonosokat, jelentsenek be ide 2,5 személyt a családjukból. Nekem lányom, unokám aggteleki létük ellenére ide hozzák az állami fejpénzt.
A fürdő-, művház igazgatóval az élen rá kell venni az üdülőtulajdonosokat, minél több hétvégét töltsenek az üdülőjükben.
Olyan falugondnokságot kell működtetni, amekkora a falu normális állapotban tartásához szükséges. Aki rendben tartja maga előtt a közterületet, annak ingyenes. Persze ezt is ésszel szabályozni, mert a saroktelkes idős szomszédom tartja rendben a fél kálváriát, plusz mégannyit a keresztutcákból. Ha a falugondnokság kapacitása jól van megválasztva, akkor lakossági szolgáltatás keretében bevételre is szert tehet. Balatonföldváron - mielőtt jött a parlagfű határidő - megeresztettem egy megrendelő e-mailt a fűkaszálásra. Másnap küldték a számlát, mert elvégezték. 1000 négyzetméter 12 eFt volt, amikor én csináltam, a közvetlen költségem (benzin, gépkölcsönzés) nagyobb volt.
Mindenekelőtt a termálkutat kell termőre fordítani, mert már nagyon közeledik rajta egy nagy renoválás szükségessége. A mai napig nincs erre a célra félretéve egy fillér sem. Sem a strandon, sem az önkormányzatnál. Vagy valaki arra játszik, csukjuk be ezt a boltot is?
Nagy bevételi lehetőség a Sorg-villa. De mára eladhatatlanná sorvadt. Alább írtam részletesen. Amíg vonzóvá nem tesszük, önfenntartó hasznosítás keretében kellene megtermelni a rávalót.

Befejezés
Dióhéjban ennyit arról, mire vállalkozik, aki képviselőnek, polgármesternek jelentkezik. Persze csak akkor, ha nem egy jól fizető, egzisztencia teremtő széknek tekinti.
És ennyit arról, miért kellene végre-valahára felelősséggel kiválasztanunk azokat a személyeket, akiktől környezetünk jobbra fordulását várjuk.
Ide most innnovatítv, munkaképes csapat kell. Aki csodavárásból vállalkozó, szolgáltató önkormányzatot varázsol.
Dr. Tóth Béla 2014.08.23.

Választási féligazságok

mno.hu/belfold/tarlos-ket-het-alatt-nem-lehet-programot-irni-1243646
"Két hét alatt nem lehet programot írni"-mondja Tarlós.
"à la nature" így igaz!
De ezt már régen nem veszi komolyan senki. Lám Ronald Reagan program nélkül lett a legnagyobb amerikai elnök (Mert nehogy azt higyje már valaki, hogy a beszédeit ő szülte!).

Nem sokkal a rendszerváltás előtt, Magyarország legnagyobb vállalata, a MOL elődje vezérigazgatójának lecserélésekor az új igazgató azt mondta: "majd megtanulom". Pedig elődje a geofizikától kezdve a a benzinkutakig minden apró részletben keményen vitaképes volt. Az egyetemen matematikai földalatti áramlástant tanított. A keze alatt rohamosan nőtt az ország olaj és gáz termelése. Miután elküldték, rohamosan csökkent. Mára a gáztermelés a negyede, az olaj- említésre sem méltó. Egy megbocsáthatatlan bűne volt. A Szovjetunióban tanult.
Akkor mitől fél az igazság?
Mert a cím azt is sugallja: "A járt utat a járatlanért el ne hagyd!" Ha ezt Budapest betartotta volna, akkor a 4-es Metró még mindig épülhetne. Ha ehhez a sokszor valóban hasznos féligazsághoz dogmatikusan ragaszkodnánk, akkor még mindig barlanglakók lennénk.
Akkor sem biztos, hogy nem célszerű változtatni, ha az átkos múltból hagyományozott, az összeköttetésekre épülő, Tarlós szárnyai alatt továbbgörgetett gazdaságpolitika ideig-óráig meghozza gyümölcsét. Mert állam bácsi nem fejhető a végtelenségig. Leányfaluról sem. Az elmúlt négy év ezt bizonyította. Akkor is, ha a bűnök eltussolását egy huszárvágással megoldotta.  Mármint a kormány. Noha más, és fontos célkitűzésből kiindulva.
Ideje saját lábunkra állni! Ne kezdjük elölről az eladósodást!

Nem mindegy, mire költenék a strandra felvenni tervezett százmilliókat. A következő testület terhére! Most, az utolsó óráikban!
Dr. Tóth Béla 2014.08.23. 

Én másképp álmodom

Az újólag és frissen (ma) megjelent Leányfalui Hírekben Loszmann János polgármester jelölt "Volt egy álmom" címmel 34 pontban sorolta fel legfontosabb terveit. (A Leányfalui Hírek internetes példányát ide kattintva megtekintheti, letöltheti)
Hát bizony csupa olyan álom, ami nagyon hiányzott a falunk életéből. Tegyünk érte, hogy megvalósuljanak. Ehhez az kell, hogy odafigyeléssel válaszuk meg képviselőinket. Derítsük fel, ki, hol, mivel bizonyította, hogy képes álmok megvalósítására. Aki tudja, mit kell, hogyan és miből lehet megvalósítani. Amikor pedig meggyőződtünk valaki alkalmasságáról, ne rejtsük véka alá véleményünket, vitassuk meg szomszédainkéval. Vállaljuk fel az összehasonlítást. Magunkért, szomszédainkért tesszük. Hogy kimozdítsuk lakóhelyünket a lemaradásból.

Mint említettem, néhány dolgot másképp látok célszerűnek, mint János.
"A település minden lakója résztvesz a közéletben, eljár közmeghallgatásra, és ott évente 4-5 alkalommal kifejti véleményét" Megvalósíthatatlan álom. Ellenben olyan interaktív információrendszert működtetnék, amelyben mindenkinek lehetősége lenne informálódni és belefolyni a döntés előkészítési munkáiba. Amihez érdeklődése, képessége van.
"A beadványok, folyó ügyek mindegyikéről, legalább tudomás "szinten" a felső vezető tud, határidő túllépések nem fordulnak elő." Nem polgármester az, aki nem ismeri települése minden rezdülését. Ehhez hozzátartozik a Polgármesteri Hivatalban folyó ügyek ismerete is.  De nem elég a határidő tartás, ahol van mérlegelési lehetőség, ott rá kell nevelni a hivatalnokokat a lakosságbarát megoldások keresésére.
"A Termálfürdő irányításába, gazdálkodásába nagyobb a beleszólás, rendszeres az ellenőrzés, a munkáltatói jogokat komolyan gyakorolják." Másképp fogalmaznék: a tulajdonos falu érdekképviseletét minden mozzanatra kiterjedően érvényesíteni kell. Kezdve ott, hogy üzleti tervet legyen köteles a vezető készíteni és betartani.
"Az 'egy Forinthoz egy Forint' útjavítási elvet propagálják, ezzel megindulhatna az utak javítása." Ez egy korábbi, átgondolatlan testületi ötlet áthagyományozása, amivel nem tudok egyetérteni. Eleve antidemokratikus; a gazdagok elfogyasztják az erőforrásokat, és "Utánunk az Özönvíz!" Fontosabb viszont, hogy a katasztrofális állapotban lévő vízelvezetéseket alulról felfelé haladva kell helyreállítani. Hogy a nagyobb vizek legyenek előbb rendezettek. Az utakat pedig a szélekről befelé haladva, hogy az építők ne tegyék tönkre a már elkészült szakaszokat.
A Sorg-villa egészének hasznosítását, állagmegóvását folyamatossá kell tenni.
"A mérhetetlenül drága zöld hulladék szállítását felülvizsgálják, a zsákok árát elfogadható szintre csökkentik." A zöldhulladék hasznosítását helyben kell megszervezni, nem pedig megyényi hosszon fuvarozgatni. Más hasznára! Ami viszont egy kiterjedt, komolyabb mértékű falugondnokolást igényel. A feladatokról, forráslehetőségekről majd más alkalommal írok.
"Az adórendeletbe beépül a 'hullámtérbe' került ingatlanok adókedvezménye." Bocsánat! Azok nem oda kerültek, azokat tudva vagy tudatlanul oda építették. Önsegélyező rendszerek támogatásával lehet a többi adófizetőt ez alól a nyűg alól tehermentesíteni.
"A szociális keretet igazságosan, emberségesen költik el, a döntéshozó juttatási lehetőségének teljes kihasználásával." Ez a minimum! Netán eddig nem így történt? Bizonyára nem, hiszen van elszerencsétlenedett család az adótartozók listáján!

Azt az álmot már Vancsó István fogalmazta meg, miszerint a képviselők a tiszteletdíjukat fordítsák adományozásra. Ezzel 1998. óta nem értek egyet.
A képviselők dolgozzanak legalább annyit és olyat, hogy a munkájuk hozadéka fedezze a tiszteletdíjukat. Ez a polgármester felelőssége. Az pedig nekünk, a választóknak a felelőssége, hogy értékes munkára képes személyeket delegáljunk.

Dr. Tóth Béla 2014.08.21.

Nem vagyok függetelen

Dr. Tóth Béla 2014.08.18.
Mindenek felett demokrata vagyok. Az államnak a népet kell szolgálnia, a kollektív bölcsesség elvén. De nem betelefonálós alapokon, hogy a Petz Ernő professzor szava semmivel sem ér többet, mint egyes zöldek butácska gyülekezetéé.
A szocializmusban szocializálódtam, amit nem tagadok meg soha. A közösségi tulajdon, a közösség érdeke mindig előrébb lesz nálam, mint a magán. Az államnak az a dolga, hogy ezt az alapvető szempontot megvédje. Legelőbb a fogyasztó kiszolgáltatottságát, a monopolhelyzetek és kartellezések elkerülését, a nemzeti vagyon gyarapodását kell szolgálnia. Mára bebizonyosodott, hogy a szocialista összeköttetési kontraszelekció párttól és felekezettől függetlenül működik, csak olyan más néven, mint sógor, koma, uram-bátyám, no meg a törvényesített lobbizás. Nehogy már tudományos módszerekhez forduljon a képviselő a döntése során!

Igen, nemzeti érzelmű vagyok. Ha egyszer a tőkésnek szabad a saját és családja érdekét védeni, akkor a magyar embernek szabad és kell Magyarország érdekét védeni. Mindmáig megbukott mindenki - mielőtt beteljesedhetett volna - aki az ő internacionalizmusa előnyeit maga hasznára akarta fordítani.

Konzervatív vagyok, mert a demokrata döntéselőkészítő környezetben a végrehajtást nem tudom elképzelni kemény hierarchia működtetése nélkül. De a hierarchiában nem elég a hatalmat sorbarendezni, ehhez az erkölcsöt is hozzá kell idomítani. Az nem lehet, hogy a rendőrt a bűnözővel együtt kellejen kivizsgálni az eljárás során. Vagy ez már a radikalizmus?

Szabadelvű annyiban vagyok, hogy senkinek ne kelljen a véleményét félelemből véka alá rejteni. De semmiképp nem fogadom el, hogy a társadalmi folyamatokat vissza kell degradálni az evolúció szintjére. Ez csak a kényelmes kormányhivatalnokok és a zavarosban halászó szélhámosok érdeke.

Kormánypárti vagyok mindaddig, ameddig az ország sorsa jobbra fordul az előző kormányéhoz képest. Aki azt mondja, hogy a lakosságnak rossz az alacsony infláció, az rosszat akar neki. Vajh, a fejlett országokban miért nincs infláció? Az infláció mérését, bemutatását pedig nem lehet manipulálni, ezért hivatkozom erre. Én még emlékszem arra az időszakra, amikor a cégeknél január 1-én évről-évre a legsürgetőbb feladat volt mindent 10 %-al drágábbra átárazni. Az amnéziások kevésbé.

Követem a kereszténységben azt az eszmeiséget, hogy Isten előtt minden ember egyforma. Nincs kiválasztott! Sem király, sem népfaj. Közösséget építeni csak a szeretetre lehet. Gyűlölködés gyűlölködést, erőszak erőszakot szül. Párttól és felekezettől függetlenül.

Mi lesz veled, Sorg-villa?


Miközben a falunk tele van földúttal, a „szakszerű” csatornázáskor elültetett kátyúkkal, nyolcadik éve ülünk a milliárdos értékű ingatlanon. Mára, mire indulni látszik az ingatlanpiac, teljességgel eladhatatlan.

A képen azt látjuk, amint az egyik hungarikum akác csoport kinőtte a villa üvegházát.

A 7,2 hektáros belterületi ingatlan önkormányzati története 2005. körül indult. Ekkora csupasz építési telek értéke Leányfalun még ma is meghaladja a milliárd forintot. Ilyen fajlagos kondíciókkal adták el akkor a strand  fölötti árteret. Ekkora önrésszel már tetemes pályázatokkal lehetne fejleszteni a falut. Különösen, ha a lakossággal, hivatalokkal leegyeztetett fejlesztési tervek beadásra készen várnának a lehetőségre.

Akkor, állítólag egy állampolgár kezdeményezésére, a villát a műemlékvédelem szárnyai alá vette. Amivel akár egyet is lehetne érteni, a hozzá közvetlenül kapcsolódó  parkkal együtt. (Noha az 1940-es évek elején épült.)  Azonban a többi 6 hektár már akkor is lepusztult erdő, kiöregedett gyümölcsös, elvadult szőlőültetvény volt. De a testületi hozzáállás szerint ma is a műemlék tartozéka, minthogy a teljes ingatlan tulajdoni lapján nemes egyszerűséggel a helyrajzi szám alatt a „műemlék” szó szerepel. Ennek feloldásával sem akkor, sem máig nem foglalkoztak képviselőink. Nemrég találtam egy nosztalgikus érdeklődőt, aki azért lépett vissza, mert a műemlékvédelmi hatóságtól nem kapott olyan konkrét leírást, amire egy felújítási költségvetést lehetett volna építeni.  Ilyesmivel ugyan az eladónak kellene rendelkeznie, de ők oda küldték a vevőt.

Még 2005-ben mind a 6 hektárt a képviselők védett erdő kategóriában sorolták.  Miáltal egyetlen kisméretű gazdasági épület építhető rá. Ezt követően bukott ki a botrány 2006-ban, amikor mitegy 300 millióért akarták eladni. Vajon véletlen volt az elértéktelenítés? Az akkori leminősítés szószólói a mai napig hallatják véleményüket. Valamikor pedig egy vadvonulási folyosó címkét is kapott, holott felülről több szentendrei utca, alulról a 11-es határolja. Szerencsére a közeljövőben felül kell vizsgálni az építési szabályzatot.

Ne higyjék, hogy ezt csak most, a választások miatt írom. A Leányfalu a Világ közepe (mittelwelt.blogspot.hu) blogon 2011. óta több mint 30 bejegyzéssel próbálom rávenni képviselőinket, hogy az eladás érdekében kellősítsék az ingatlant. A facebook.com/bela.toth.927 portálról pedig naponta tájékoztattam 750 ismerősömet  az új  bejegyzésekről. A képviselő testület pedig beperelt rágalmazásért (más téma miatt, de akkortájt). Természetesen másodfokon is felmentettek.

Mit lehetne tenni? Ha valaki demokratának nevezi magát, mindenekelőtt leegyezteti a lakossággal, mi legyen a terület funkciója. Természetesen a lehetséges változatokat hatástanulmányokkal bemutatva. A döntések előkészítésére a falunkban bőségesen megtalálható komoly szaktudású, elhivatott lokálpatriótákat felkérve, szakbizottságokba delegálva.

A részfunkciók szerint pedig szét kell darabolni, az építési szempontokat elkülöníteni. A védelmek telepítését értelmesen átrendezni. Tahiban a polgármester szerződést kötött a Pilisi Parkerdővel, minden (a magántulajdonban lévőket is beleértve) erdőjellegű terület gondozására. Ilymódon ingyen rend tud lenni a faluban.

Az ingatlanértékesítésnek egyik legfontosabb szempontja: „Első benyomás csak egy van.” Tehát ameddig nem kellően vonzó a kinézete, addig a költségek fedezetére ideiglenes üzemeltetést kellene rátenni (ami netán véglegessé is kinőhetné magát). Csak néhány ötlet: kaland- vagy túlélőpark, fotóvadászat, paint-ball, vízisportos üdültetés a Vadkacsákkal összeszervezve, stb.

A hivatalnoki hozzáállás: „Amely ügy nem oldja meg magát, azzal nem érdemes foglalkozni.” Kicsit „önkormányzatibb” hangzással: „Amihez nem lehet állami pénzt szétosztani...” . Ezért van némi igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy az állam, az önkormányzat rossz tulajdonos. Itt a lehetőség rácáfolni! Válasszunk olyan innovatív képességekkel megáldott képviseletet, aki akar, képes a falu tulajdonával úgy gazdálkodni, mintha a sajátja lenne.


Dr. Tóth Béla 2014.08.15.
Ahol tudják, mi az a marketing:

A vezetőválasztás demokráciája

A Leányfalu Faluház vezetőválasztása égbekiáltó ellentmondást mutat. A pályázati kiíráshoz kattintson ide!
Az az önkormányzat, amelyik 6 hét múlva leköszön, az nevezi ki az őt követő polgármester és képviselő testület teljes megbízatásának idejére, 5 évre egy meghatározó intézmény vezetőjét. Annak ellenére, hogy egyszer már meghosszabbította egy évvel a szerződését.
Tehát most is hosszabbíthatna, hogy a következő önkormányzat rövid ismerkedés után konzekvenciák nélkül tudjon dönteni a maradásáról. Vagy arról, hogy neki másféle működtetési elképzelései lennének.

Félreértés ne essék! Semmi indíttatás nincs bennem a jelenlegi vezető személyével kapcsolatban. Sem saját, sem ismerőseim köréből. Nem is beszélve arról, hogy elviekben lehetséges, hogy az augusztusi uborkaszezonban meghirdetett és tartandó választás más személyre esne.

Bővebb kifejtéshez kattintson ide: http://leanyfalukerdez.blogspot.hu/2014/08/a-vezetovalasztas-demokraciaja.html
Dr. Tóth Béla 2014.08.10.

Leányfalu az EU választáson

Megjelentünk 40 %-ban.
Az eredmények százalékban, kerekítve.

Leányfalu
Budapest
vidék
Pest-megye
országos
Szentendre
Fidesz
54
44
54
53
52
53
Együtt-PM
11
13
5,5
8
7
12
Jobbik
10
10
16
15
15
10,5
DK
9,5
13
9
10
10
10
LMP
7,5
8
4
5,5
5
8
MSZP
7
11,5
11
8,5
11
6

Leányfalu képe az országban:
Fidesz, kormánykoalíció támogatottsága a vidékével azonosan magas
Ellenzék megoszlása kiegyensúlyozottabb, azaz;
a vidék jobboldaliságát Budapest befolyása balra húzza

ELŐZZÜK MEG EGYÜTT A SZABADTÉRI TÜZEKET!

- szól a családias hangvételű üzenet Leányfalu helyi lapjában (klikk ide).
Az egész 10. oldalon. Benne:
"A hatályos jogi szabályozás értelmében tilos a kerti hulladék égetése. A tiltás alól az önkormányzat helyi rendeletben felmentést adhat, ebben szabályozza az égetés feltételeit, körülményeit is. Arról, hogy mikor lehet a kertben égetni, a helyi önkormányzatnál kell érdeklődni. Amennyiben az önkormányzatnak nincs ilyen rendelete, akkor nem szabad avart és kerti hulladékot égetni."
Ezt értem. Amit nem értek:
- ha már az adómból fenntartunk egy helyi lapot, miért nem lehet beleszerkeszteni a helyi szabályokat is, vagy
- ha már valaki kimásolja másvalaki irományát, miért nem érzi kötelességének a forrást megjelölni? Vagy a plágium bocsánatos bűn, elkerülése nem erkölcsi kötelesség is?
- mikor jutunk el oda, hogy hivatalnokaink értünk tegyék a tettüket, ne a fizetésükért. És akkor kapják meg a fizetésüket az adónkból, ha a feladatukat értünk látták el hibátlanul.

Dr. Tóth Béla
2014.04.19.

Leányfalu így választott

Szavazókör 1. 2. 3.
Leányfalu, 2014.04.07. Párt Személy Párt Személy Párt Személy
Fidesz/Hadházy 270 266 339 327 313 299
MSzP/Szinna 171 187 183 197 183 196
Jobbik/Murányi 60 59 89 94 62 60
LMP/Kardos 42 31 66 52 59 50
Megjelent, fő 581 696 636
Részvétel, % 70 72 72

Mi a retro?

A minap rendkívül figyelemreméltó gondolatváltás pattant ki a facebook-on az alábbi kép-pár kapcsán.

1. hozzászóló: "Régen sokkal szebb volt... csak az változott aminek nem lett volna szabad.. bezzeg a szép villanyoszlopok megvannak"
2. hozzászóló: "Van aki szerint igen, kicsit kezd a gondolkodás is retró lenni!!"
Én: "Nagyon más a mai gondolkodás, hogysem retrónak lehetne nevezni. Sokkal inkább közösségi volt a lakosság, és sokkal több helyen meghallgatták a közérdekű véleményét. Mielőtt valaki felháborodna, csak egy példa, mikor köszönök a postára belépve - tisztelet a kivételnek -, úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna. De azért a vendégek fele távozáskor már elköszön."
2. hozzászóló: "a retrót nem arra értettem amit felvázolt!"

Talán nemcsak nekem szúr szemet ebben az eszmecserében, hogy ha a fiataloknak a múlt ismérveit ferdén adjuk át, akkor hosszas vargabetűkkel fogják újrateremteni az egykori hibáinkat. Ha még ma is a lapos Föld központú világot hinnénk, aligha lenne űrhajózás. Noha az óceáni, csillagokra alapozott navigálás jól megvolt nélküle is. A gyarmatosítás kora Amerika kivételével, ugyanúgy végbement volna. Viszont, ha nem találjuk ki időben a valódi Noé bárkáját,
akkor a Nap örök időkre megeszi az emberiséget is. Vagy, ha nem vesszük komolyan az emberi felelőtlenséget, közös ügyeink iránti közönyösséget, akkor 2036-ban esélyünk lehet egy akkora karambolra az Apofisszal, mint amitől a dinoszauruszok kipusztultak.

A felső kép arról tanúskodik (számomra), nemcsak rossz dolgok voltak az átkosban. Nem kellene olyan embertelennek beállítani öregeink korát, mint ahogyan azt egyesek igyekeznek. Mert különben kiöntjük a fürdetővízzel a gyereket is, és rengeteg szimpatizáns szavazót veszítünk a valódi rendszerváltást vágyók táborából.
Legfontosabb lenne továbbá, hogy ne cipeljük magunkkal azokat, akik/amik fékezik a sorsunk jobbra fordulását. A teljesség igényével, de hely és az olvasó türelmének hiányában csak egy-két fontos dolgot említsünk, aminek retrósítását valóban fel kellene számolnunk. Amire feltétlenül oda kellene figyelni a közelgő választás során.

Központi leosztásra épülő falu-gazdálkodás. A múltban kizárólag abból gazdálkodhatott egy település (és más is), amit "felülről" kapott. A főnök sikeressége azon múlott, milyen jó kapcsolatot tudott kiépíteni a még nagyobb főnökkel. Ezt nevezzük ma lobbizásnak. De előbb-utóbb elfogy az ország pénze, és rájön egy kormány, hogy az ebből adódó kontraszelekció a köz erejének elherdálásához vezet. Ma is. Hogy a kiválasztottak odáig "fejlődhetnek" a lustaságban, hogy amire nem ad az állambácsi pénzt, azzal nem foglalkoznak. Hiába lehetne pénz nélkül is tenni valamit a haladásért. Hiába lehetne helyben pénzt szerezni, megspórolni.

Folyamatos állagmegóvás. A köz-gazdálkodásban - szemben a vállalkozói számviteli szabályokkal - a karbantartási költségeket úgy általában tervezték be a település költségvetésébe. Az amortizáció fogalmának kemény kézbentartása helyett. Mivel erről itt nagyon sokat írtam, most csak egyetlen kemény problémára emlékeztetek. A termálkutunk felújítására, pótlására egyetlen fillér nincs félretéve. A bérleti díj a százmilliós eszközhöz képest nevetséges. Ha a 40 éves szolgálattól lerobban a kút, várhatunk a strandunkkal, amíg valahonnan rávalót kunyerálhatunk.

A megbízhatóság fontosabb a hozzáértésnél. Sajnos a mai napig ez a szemlélet dominál, párttól és felekezettől függetlenül. Úgy a kinevezések során, mint a választásokon. Természetesen ma már senki sem érthet mindenhez. De egy döntnöknek hivatali és erkölcsi kötelességének kellene lennie maximális optimalizációval kufárkodni a lakosság erejével. Ehhez a feladathoz pedig REFERECIÁKKAL RENDELKEZŐ szakemberek tudását kellene igénybe venni. A döntési körben szabadon választható körülményeket pedig a többség véleményének irányában megválasztani.

Aki azt akarja, hogy még életében európai minőségű legyen az utcája, az a választásokon mérlegelje ezeket a szempontokat.

Dr. Tóth Béla 2013.12.27.
Utóiratok:
- mai specialitás; az említett villanyoszlopok némelyikéről hiányzik a szerelvény ajtó. Életveszélyes! Akkor is, ha az ELMŰ-nek kell rendbetenni.
- tegnap azt állították egy TV riportban, hogy az én időmben kifigyelték, melyik lakásból hallatszik karácsonykor a "Mennyből az angyal". Családomnak nagyon sok lakóhelye volt Szerencs és Nagykanizsa között, de sehol nem tették szóvá, hogy tőlünk kihallik.